Székely viccek II.
Székelyek Hazaérkezik a székely fiú, benyit a házba és földbe gyökerezik a lába. Ott találja a hugát teljesen szétmarcangolva, csupa
Séta a kultúra ösvényein
Székelyek Hazaérkezik a székely fiú, benyit a házba és földbe gyökerezik a lába. Ott találja a hugát teljesen szétmarcangolva, csupa
Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk,
Az aranymetszés története Nem hiszem, hogy az isteni harmónia kifejezhető volna egy számmal, azt azonban annál valószínűbbnek tartom, hogy ennek
Ma nagyon csókolj, nyíljék ki lelked legszebb csók-virága: ma csókolsz utoljára. Ma nagyon szeress, égjen ki lelked legforróbb sugára: ma
Már voltam botránkoztató s botránytól rettegő is; tudom, hogy néha bűn a szó, a hallgatás megőriz, de inkább vádoltam magam,
arabul TASZAVVUF, az iszlám misztika hiedelem- és szokásrendszere; sok muszlim hívő ezen az úton, Isten közvetlen, személyes megtapasztalása által próbál
[magyar átírás: Rabindranáth Thákur] Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár Versek A kertész című kötetből Áprily Lajos fordítása Mondd meg nekem,
Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába. A
Jól megjelölte ezt az ezredévet: kereszttel írta rá kemény nevét, mint halhatatlan győzelmi ék. Alapkő lett, de kőnél súlyosabban vetette
I.e. 3000 körül a Tigris és az Eufrátesz déli közének egy teljesen kopár, hordalékos síkságán jött létre az emberiség egyik