Kikelet
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a
Séta a kultúra ösvényein
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a
A német mérnök gyárában született meg az első Mercedes autó. Gottlieb Wilhelm Daimler az autógyártás történetének egyik nagy
A nagyböjt alázatra nevel. Bizonyos értelemben nem is egyéb, mint az isteni alázat iskolája, Isten alászállásának története a
Európa, Amerika, Ázsia több nemzet ajánlotta fel segítségét a város újjáépítésére. A városlakók több alkalommal vészeltek át árvizek
1899. március 6-án szabadalmaztatták az Aspirint “Az Aspirint biztosan az örökkévalóságig fogják használni.” Ch. Berry Talán kevesen tudják,
időszaka mit jelent ma, mire kötelezi a mai hívőt, a mai embert? Az egyház látszólag sokat engedett szigorából,
Gergely-naptárban minden 400 évre kilencvenhét szökőév jut. Szökőév olyan év, amely több napot tartalmaz az év szokásos hosszánál
A máglyahalálra ítélt tudós a reneszánsz egyik legeredetibb alakja volt. “…. különösen világos felfogásom, melyet vallottam és vallok,
A XIX. század végén Budapesten szinte minden nagyobb, forgalmas téren működött szabadtéri piac, ha nem is minden napon,
A II. világháború egyik legnagyobb magyar katasztrófája volt a 2. magyar hadsereg pusztulása a Don-kanyarban. 1943 januárjában a