Június 11 – a csokoládé világnapja
“A csokoládé kakaóbabból készül, ami fán terem. Vagyis egyfajta növény. Következtetésképp a csokoládé gyakorlatilag saláta.” „Gombóc Artúr a
Séta a kultúra ösvényein
“A csokoládé kakaóbabból készül, ami fán terem. Vagyis egyfajta növény. Következtetésképp a csokoládé gyakorlatilag saláta.” „Gombóc Artúr a
Egy tanárt azért fogtak perbe, mert diákjainak a darwini evolúciós elméletet tanította. Bár már több mint 50 év
Korának legmodernebb szemléletű tankönyvírója, a matematikus jezsuita tanár, Makó Pál (Jászapáti, 1723. július 9. – Buda, 1793. augusztus
Úgy áll a nap az égbolt kellős közepében, mint az emberi lét küszöbén állhatott: rejtelmes húrokon a nyári
A maga korában Mahler a legjobb monarchiabeli karmesterként volt ismert. Gustav Mahler ifjúkorát Csehországban töltötte, zenei tanulmányait Bécsben
Tapsolva szétfutott a zápor s itt köröskörül üresen világít a környék és szuszog, de dong és csomókba hull
Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A
Kováts Mihály (Korlát, 1768. július 4. – Mezőcsát, 1851. június 22.) orvos, nyelvújító már fiatalon igen sokoldalú tehetségnek
The Doors rockzenekar vezető énekese és dalszövegírója, költő volt. Morrison szerint élete egyik legfontosabb eseménye 1947-ben történt egy
A sugárhajtás elvének egyik első gyakorlati megvalósítója, a repülőgép-sugárhajtómű feltalálója, Fonó Albert (Budapest, 1881. július 2. – Budapest,