Közzétette:
Felhők borongnak a magas bérc tetején;
Virágok ünnepe- s az oltárok helyén
A tél uralkodik, s törvénye oly kemény!
Aludjatok! – kiált a föld erőihez, –
Napfény, ne légy meleg! harmat, ne permetezz!
Foganást, születést irígyen ellenez.
Ibolya kis virág, szine halvány-lila,
Nem hozna ő tavaszt a tél pusztáira,
S ha kidugná fejét: meg kéne halnia!
Tücsökszó nem tüzes, magas pacsirta-dal,
Nesz, mit nem a határ, csak a barázda hall;
Mezők órája te, hallgass el! még hamar!
Deli volt a bokor, s állt zölden, csokrosan,
– Dal s szerelem lakott keblében titkosan –
Most talpig meztelen: regény, dísz oda van!
Magas tölgy lombjait letépték a szelek,
Hogy idegen földön hányatva vesszenek…
Szegény fa, oh szegény bujdosó levelek!
Itt a halom busong, a puszta völgy amott;
De legnagyobb érte a zúgó folyamot;
A zordon tél reá
Békót önmagából készített és rakott!
Forrás: Tompa Mihály összes költeménye (mek.niif.hu)
Lighthouse 