Cs. Szabó László: November 11, születésnap
December másodika volt a Bonaparteok szerencsés napja, a koronázás, Austerlitz, az 1851-es államcsíny évfordulója. Hinni kell a számokban.
Séta a kultúra ösvényein
December másodika volt a Bonaparteok szerencsés napja, a koronázás, Austerlitz, az 1851-es államcsíny évfordulója. Hinni kell a számokban.
1950. november 7-én adták át a forgalomnak a legfiatalabb budapesti közforgalmú Duna-hidat, az Óbudát Angyalfölddel összekötő Árpád hidat.
Mindenszentek napja az egyházi év záróünnepe. A szentlecke János evangélista látomását idézi az isteni Bárány eljöveteléről és ítéletéről:
Úgy is emlegették, mint “börtön a börtönben.” Az Alcatraz-sziget (vagy egyszerűen Alcatraz, a popkultúrában elterjedt neve szerint „a
Az Iparművészeti Múzeum alapítását Rómer Flóris kezdeményezte 1864-ben a hasonló jellegű londoni illetve bécsi intézmények példájára. A gyűjtemény
Az ünnepek előestéjén vagyunk. Nem tudjuk még, hogy hogyan fognak végződni, mit hoznak. Mit kellene hozniok? Azt, hogy
A Gellért-hegy tetején – a mai Citadella helyén – 1815. október 19-én ünnepélyes keretek között, I. Ferenc király,
A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a kenyér világnapja. A világnap
A fraktálgeometria fölbukkan a művészetekben és a természetben is. A legtöbb természeti objektum bonyolult alakú. Matematikai leírásuk lehetetlennek
Mátyás király egyetlen fia házasságon kívül született. Corvin (Korvin) János I. Mátyás király törvénytelen fia volt. 1473. április