A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
1925. december 1-jén este 8 órakor indult meg avatóünnepséggel, majd hangversennyel a rendszeres rádiós műsorsugárzás. Erre az eseményre
A lábadozás ideje. Megtorpansz a kert előtt. Nyugalmas sárga fal kolostorcsendje háttered. Kezes szellőcske indul a füvek közűl,
1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta a határozatot Palesztina felszabadításáról. 1977 óta ezen a napon ünneplik a
„melyik pincér nem tud mosolyogni, jobban tette volna, ha vendégnek születik. ” “Nem is úgy érzem magam, mint
“akik a megelőző évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek.” Alfred Nobel végrendelete: „Hátramaradó vagyonom egészét a következőképpen
Szentistváni Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész,
„Nem az fontos, hogy hányat ver a madár a szárnyaival, hanem, hogy íveljen.” – Nem csak a tudás
Mohamed Kr. u. 570 körül született. Életének eseményeit a koránból és a hagyományból ismerjük; mindkét forrás idealizálja alakját
Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztalszomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek, azt akarják,
Kiemelkedő tehetségű verselő, a korabeli magyar nyelv virtuóz alkalmazója, a felvilágosodás eszmeáramlatának jeles ismerője és magyarországi terjesztője. Azonban,