Őszi nap-éj egyenlőség
szeptember 23. „Őszbe csavarodott a természet feje…” A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik. (A déli féltekén e napon
Séta a kultúra ösvényein
szeptember 23. „Őszbe csavarodott a természet feje…” A csillagászati ősz szeptember 23-án kezdődik. (A déli féltekén e napon
1846. szeptember 21. A dunai gőzhajózás megindulása (1817. március 21.) után közel három évtizeddel jelent meg a Balatonon
1752. szeptember 18-án indult el az első Bécs-Buda postakocsi járat A postakocsi kezdetben hetente csak egy alkalommal közlekedett.
Laikusként alkotta meg az egyik legmeghatározóbb hőmérő-skálát. Fahrenheit nem volt képzett fizikus, de az általa készített Fahrenheit-féle skálával
“Minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet.” Lukjanyenko 1965. november 17-én az UNESCO szeptember 8-át nevezte ki az
1837. augusztus 22. 1837. augusztus 22-én Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című drámájával Nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar
Hatvany Lajos kötetbe válogatta és egy bevezető tanulmány kiséretében a közönség elé bocsátotta Bródy Sándornak egy sereg novelláját,
1793. augusztus 10-én nyitotta meg kapuit a Louvre „a Louvre … összegyűjti a tudományok és művészetek minden műemlékét”.
Egyszer a párizsi Panthéon halottjairól emlékezve, a széthúzó francia egységre utaltam. “Ahogy a francia keverék nép, a nemzeti
ztrókay István, (Tolmács, 1869. augusztus 4. – Budapest, 1938. július 24.): mérnök, a budapesti városi közlekedés szakértője. Oklevelét