Közzétette:
Sok szép leánynak vallottam szerelmet,
Szerettem szőkét, barnát egyaránt.
Szerettem angol és spanyol kisasszonyt,
Grófnőt, színésznőt és parasztleányt.
Szerettem mind-mind, és ők is szerettek,
Legalább ezt mondotta mindahány,
De még úgy soha senkit sem szerettem,
Mint téged, kedves kis varróleány!
Úgy van, szeretlek! Ím’ nyiltan bevallom,
Hisz nem először történik velem,
Hogy szívemben, melyet üresnek hittem,
Fészket rakott megint a szerelem.
És csak a te képed ragyog szivemben,
Ez tükrözik vissza minden falán,
Mert még úgy soha senkit sem szerettem,
Mint téged, kedves kis varróleány!
Szeretlek, ahogy ember csak szerethet,
Sőt még azon túl is szeretlek én,
Ki téged mint én úgy szeretne, hidd el,
Nincs senki, senki a föld kerekén!
Igaz ugyan, hogy nem te vagy az első,
Kinek e szép frázist elszavalám, –
De még úgy soha senkit sem szerettem,
Mint téged, kedves kis varróleány!
Az első légyottra is jól emlékszem.
A fasorban, a vén hársak alatt,
Merengve ültem egy kidőlt fatörzsön,
S vagy három óra hosszat vártalak.
Voltam ugyan légyotton már nem egyszer,
De akkor mindig a hölgy várt reám; –
Mert még úgy soha senkit sem szerettem,
Mint téged, kedves kis varróleány!
S midőn előttem végre megjelentél,
Azt hittem én, mesék tündére vagy,
És leborultam, forrón könyörögve,
Hogy mindörökre mellettem maradj…
Végül az első csók, igaz jutalmam,
Hogy néma vággyal csüggtem ajakán…
Ah! még úgy soha senkit sem szerettem,
Mint téged, kedves kis varróleány!
Örök hűséget fogadnék, azonban
Te is tudod jól, hogy azt nem lehet.
Az ember ritkán ura a szavának
És oly kevés, amit ígérhetek.
Hű leszek hozzád két, három, négy hétig.
Sőt, ki tudja, még tovább is talán,
Ha hűtlenségem bölcsen megelőzve
Meg nem csalsz engem, kis varróleány!
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
Lighthouse 