Alekszander Szergejevics Puskin

Közzétette:

 

 

Ha Puskin sohasem írta volna meg az Anyegin-t, akkor is őt – a Cigányok, a Borisz Godunov, a Poltava, a Bronzlovas költőjét, a Pikk dáma, a Dubrovszkij, A postamester és A kapitány leánya íróját tekintenék és mondanák az orosz irodalom legnagyobb költőjének. De ha úgy esik, hogy soha semmi mást nem ír, csak az Anyegin-t, akkor is a világirodalom legnagyobbjai közt volna a helye. Előtte is voltak jelentékeny írástudók az orosz történelemben, de a fejlődésben alaposan elmaradt cári világ Nagy Péterrel éppen hogy belépett az európai kultúrkörbe. Ahhoz, hogy belépjen az európai irodalomba, méghozzá azonnal a legmagasabb szinten – ehhez Puskin kellett. – Ha azt mondjuk „orosz felvilágosodás”, ez mindenekelőtt Puskin. Ha azt mondjuk „orosz romantika”, ennek legmagasabb csúcsa Puskin. Ha azt mondjuk „orosz realizmus” – ennek Puskin a kezdete és szakadatlan ösztönzője. – Az Anyegin-t úgyszólván valamennyi európai nyelvre többször is lefordították. Nemzedékeken át tartozott remekíróink kedvencei és vállalt ihletői közé. Jókai múlhatatlan szereplőként örökítette meg „Szabadság a hó alatt” című regényében, Krúdy Gyula többször is vallja, mennyire szereti és mennyire hatott rá hangulatábrázoló erejével, múltidézésének egyszerre hiteles és költői megfogalmazásával. Olyan kitűnő magyar verses regények, mint Arany Lászlóé, „A délibábok hőse” és Gyulai Pál töredék voltában is klasszikus értékű „Romhányi”-ja nem jönnek létre, vagy nem így jönnek létre az Anyegin hatóereje nélkül. Bérczy Károly múlt századbeli, biedermeier ízlésű fordítása és a mi századunkban Áprily Lajos hozzánk szóló modern fordítása egyaránt remekmű. Magyarul az vette igazán birtokába az Anyegin-t, aki mind a kettőt olvasta. Ezekkel és a nagyszámú egyéb fordításokkal Puskin úgy beköltözött a magyar irodalomba is, mint már korábban Shakespeare vagy Molière. Tehát a miénk is, de úgy, hogy az epikus költészet világirodalmi fő alakjai közé tartozik.

Puskin

Alekszandr Szergejevics Puskin Moszkva, 1799. június 6. – Szentpétervár, 1837. február 10.

Az oly sokáig feudális Oroszországban az ősi földesúri felső réteg egyik tekintélyes családjának volt a gyermeke. Művelt otthonban nevelkedett. Ezek az orosz úriemberek otthonukban is franciául beszélgettek. Az apa, Szergej Puskin elegáns francia verseket írt, szűk körben költőnek is tekintették. De nagybátyja, Vaszilij Puskin a maga korában elismert író-költő volt, s ő már oroszul írt. Az elsők egyike volt, akik felismerték a még serdülő Puskinban a nagy jövő előtt álló költőt. A szülői otthon szalonjában más nevezetes férfiak is gyakori vendégek voltak, köztük a tisztelt és nagy tekintélyű Karamzin is, a fiatal költő fontos pártfogója. – E nagy előzmények mellett a költő anyai családja is nevezetes volt. Az anya nagyapja Nagy Péter kedvelt főtisztje, az afrikai Hannibál volt. Négernek lenni a XVIII. századi Oroszországban még nem volt szégyen, csak egzotikum. És ha az egzotikus férfi bátor katona volt és tábornokságig vitte fel, utódainak sem vált szégyenére. Puskin idővel érdekes családi hagyományát örökítette meg „Nagy Péter szerecsene” című, töredékességében is érdekes, regényes írásában.

Ami az akkori orosz úri családoknál ritkaság volt, Puskin kisgyermek korától anyanyelvi szinten volt otthonos az orosz nyelvben (Tolsztoj például csak 18 éves korában tanult meg oroszul). Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a család kedvelte a nemzeti nyelvet, hanem az a tény is, hogy falusi birtokukon éltek, és dajkát csak a helybeli parasztasszonyok közt találhattak. Még a szülők is megkedvelték azokat a dalokat, amelyeket a dajka a bölcső felett énekelt. Ez a náluk élő, náluk öregedő asszony volt az orosz népi szellem az egész családban. A szülők már meghaltak, de a dajka öreg cselédként megmaradt a nyelv, a föld, a nép házi lelkének. És Puskin, bár gyermekkorától kezdve igen jól tudott franciául, németül és felsős iskolásként már latinul is – ha költő volt, orosz költő volt. De a francia, német és főleg a latin versek mámorában soha nem ismert finomságokig csiszolta az orosz verselést.

Már a szülők művelt társaságaiban találkozott a felvilágosodás szellemével. Hamar elérkeztek a francia forradalom hírei is. A napóleoni háborúkban, főleg Napóleon bukása után, orosz alakulatok fordultak meg Párizsban is. Ha otthon nem, hát ott találkoztak Voltaire, Rousseau, Montesquieu könyveivel. Hozták is haza a veszélyes eszméket. Nemcsak a könyvekben, hanem a fejekben is. Az akkori hírhedt belügyminiszter, Akszakcsejev, aki a cenzúrának is ura és parancsolója volt, egy ízben így panaszkodott a cári tanácsban: „A tisztek málháját kikutattathatom, az istentelen felforgató könyveket elkoboztathatom. De a koponyákat nem tudom kinyittatni. És ami a fejben van, az ellenőrzés nélkül átkerülhet a szomszéd fejébe is.” – A napóleoni háborúk végeztével (1815-ben) Puskin 16 éves. Baráti körének jó része már a felvilágosodás és a forradalmi eszmék ábrándos híve. Ezekből a fiatalokból verődik össze a később “dekabrista” mozgalomnak nevezett, főleg fiatal tisztekből és néhány költőből álló csoport, amely polgárosodó orosz világról ábrándozik. Kezdetben a Napóleont legyőző I. Sándor cár sem idegenkedett tőlük. Sokan úgy vélték, maga is a felvilágosodás eszméi szerint kívánná reformálni az orosz életet és jogrendet. – Puskin világszemléletét a húszas évek elején ez a szellem befolyásolta, barátai javarészt azok közül kerültek ki, akik hamarosan (1825-ben) a dekabrista felkelés részesei, majd áldozatai lettek. Költészetét ezzel párhuzamosan Byron egyszerre világdivattá szélesülő hatása befolyásolta. Az angolul is hamar jól olvasó Puskin már serdülő korában megismerte a Childe Harold-ot, a kiábrándult fiatalember céltalan kalandjait, majd találkozását a szabadság eszméjével. Egész Európa műveltebb ifjúságát elragadta ez a verses regény, majd a töredékességében is egésznek ható Don Juan, amely Byron halála után jelent meg. Ez a halál hősi halál volt. Az angol lord, aki hátat fordított az úri világnak, életét és vagyonát a szabadságküzdelmek harcosaira áldozta, végül elment személyesen harcolni a hazájukat felszabadító görögökhöz. Ott velük, az ő körükben érte a halál. Ez 1824-ben történt. A következő év decemberében volt a dekabrista felkelési kísérlet és a dekabristák kivégzése.

Puskin szerencséjére akkor nem volt a fővárosban, mivel barátainál hamarabb lett gyanús, és minduntalan száműzték. Hol a Kaukázusba, hol az Alsó-Duna melléki pusztaságba, végül saját örökölt birtokára. Ezek nem voltak megpróbáltatások. Puskin túl jó családból származott, befolyásos írók pártfogolták, és volt már költői híre. Korai elbeszélő költeményeinek java ezeknek a száműzetéseknek élményeiből szerezte témavilágát. És amiket ő távol a fővárostól és az irodalmi köröktől írt, az megjelenhetett Szentpétervárott. A népmesék, amelyeket dajkája énekelgetéséből tanult, kiegészültek a különböző tájakon. Első sikeres elbeszélő költeménye, a Ruszlán és Ludmilla is olyan igazán népmesei téma, amilyenhez nem is tért vissza, de máris népszerűvé tette. Az Alsó-Duna pusztaságán ismerte meg a vándor cigányokat, és alkotta első halhatatlan művét, a “Cigányok”-at. Versformája is Byron gyakori formáját követi, a négyes jambust. Hőse, a városi úriember, aki a szabadságot keresi, ezért csatlakozik a kóbor cigányokhoz, de nem tud a szabadság törvényei közt élni. Egy öreg cigány magyarázza végül: “Szabadságot kívánsz, szabadságot, de csak magadnak.” A „Cigányok” hőse, Aljeko az első olyan irodalmi alak, akit később „fölösleges ember”-nek neveznek. Általános típus lett ez a polgári realizmusban. Childe Harold is ilyennek indult, de ő végül mégis célt talált. Az igazi őskép, az „archetípus” Aljeko, a „Cigányok” hőse. Ő elfutott az úri világ üressége elől. Az ugyanabban az időben keletkezett másik elbeszélő költeménynek, a “Nulin gróf”-nak címadó hőse az úri világon belül éli az üres életet. A “Cigányok” tragikus történet, a Nulin gróf komikus história. De ez az úri világ már nagyon emlékeztet a sokkal később megvalósuló fő mű, az Anyegin úri világára. – Már megvoltak a korai elbeszélő költemények, amikor a fővárosban az ifjak szavára megmozdult az utca. És akkor történt a világtörténelem egyik legrejtélyesebb eseménye. A zendülés hírére az udvar, a rendőrség, a hivatal ijedten kereste a cárt. Aki sehol se volt. I. Sándor cár úgy lépett ki a történelemből, hogy eltűnt. Zöld koporsója a Péter-Pál-székesegyházban üres. Mindig is az volt. Hogy megszökött-e a történelem elől? Vagy megölték azok, akik attól féltek, hogy a lázadás élére áll? És ha egyik se, akkor mi történt? Erre 1825 óra nincs válasz. Jókai a „Szabadság a hó alatt” című regényében nem talált hihető választ, és később Merezskovszkij kitűnő regénye, a “Vele vagy ellene” is csak találgatás. – Az eltűnt cár helyére lépő, igen határozott és egyértelműen szabadságellenes öccse, I. Miklós azonnal átvette a hatalmat és fegyverrel válaszolt az utca népének, de főleg a felvilágosodásért lelkesedő ifjúságnak. Sortűz és roham kergette szét a népet, azonnali akasztófa várta a fiatal költőket, katonatiszteket, gondolkodókat. Még örülhetett, akit csak szibériai kényszermunkára ítéltek.

Puskin igazolhatóan és köztudomás szerint távol volt, vádat sem emeltek ellene, sőt hamarosan a száműzetés alól is kegyelmet kapott. A nem tétovázó, igen értelmes cár úgy vélte, hogy ha a kétségtelenül jelentékeny és nagy hatású költőt maga mellé hívja udvari költőnek, közölve, hogy maga a cár lesz a cenzora – akkor kihúzta a méregfogat. Amit a cár személyesen engedélyez, az jót tesz a rendnek, ha valami veszélyeset ír, azt a cár nem engedélyezi.

Volt ezután 11 éve, 1825 végétől 1837. február 10-ig. Dicsőség és gyötrődés, boldogság és csalódás váltakozása, és főleg költői nagyságának szakadatlan növekedése a magasságokig jellemzi ezt az életutat. – Váltogatott szerelmek után megnősült: nagyon szép, nagyon izgalmas, nagyon csapodár nőt vett feleségül. Még csak azt se tudjuk, hogy olykor-olykor tényleg megcsalta-e a férjét, de az udvarban ezt suttogták. Puskin lírai versei közkedveltek voltak. Már korábban elkezdte írni nagy történelmi drámáját, a Borisz Godunov-ot. Most befejezte ezt, és a mű megjelent, hátat fordítva a divatos francia színpadi formáknak és Shakespeare-hez közelítve a tragédiák módszerét. Ez a Borisz Godunov azért is érdekes és egyedi, mert nem az egyes hősökről szól, hanem a történelmi erőkről, amelyek szembeállítják őket. Borisz a cár és Dimitrij, az álcár a drámában nem is találkozik, de történelmi erőik elpusztítják egymást. – A drámai műfaj mindig is érdekelte, de csak később írt néhány érdekes történelmi, illetve jelmezes egyfelvonásost. Igazi műfaja azonban a regény volt. Nagyregény, kisregény, versben és prózában. Néha játékosan álnéven írt. Rövid novelláinak kis gyűjteményét úgy adta közre, hogy azok egy fiatalon meghalt barátjának, bizonyos Belkinnek hátrahagyott művei. Lehet, hogy az ötletet Prosper Mérimée-től kapta. A kitűnő francia író egy időben diplomata volt, és huzamosan tartózkodott Szentpétervárott. A két nagy író össze is barátkozott és fel is fedezte egymást. Mérimée kis drámáinak gyűjteményét úgy adta ki, hogy azok egy spanyol színésznő, Clara Gazul művei, ő csak fordította ezeket. Ez is játék volt, Puskin rejtőzködése is játék volt. Hiszen az epikának már életében elismert mestere volt prózában is. – Elegendő, ha csak„A kapitány leányá”-ra és a „Pikk dámá”-ra gondolunk, és kétségtelen, hogy az orosz regények indokolt világsikere is Puskinnal kezdődik. Még Tolsztoj is azt vallja, hogy stíluseszménye és stílusmintája “A kapitány leánya.” Világirodalmi helyét azonban verses epikája határozza meg. Az indulás éveiből a “Cigányok” a legkitűnőbb és legnagyobb hatású. Majd jönnek a Nagy Pétert felidéző költemények, előbb a történelmi tárgyú, a „Poltava”, azután a látomás, a „Bronzlovas”-sal.

És mindezek után az “Anyegin”. A műfaj Byronnal kezdődik a romantika csúcsán, de hamarosan követi Puskin “Anyegin”-ja, amely művészi, pontos átmenet a valóságról képzelődő romantika és a romantikus vágyakat egyszerre kifejező és tagadó realizmus között. Mint emberábrázolás, mint korábrázolás, mint társadalom- és társaságábrázolás egyaránt maga a művészi tökély. Verselése játékosan bravúros, de ez a játék komorságot is ki tud fejezni. Az egészben van valami örök biedermeier – ezt tolmácsolta hitelesen Bérczy fordítása. És van benne valami örök modern – ezt tolmácsolta bravúrosan Áprily.

És azután jött az értelmetlen halál. Puskint mindig is idegesítette feleségének nem is rossz, inkább kétes híre. Most, a végjátékban egy Franciaországból menekült hollandi diplomata léhűtő fia terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor úri kényszere szerint ilyenkor párbajnak kell következnie. Az „Anyegin” tragikus mozzanata, amikor a hős értelmetlen párbajban megöli barátját. Abban az időben Európa-szerte a párbaj járványként terjedt az úri ifjúság körében. Puskin is kénytelen volt kihívni a rágalmazót. Pisztolylövésre ment a halálos játék. Puskin halálos sebet kapott. – Sokan állították, hogy szándékos gyilkosság volt. A szabad szellem veszedelmes volt az egész orosz úri rendnek. Erre a kérdésre ugyanúgy nincs válasz, mint Sándor cár eltűnésére. Hanem Lermontovot, aki háborgó versben meg merte írni, hogy a nagy költő halála szándékos gyilkosság volt, nemsokára egy párbajban lelőtték.

Több mint százötven éve, hogy Puskin testileg meghalt, de valamennyi műve olyan friss, hogy minden újabb nemzedék is kortársának érezheti.

Forrás: Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s