Irodalom – 2 Oldal

Sík Sándor – Tavaszi kórus

(1917 május) A föld: Harmat nevet kövér haraszton, Simogató nap kelteget. Én elkínzott, fáradt nagyasszony, Télből és vérből

Fénynek, melegnek újulása van, Virág a földön, új remény a szívben, Elhagyja ágyát a nehéz beteg, Hogy e

Meglátogattam szülőimet; Csupa sziv volt mind a két öreg. Annyit elcsókoltak képemen, Majd elállt belé lélekzetem. Láttam a

Szerelmes vagyok az orgona-virágba. Talán betegség is ez, hogy az orgona-virágba vagyok szerelmes? Alig várom a reggelt, alig

Az orgona kezdte! Szinte csobbant, mikor a kertben megcsapott: fűszere gázként gyült a roppant éj tavába, a völgybe,

Az útszél: csupa pitypang, A bokrok: csupa füttyhang. Rigó fuvoláz; rája tíz Zugból is felcsivog a csíz. Hallgatja

Gyuri bácsi igen nevezetes férfi volt városunkban. Az asztalosmesterek között első, akinek remekeit az idegenek is megcsodálták. Szerette

Április, ó, Április, Minden csínyre friss! Faun-bokáju, vad suhanc, Újra itt suhansz! Vásott cigánykereked Porozza a tereket, Repül

Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:

Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon.