Január

Az egyházi év következő hónapja, mely ugyancsak a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik: Január (Vízöntő hava). „Januáriusnak hívták… a régi rómaiak… Jánosról, aki volt Itáliának első királya,… s mivel a nap is e tájban tér meg az égnek abroncsán, és hosszabbodik, s a világosság nevelkedik, a setétség pedig kisebbedik… A keresztyének Boldogasszony havának nevezték, mert a pogányoknál ez a hónap volt szentelve Juno istenasszonynak, akit ők tartottak a házasság vagy lakodalmazás patrónájának… A keresztyének inkább akarták, hogy Juno helyett a boldogságos Szűz forogjon emlékezetben… A pogányoknak innepeiket lassan–lassan a keresztyének ünnepeikké kellett változtatni,… keresztyéni módra és jó végre.” Nálunk (reformátusoknál) némelyek idegenkednek a „boldogasszony” kifejezéstől. Római katholikus szóhasználatot látnak benne. Bizonyos, hogy nálunk nincs Mária-kultusz, de vajon vétünk-e, ha az Úr Jézus édesanyjára gondolva, felszámolunk egy pogány szokást, s egyidejűleg mi is szívűnkben forgatjuk a Lukács evangéliuma második fejezetét Máriáról?! Inkább üdvösséges és építő cselekedet ez, semmint elítélendő rossz.

Újból észrevehető, hogy a keresztyének milyen sok szokást vettek át a pogányoktól a forma tekintetében, és új tartalommal töltötték meg azokat (több-kevesebb sikerrel). Napjainkban hasonló kérdések merülnek fel a missziós mezőkön (pl. Afrikában), ahol az evangélium hírnökeinek számolniok kell a helyi sajátos és némelykor visszataszítónak tűnő szokásokkal (tánc a templomban, gyászolási gyakorlatok stb.). A régi keresztyéneknél ilyen helyi szokásra vezethető vissza a „kiskarácsony”, vagyis az Újév, az új esztendő napja… Ezt a római pogányok nagy örömben, sokféle vigasságokkal, áldozatokkal, egymásnak köszöntésekkel, ajándékokkal, vendégeskedésekkel, táncokkal… és sok fertelmes vétekben is töltötték el. A pogányok aztán keresztyénekké lévén, a megrögzött rossz szokás a keresztyének közé is bejött. Látva ezt a valóságos helyzetet, később „saját ünnepnappá rendelték”. A keleti egyházban „Urunk körülmetélésének” az ünnepe ez a nap, mivel születése után nyolcadnappal Krisztus körülmetéltetett (Lukács 1, 59), „s így kezdették ezt a napot szentelni (Octava néven) Krisztus körülmetélkedésének emlékezetére.” Ekkor történik a Jézus-név adása is, mert „Ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből” (Máté 1, 21).

Nevezetessége még Januárnak az úgynevezett Vízkereszt napja, amit szintén nyilvántartanak a német evangélikus naptárok is, mégpedig a keleti egyházban használatos görög eredetű epifánia néven. A magunk anyanyelvű egyházában is beszélünk epifánia- vasárnapokról (római katholikusoknál az évközi 1. 2. stb. vasárnapok), amelyek a január 6. utáni első vasárnappal kezdődnek. Úgy is mondhatjuk, hogy január az epifánia hónapja, mert általában januárra esnek az epifánia-vasárnapok, amelyek Jézus megjelenésének, messiássi munkássága elkezdésének és folytatásának az idejére emlékeztetnek. Tájékoztatásul még fölemlítendő, hogy római katólikus testvéreinknél január 6–a, vagyis a Vízkereszt úgy szerepel mint a „Három királyok napja”, és ezt követően Jézus megkeresztelésének az ünnepe, január 9 (Jugoszláviai róm. kath. naptár–1983), amikor vizet szentelnek, beleütvén háromszor a keresztet”.

A Három Királyok és a bölcsek elnevezés onnan származik, hogy a csillag vezetése alatt három király, illetve három bölcs érkezett Jeruzsálembe (Gáspár, Menyhárd és Boldizsár – olvasd Máté 2, 1–12. verseit). Ezért Vízkereszt napján a G M B betűket írják az ajtókra. Régi szokás egyébként, hogy a „pap minden ember házához elmegy a kereszttel”, s valami áldást mondva, fáradságáért mindenki „valami alamizsnát” ad.

A mi jelenkori református egyházunkban január hónapjára esnek az imahetek, melyeket egyébként az egész föld kerekségén megtartanak a keresztyén felekezetek, ideértve a római katólikusokat is, akik részt vesznek a közös program elkészítésében. Mind Magyarországon, mind az utódállamokban különösen fontossá váltak ezek az egész héten át folytatódó összejöveteli alkalmak, amikor naponta igehirdetések és előadások hangzanak el, s világszerte egyazon terv szerint imádkoznak mind a reformátusok, mind a római katólikusok és az ortodoxok, mind a többi felekezetekhez tartozó keresztyének. A római katólikusok nem tagjai ugyan az Egyházak Világtanácsának, de imádságos közösséget ápolnak valamennyi hívő testvérükkel.

Az epifánia (amint láttuk} görög szó; magyarul: megjelenés, feltűnés. A hagyomány ehhez a naphoz (január 6) kapcsolja a Jézus első nyilvános fellépését. A magyarok Vízkeresztnek mondották, akárcsak a görögök, mivel ezen a napon keresztelkedett meg Jézus a Jordánban (Márk 1, 9; Máté 3, 13–17). Egyes keresztyén csoportoknál az epifánia-ünnep szertartásához tartoznak a házszentelések is.

Az epifánia-vasárnapokon Jézus messiási munkásságának az első szakaszára vonatkozó eseményeket szokás kiemelni.

Forrás: Tőkés István: Hétköznapok – Ünnepnapok ( c. Az egyházi év és az ünnepek) Magyar Elektronikus Könyvtár