Közzétette:
1886
Egypár hét előtt tartotta a tíz éves jubileumát egyik köztiszteletben álló főispánunk, akihez én jártas vagyok. Majd minden évben megfordulok nála egyszer.
Évek előtt egy nap olyankor toppantam be a szobájába, mikor éppen deputáció volt nála.
A csigerfalvi tekintélyes vének valának nála, s arra kérték, hogy a jegyzőjüket, Nagy Mártont, csapja el, mert az ilyen-olyan ember, zsarol, csal, kegyetlenkedik a községi adónál suskusokat csinál, az árvák pénzével uzsoraüzletet visz, egyszóval kígyót, békát előhoztak.
– Jól van – mondá a főispán -, fel fogom függeszteni.
S mindjárt másnap felfüggesztette Nagy Mártont, s elrendelte ellene a vizsgálatot.
Néhány hét múlva újra úgy hozta magával a véletlen, hogy a főispánhoz kerültem.
–
Itthon van a méltóságos úr? – kérdém a huszárjától.
– Itthon.
– Nincs odabent senki?
– De igen, a csigerfalvi deputáció.
No, azt már ösmerem. Bementem.
Éppen az elejére jöttem a szónoklatnak. Ékes, könyörgő szavakkal adták elő, hogy nem lehetne-e azt a Nagy Mártont visszahelyezni. Négy apró gyereke van… Az most hova legyen? Ne tegye szerencsétlenné a méltóságos úr. Aztán nem is olyan rossz ember Nagy Márton. Sok jóindulat van ő benne. Egy-két tarka macskája van ugyan, de legalább rendben tartja a falut.
A főispánt meghatotta a csigerfalviak kérése:
– Jól van, vissza fogom hát helyezni Nagy Mártont a hivatalába.
És vissza is helyezte.
Vagy öt évig nem láttam ezután őkegyelmét, míg végre megint jelenti egy ízben a huszár, mikor éppen tarokkoztunk bent, a csigerfalvi deputációt.
– Hadd jöjjenek – mondá a főispán nagy megadással -, ez már olyan, mint hogy bizonyos idő múlva eső van és bizonyos idő múlva szárazság van. Csak legalább azt tudnám már, hogy hol tartunk most.
Nagy tisztességtudással járultak a főispán elé, s a szószóló érzékeny hangon rágyújtott:
– Méltóságos főispán úr! Azért a szegény emberért jöttünk könyörögni.
– Tudom, tudom. Hát mit akarnak?
– Hogy tessék, kérem alássan, visszahelyezni. Istenem, istenem, mi lesz az öt apró gyerekéből? De nem is olyan rossz ember ez a Nagy Márton, csak sok ellensége van, kérem alássan. Térden állva kérjük méltóságodat. Könyörüljön meg rajta.
– Jól van no, vissza lesz helyezve.
Ezzel aztán nagy hálálkodások közt mentek ki a csigerfalviak, én pedig nevetve mondom a főispánnak:
– A múltkor is, ha jól emlékszem, visszahelyezés volt. Úgy látszik egy deputációt elmulasztottam.
– Micsoda? – kiáltott fel a főispán. – Egyet? Hol az az akta! Kilenc deputációt mulasztottál már el, barátom. Hiszen egyebet sem csinálok tíz évi főispánságom óta, mint hogy a csigerfalvi jegyzőt hol felfüggesztem, hol visszahelyezem, mert hol azzal fenyegetnek, hogy kiköltözködnek a faluból, ha a nyakukon hagyom Nagy Mártont, hol azzal fenyegetnek, hogy utána költözködnek, ha elcsapom a hivatalából.
– És mi ebből a tanulság?
– Az, hogy a magyar népnek sokkal jobb szíve van, hogysem valaha jó közigazgatása lehessen.
Forrás: Mikszáth Kálmán művei IV. Rövid elbeszélések (mek.oszk.hu)
Lighthouse 