II. József közigazgatási reformja

1783—1784-től József a közigazgatás gyökeres átszervezésére, s ennek révén a Monarchia összbirodalmi szintű egységének megteremtésére koncentrált. 1784-ben a Magyar Korona országaiban is hivatalos nyelvvé tette a németet. A magyarországi hatóságok 1785. november 1-jétől voltak kötelesek a latint németre cserélni. Az oktatásban három év alatt kellett áttérni a német nyelvre, a német nyelv ismerete a közhivatalok és a tanári állások elnyerésének kikerülhetetlen feltétele lett. 1785—86-ban megszüntették a főispáni tisztséget, s az addigiakban a megyei nemesség által választott alispánokat átminősítették állami hivatalnokokká. Magyarországot tíz, Erdélyt három közigazgatási egységre osztották, s ezek irányítását királyi biztosokra bízták. A megyéket olyan végrehajtó egységekké fokozták le, amelyek a továbbiakban semmiféle tanácskozási, törvényhozói és igazságszolgáltatói joggal nem rendelkeztek. Az erdélyi szász és székely székek, a jászkun kerületek, a szabad királyi városok és a hajdúvárosok autonómiája ugyancsak megszűnt. 1786-ban kezdetét vette a birtokviszonyok teljes körű feltérképezését célzó kataszteri felmérés. Ez a nemességre is kiterjedő arányos teherviselés bevezetését készítette elő.

A közigazgatási reformokhoz szorosan kapcsolódott a bíráskodás rendjének újraszabályozása. Az 1786-os polgári törvénykönyv és az 1787-es büntető törvénykönyv kimondta a törvény előtti egyenlőség elvét. A nemes, ha vétkesnek találták, ezentúl ugyanolyan büntetésre számíthatott, mint a közrendű. Megszűnt az a gyakorlat, hogy a földesúr saját peres ügyeit saját bírósága előtt folytathassa le. Eltörölték a halálbüntetést, és világos különbséget tettek bűntett és a kevésbé súlyos vétség között.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (285—286. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9