Fekete Vince Vak visszhang című verseskötete az elmúlt év legjobb könyvei között
Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét, az MMA rendes tagját is díjazta a Romániai Írók Szövetsége május
Séta a kultúra ösvényein
Fekete Vince költőt, a Székelyföld folyóirat főszerkesztő-helyettesét, az MMA rendes tagját is díjazta a Romániai Írók Szövetsége május
Ha Puskin sohasem írta volna meg az Anyegin-t, akkor is őt – a Cigányok, a Borisz Godunov, a
Egész ifjan a katonaorvosnak készülő, máris a hadsereg állományába tartozó egyetemista a lelki és társadalmi forrongásokat ábrázolni kívánó
Előkelő, főrangú származású romantikus költő, a Napóleont követő évtizedek érzelmi fásultságának és kiábrándultságának, „a század betegségének” népszerű poétája.
Az MMA rendes tagja, Oravecz Imre Távozó fa című verseskötete kapta a 2016-os Aegon Művészeti Díjat, amelyet 2016.
„magyar Sapphoként” emlegették a kortársak Az első jelentős magyar költőnő, aki Malvina néven publikált. (Duka, 1795. augusztus 9.
Vajda János sokáig él, de csak halála után ismerik fel jelentőségét. Kiss József népszerű, sok mindenben a jövőt
A „modern Villon” hányatott, tragikus életű költő, a szimbolista-dekadens költészet egyik vezéralakja. Szerencsétlen házassága, rövid politikai szereplése a
Lombroso, a múlt század híres, sok vitát kiváltó orvos-pszichológus-antropológusa hírhedett könyvében, a “Lángész és őrültség”-ben azt állította és
Franciaországban forradalom volt, Magyarországon forradalomról ábrándozókat végeztek ki. Polgári fejlődésre volt szükség, de alig-alig volt hozzá magyar polgárság.