Szabó Lőrinc – Bicikli

 

 

Fiamat néztem, már majdnem aludt.

– Mi lesz belőle? – töprengtem szorongva.

Egyszer csak felült: – Nekem ne követ,

hanem biciklit tétess a siromra. –

– Majd, hogy ellopják! – ütöttem el a

rémképet. – Vagy hogy megegye a rozsda! –

Lóci ásitott: – Igaz… – s visszadőlt,

a paplant némán a fülére húzta,

s csak nagysoká szólt (s úgy, mint akinek

a szája már végső alkura nyílik):

– Legalább irasd rá a kőre, hogy

nagyon szeretett volna egy biciklit!

[Digitális Irodalmi Akadémia]