Irodalom – 51 Oldal

Tóth Árpád – Őszi alkonyat

Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten S e csüggedt ujjakon pompás aranyszint fen szét, Ó most

Emberi sorsok Ω πα, τέλος… Α dörgő Zeusz kezében van, fiam, csupán a végcél, – ő itéli meg,

A pályaudvar előtt nagyon csinos, leányos képű huszárhadnagy állott. Lakkcsizmát, fehér báli kesztyűt és arany karperecet viselt. Ennyiből

Jön az ősz, jönnek az őszi nagy alvások! sürü borzongások, hosszu ásitások, melyektől a sziv is megleng mint

A 25 éves Nyugatnak Eredj, zöld nyár, eredj haza; elküld már kedvesed, az ősz. Vidám korod rőtfenyvei kiégtek;

1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de

Éjfél után két úriember ült a kávéházban. Ülni tulajdonképpen csak az egyik ült, még pedig igen peckesen, a

A Vámpír című novellája hasonló témájú történetek százainak ihletője lett „Ahol a legnagyobb jókedv uralkodott, ahol a legféktelenebb

Júliához Piros orca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem, És ez arcon és e szemben Mennyi lélek,

Ha ennek a mi lassan és kínosan haldokló világunknak akad majd egy méltó Tacitusa, az bizonyosan megtalálja majd