Kosztolányi Dezső – Karácsony
Ezüst esőbe száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sürű; a lámpafény aranylik a kalácson, a
Séta a kultúra ösvényein
elbeszélések, gondolatok, versek
Ezüst esőbe száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sürű; a lámpafény aranylik a kalácson, a
Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak, és még nem tudják: sírásra vagy nevetésre
Jómagam – mindeddig – egyetlen szerzővel találkoztam, akinek sorai évtizedek óta őszintén lelkesítenek, akárhányszor olvasom őket: történetesen egy
Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, aki nem tőlem és nem tőled kap életet. Néhány pásztornak,
Varju Péter, a tanyai tanító már ősz óta töprengett azon, hogy karácsonykor milyen ajándékkal lepje meg a húgát.
1906. december 18-án születtem. Gyermek- és kamaszkorom éveit vidéken éltem, tizenkilenc éves koromban költöztem Budapestre, azóta is ott
Három, három, három, három, három angyal szállt felém. Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Sok szép leánynak vallottam szerelmet, Szerettem szőkét, barnát egyaránt. Szerettem angol és spanyol kisasszonyt, Grófnőt, színésznőt és parasztleányt.
Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:
Elvonult a birkanyáj már, a házak nyelvük kiöltve hasaltak a domb alatt, mint nyár porában vén kuvasz, elhagyottan