Az olasz konyha napja
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Séta a kultúra ösvényein
International Day of Italian Cuisines január 17. 2008 óta tartják ezt a világnapot, amely Remete Szent Antal ünnepének
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
1944. november 4-én felrobbantották a Margit hidat Ez volt a híd első robbantása, amelyet egy második követett alig
1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által
Az életet, melynek a halál a vége, a keresztény lélek drámaian egybelátja, s az örök élet hitével és
A reformkor legképzettebb magyar vízépítő mérnöke, Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi, 1795. márc. 25. – Buda, 1846. ápr. 8.) tanulmányait
Keserű kín és gyötrelem Volt énnekem a szerelem; Ami másnak életet ad, Az hozza rám halálomat. Meghaltam
1910. március 23-án született Kuroszava Akira 1975-ben a Derszu-Uzala című filmjéért Oscar-díjat kapott. Kuroszava Akira, japán filmrendező világszerte nagy
1 Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr! Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr! 2
Március 21. a csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a
1894. március 20-án halt meg Kossuth Lajos “… az én nevem óramutató; jelzi az időt, mely jönni fog…
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv
A szecesszió és az erdélyi népi építészet stílusjegyeit ötvöző építész, Borsos József (Hódmezővásárhely, 1875. márc. 18. – Debrecen,