Közzétette:
Szeretem ragyogásod, őszi nap,
Mikor széttéped a felhők s a köd
Fátyolát és fakuló sugarad
Megcsillan a szélrázta fákon, a
Porhanyó pusztán. Szeretlek, te, nagy,
Nagy tündöklés: búcsúzó heved a
Cserbenhagyott szerelem bánatát
És titkait idézi. A tüzed
Nem hidegebb, de a természetet
S mindazt, ami érzett, gondolkodott,
Nem melegítik át a fényeid.
Szívemet se. Él benne a parázs,
Csak félreismerték az emberek:
Most már nem gyujtja szemem sugarát
És nem izzik föl sápadt arcomon.
De hát miért is gyötörje megint
Gúny s kétely a boldogtalan szivet?
1830-31
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lermontov Válogatott költemények (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Lighthouse 