„Ha ti, mint öt nyílvessző, külön-külön maradtok, bárki oly könnyen eltörhet benneteket, mint a különálló nyilakat. De ha összetartotok, mint a nyílvesszőnyaláb, ugyan ki tehet ellenetek?” – olvasható a 13. században íródott Mongolok titkos történetében.
Mongóliából, a nomád lovas és pásztornépek hagyományos hazájából, melyek életéről régészeti leletek és írásos feljegyzések alapján tudunk, a világtörténelem egyik leghatalmasabb birodalma lett.
Ez a birodalom a Sárga-tengertől Kelet-Európáig, Koreától Szibériáig terjedt. A 13. század végéig a Pax Mongolica valóság volt: ez tette lehetővé, hogy az akkoriban ismert világ egyik sarkából a másikba eljussanak az árucikkek ugyanúgy, mint az eszmék s a találmányok. Velencei kereskedők mentek Pekingbe, mongol követek Bordeauxba és Londonba, francia kézművesek dolgoztak Karakorumban – a mongol birodalom akkori fővárosában –, pápai és királyi küldöttek tették tiszteletüket a nagy kánoknak. Feljegyzéseik nyomán – példaként a flamand franciskánus szerzetesre, Rubruk Wilhellmusra (1256) vagy rendtársára, Plano Carpini Johannesra (1247) emlékeztetünk – élethű, érzékletes képet kapunk a mongolok akkori életéről. Marco Polo híres könyve már nem csupán a csodák katalógusa volt – egy új korszak kezdetét jelezte.
Régebben az ulánbátori Gandan-kolostor egész Mongólia kulturális és vallási központja volt. Ma már az ország egyetlen szerzetesek lakta kolostora; a lámaista múlt eleven emlékeként gondosan karbantartják.
A mongol világbirodalom megalapítója, Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin, született 1162-ben – életfelfogását a klánöntudat feudális értékei, az alattvalói hűség, a harcosok arisztokratikus ideáljai határozták meg. Kivételes politikai-katonai vezérként eleinte sikerült több hadjáratban egyesíteni Közép-Ázsia mongol és nem mongol törzseit. Ez további hódító háborúkhoz vezetett, melyek oka többek között a dinamikus, rugalmas, de szegény lovas nomádok, s a kevésbé mozgékony, ám gazdag letelepedettek közötti ellentét volt.
Dzsingisz kán véres hadviselését elsősorban azok örökítették meg, akiket legyőzött. Meggyőző ellenpéldái ennek bölcs, széles látókörű törvényei, valamint unokája, Möngke nagykán szavai, melyeket Rubruk tolmácsolt az utókornak: „Mi, mongolok hisszük, hogy csak egyetlen Isten van, az ő akarata szerint élünk, az ő akarata szerint halunk. De miként a kéznek különböző ujjakat adott, az embereknek is különböző utakat jelölt ki. Tinéktek Isten írásbeli törvényeket hagyott, melyeket azonban nem tartotok be; nekünk látnokokat adott, akiknek szavát követjük, és békességben élünk.”
Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (322. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X