Hunyadi János kormányzósága

A várnai vereség után a magyar rendek késznek mutatkoztak a gyermek V. Lászlót királyukként elfogadni azzal a feltétellel, hogy III. Frigyes osztrák herceg és német-római császár udvarából a Szent Koronával együtt visszatér magyar földre. A császár azonban, aki a Magyar Királyságra is szemet vetett, erre nem volt hajlandó. 1446. június 6-án a magyar rendek László kiskorúságának idejére ezért az ország kormányzójává választották Hunyadi Jánost. Jogkörét a királyéhoz hasonlóan alakították ki, ám több jelentős megszorítással. Ezek közé tartozott, hogy a főpapok és a bárók jóváhagyása nélkül nem adományozhatott nagyobb egyházi javadalmakat és világi birtokokat, s hogy a királyi jövedelmek felhasználásáról csak az országos tanács dönthetett. A féltékenykedő bárókkal szemben Hunyadi három dologra támaszkodhatott: törökverő nimbuszára, amely egész Európában ismertté tette a nevét; több mint 4 millió holdat kitevő földbirtokainak jövedelmére, amely a legmagasabbak közé tartozott; és a bárókkal szemben egyre inkább saját renddé szerveződő köznemesekre, akik maguk közül valónak tekintették. A köznemesség növekvő befolyását mutatta, hogy 1447-től a bárók és főpapok mellett a továbbiakban minden 20 jobbágynál többel rendelkező nemes is köteles volt megjelenni az éves rendszerességgel pünkösd napján megtartandó országgyűléseken. Miután belső helyzetét konszolidálta, Hunyadi azonnal újabb törökellenes lépésre határozta el magát. Tudta, hogy a magyar-török küzdelem élet-halál harc, s emellett a keresztény Európa védelmezése is motiválta. „Vagy megszabadítjuk Európát a kegyetlen török uralomtól – olvasható egyik levelében –, vagy elesünk Krisztusért és mártír koronát nyerünk.” Célja ezúttal is a Balkán felszabadítása volt, amelyet a török uralom ellen fellázadt Szkander béggel , más néven Kasztrióta György albán fejedelemmel összefogva kívánt elérni. Számításába azonban ezúttal is hiba csúszott. Szkander bég nem érkezett meg a szerbiai Rigómezőre, ahol Hunyadi mintegy 30 ezer fős seregét II. Murád jóval erősebb, 70—80 ezer fős sereggel várta. Az 1448. október 18—19-ei véres ütközetben ismét Murád győzött. Hunyadi ugyan ekkor is megmenekült, ám útba hazafelé a szerb despota fogságába esett, aki csak súlyos váltságdíj ellenében engedte szabadon.

A rigómezei vereség megrendítette Hunyadi helyzetét. A rivális bárói csoport, amelyet Cillei Ulrik vezetett, 1452-ben visszahozta az országba V. Lászlót, akit a rendek ezúttal már a Szent Korona nélkül is elfogadtak királyuknak. Hunyadi kormányzósága ezzel megszűnt, hatalma azonban megmaradt. A király országos főkapitánnyá és királyi jövedelmek kezelőjévé nevezte ki, s emellett az erdélyi Beszterce grófja címmel is kitüntette. A Magyar Királyságban ez volt a második örökletes arisztokrata cím, az elsőt a hatalmas nyugat-magyarországi és ausztriai birtokokkal rendelkező Cillei család egyik őse kapta 1341-ben IV. Lajos német-római császártól.

A magyar vereséget és a kiújuló belső viszályokat az Oszmán Birodalom további terjeszkedésre használta fel. II. Mehmed szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt, ezzel az egykor oly hatalmas Bizánci Birodalom legfőbb és utolsó bástyája is leomlott. Az Hagia Szofiát mecsetté alakították, a császári palotában a szultán rendezkedett be. A győzelem kivívásában jelentős szerepet játszott török tüzérség , amelynek 4—5 mázsás kőgolyók kilövésére képes 8 méter hosszú bronzágyúját – több más löveggel együtt – a szultán erdélyi származású magyar tűzmestere készítette. A hatalmas monstrumot 60 ökörrel vontatták Drinápolyból Konstantinápoly falai alá.