Paul Verlaine verseiből …

Közzétette:

 

 

A „modern Villon” hányatott, tragikus életű költő, a szimbolista-dekadens költészet egyik vezéralakja. Szerencsétlen házassága, rövid politikai szereplése a Kommün alatt, gyilkossági kísérlettel végződő beteges barátsága Rimbaud-val, közös belgiumi és angliai utazásaik, börtönbüntetése, váratlan megtérése a monsi börtönben, bohémiája, pánerotizmusa és alkoholizmusa mély nyomokat hagyott gazdag életművében. Első kötete a parnasszizmus jegyében született, majd ő fogalmazta meg a szimbolizmus alapelveit a monsi börtönben írt híres Költészettan-ában (1874). Később feladja programját, verseibe beárad a nyersebb valóság. Költészetében szinte egy időben szólal meg a vallásos-misztikus hang és a pornográfiáig szókimondó erotika. Mint „a költők fejedelme” hal meg a nyomor, a züllés és dicsőség tetőfokán.

 

CarrierePortraitVerlain

Paul Verlaine (Metz, 1844. március 30. – Párizs, 1896. január 8.)

 

Kandalló s esti fény

Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben;

Felkönyökölni és álmodni elbűvölten;

egymásba mélyedő szemek szent mosolya;

a könyv becsukva, és gőzölög a tea;

érezni boldogan, hogy az est elköszön már;

zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már a mennyegzői árny s az édes-édes éj –

annyi halogatás után a szenvedély

óh, hogy kergeti lelkem e messzi vágyhoz:

unja a heteket s minden napot megátkoz!

Szabó Lőrinc fordítása

 

Az én meghitt álmom

E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven

egy ismeretlen nőről, kit szeretek, s szeret,

s kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,

és soha csupa másnak, s szeret s megért hiven.

Óh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,

hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,

ó jaj, csak ő, s könnyétől, mely lassan megered,

izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden.

Óh, barna? szőke? vagy vörös tán? – nem tudom,

s neve? – emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,

mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet;

nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,

s bús hangja mintha halkan, távolból zengene,

mint lágy szók reszketése, mik már hallgatni tértek.

Tóth Árpád fordítása

 

Érzelmes séta

Húnyó alkony nyilai bíborozták

a szélringatta sok-sok tavirózsát,

s a nagy, bús, sápadt rózsák csöndesen

tündököltek a nád közt a vizen.

Árván bolyongtam, fájó sebem égett,

a tó partján, ahol, mint felidézett

nagy, tejszinű rém, a füzek mögött

kétségbeesve imbolygott a köd

és sírt, oly hangon, mint a vadkacsák, ha

egymást hívják, csapkodva, kiabálva,

a fűzek közt, hol égő sebemet

hordoztam árván; de a szürkület

elfödte a nád közt a tavirózsát

s a nap nyilait, melyek bíborozták –

a sok rózsát, elfödte, csöndesen,

a sok nagy sápadt rózsát a vizen.

Szabó Lőrinc fordítása

 

Forrás: Klasszikus francia költők II. kötet (124-180. oldal és 611. oldal) Európa Könyvkiadó, 1984
HU -ISSN 0230 6522 ISBN 963 07 3208 9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s