Közzétette:
Az ókor művészettörténetének ebben az átmeneti szakaszában, amikor még a hellenisztikus ízlés uralkodott, de a művészeti tevékenység súlypontja lassan Itália felé tolódott, és a mediterrán világ iskolái, műhelyei és mesterei összekeveredtek, a rómaiak egyre erősebben érvényesítették saját igényeiket a szolgálatukba szegődött művészekkel szemben. Kívánságaik, szemléletük lassacskán új mederbe terelték a stiláris fejlődést, amelyben ekkor már világosan felismerhetjük a római művészet kicsírázó magvait. Mielőtt azonban ezek fölött szemlét tartanánk, meg kell ismernünk egy olyan jelenséget, amely az alkotó tevékenységen kívül esik ugyan, de annál nagyobb hatással volt annak kialakulására.
Roma:Museo Nazionale Romano: etruszk terrakotta szoborcsoport
A rómaiak legelső hódításaiktól kezdve az elfoglalt városok istenszobrait Rómába telepítették át, s ezzel mintegy kisajátították a legyőzött ellenfelet korábban védő és fenntartó isteni erőket. Ebből a vallásos-mágikus eljárásból, amely egyesült a zsákmányolással, az ókor legnagyobb méretű műkincsrablása jött létre. Az etruszk és az italikus városok után az első görög város, amelyet műkincseitől megfosztottak, a második pun háború során elfoglalt Syracusa volt (i. e. 212), amit Magna Graecia más központjai követtek. Az i. e. II. században rendszeressé vált az Itálián kívüli városok kíméletlen kifosztása után a zsákmányolt műalkotások és kincsek felvonultatása a győztesek diadalmenetein. I. e. 198-ban Eretria, 189-ben Ambrakia került sorra; 188-ban, III. Antiokhosz szíriai király legyőzésekor a szeleukida birodalom mesés kincseit hurcolták el, s L. Scipio Asiagenus triumphusát, amelyben többek között 154 istenszobrot mutattak be, a római fényűzés kezdetének számították. Ettől kezdve alig volt esztendő, hogy kisebb-nagyobb zsákmány ne érkezett volna Rómába. Kiemelkedik a sorból L. Aemilius Paullus makedóniai triumphusa (i. e. 168), amelyben 250 kocsirakomány műalkotás között egy Pheidiasz kezétől származó Athéné-szobor is ékeskedett. I. e. 146-ban elképesztővé vált az elrabolt kincsek mennyisége, hiszen két olyan gazdag várost semmisítettek meg, mint Karthágó és Korinthosz, s Makedóniából például Lüszipposz műveit hozták a diadalmas Rómába. A nagy aratás az i. e. I. században érte el tetőpontját, amikor már nemcsak az új hódítások, hanem a polgárháború áldozatai is – gyakran ismételten – sorra kerültek. Augustus korára jóformán minden görög állam művészeti értékeinek nagy része Rómába vándorolt.
A hatás nemcsak gazdaságilag volt felmérhetetlen. Az ókor története során, de még később sem keletkezett soha olyan állapot, hogy világméretű területről sok évszázad műalkotásainak java egyetlen országban, elsősorban annak fővárosában zsúfolódott volna össze. Ezzel egyszer és mindenkorra megszűntek az ókori világ művészetfejlődésének lokális korlátai, az ízlés elvesztette helyi és időbeli kötöttségeit. Mindenekelőtt a görög művészet volt az, amely ilyen módon úgyszólván egész történeti teljességében és sokoldalúságában Rómába került. Azok az emberek, akik ebben a számunkra örökre elveszett kincstárban dúskálhattak, korlátlan lehetőséget kaptak kezükbe saját elképzeléseik művészi megvalósításához. Szándékaikat tehát elsősorban az árulta el, hogy a sokféle lehetőségből mit választottak ki maguknak.
Forrás: Castiglione László – Római művészet (26—27. oldal) Corvina Kiadó, Budapest 1978 ISBN: 963-13-0519-8
Lighthouse 