Közzétette:
A mértéktelen ivás és húsfogyasztás, valamint az állandó huzat és a főfalakból telente áradó hideg következtében főuraink többsége köszvénytől, veseelégtelenségtől és különböző más gyulladásos betegségektől szenvedett. Az ezzel járó fájdalmak enyhítésére terjedt el a fürdő- és ívókúra, amit lényegében minden ellen javallottak. A spanyol zsoldosvezér, Bernardo de Aldana a török 1552-es támadása előtt például éppen Váradra készült, hogy „az ottani kitűnő vizekkel kúráltassa magát, mégpedig nemcsak régi nyavalyáit meg a törött karját gyógyította volna, hanem a makacs váltólázát, sajgó ágyékát és az egyik szemét is, amely gyakorta kínozta.”. A királyság főurai elsősorban a Pöstyén és Trencsén körüli hévizeket látogatták, amelyek így idővel a társasági élet színtereivé is váltak. A Wesselényi-féle összeesküvés gondolata például éppen a stubnyai fürdőből indult ki, ahol zavartalanul és feltűnés nélkül tanácskozhattak a bécsi udvar politikájával elégedetlen magyar főurak.
Wolfgang Lazius nagyszerű térképe a Magyar Királyságról (1552)
A kastélyok higiéniai viszonyaival és lakóik tisztálkodási szokásaival kapcsolatos forrásaink ellentmondásosak. Általában véve azt mondhatjuk, hogy a tisztálkodásra ekkor már nagyobb gondot fordítottak, mint korábban. Szaporodtak az ónból vagy ezüstből készült mosdótálak, sőt megjelentek az épületen belüli fürdőszobák és a kertbe épített fürdőházak. Esterházy Miklós például minden reggel mosdott, rendszeresen váltott fehérneműt, és fiát is erre intette. A hálószobákban történő reggeli mosdáshoz a szolgáknak mindig tiszta „kezkönyőcskét” kellett hozni. Előírta, hogy a szobákat nyitott ablaknál naponta söpörjék, az asztalra tett tányérok „tiszták legyenek”, s étkezések után az asztalnál ülőkkel együtt kezet mosott. Gróf Rákóczi László, Sáros megye örökös főispánja, Rákóczi Zsigmond fejedelem unokája előírta, hogy a heti egyszeri fürdés udvarában mindenki számára kötelező. Kortársuk, Bethlen Miklós napi tisztálkodása viszont csak annyiból állt, hogy reggel és étkezés után megmosta a száját és a kezét, „orcáját” viszont csak akkor, ha valami por, sár vagy valami „gaz” érte. Egyébként ráhagyta a borbélyra, aki hetente borotválta. Lábát hetente vagy kéthetente mosta, fürödni „ritkán” fürdött, haját – saját állítása szerint – éveken át nem mosatta. A Sennyey családban ugyanakkor az volt a szokás, hogy a gyerekek haját kéthetente mosatták.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (223—224. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 