Közzétette:
A sokat utazó német író, Hermann von Pückler-Muskau herceg csodálattal szemlélte Algír lenyűgöző panorámáját. Amikor behajózott a kikötőbe, a meredek dombokra felkapaszkodó város olyannak tűnt neki, mint egy hatalmas amfiteátrum, közepén egy „letört csúcsú cukorsüveggel”: a Kasbah-val. Ez 1835-ben történt, öt évvel azután, hogy a franciák elfoglalták a hírhedt kalózfészket.
Ugyanez a látvány több mint háromszáz éven át sok ezer keresztény fogolyból csak a rémületet váltotta ki – akit ide szállítottak, arra életfogytiglan tartó rabszolgaság várt, legrosszabb esetben gályarabság. Az elhurcoltak aligha gyönyörködhettek a város szépségében, a török pasák virágoskerttel, pálmaligetekkel övezett palotáiban.
Az algíri Kasbah-ban százával zsúfolták össze a foglyokat. Alig néhányuk reménykedhetett a szabadulásban. Aki nem akarta felvenni a mohamedán vallást, nem akart kínzói cinkostársa lenni, annak csak egyetlen lehetősége maradt: ha váltságdíjat fizetnek érte – gazdag rokonai vagy az egyház.
Miguel de Cervantes, a „Don Quijote” írója, aki 1575-ben esett a kalózok fogságába, ahol öt évet töltött, így ír erről: „270 rabszolgatársammal együtt bezsúfoltak a város kis raktárába. Őreink ütlegeltek bennünket, miközben kézzel kellett kihordanunk a házakból a szemetet. Csak futólépésben mehettünk. Reggelire egy darabka penészes kenyeret, egy pohár piszkos vizet kaptunk. A vacsora kis tányér kukoricakása volt. Aki nem nyalta ki a tányérját, az tíz ostorcsapást kapott a meztelen talpára.”
Miután a franciák elfoglalták Algírt, a Kasbah megszűnt a rabszolgaság fellegvára lenni, de a városnegyed erődszerű, kocka alakú házaival, sötét sikátoraival, a kereskedők barlangjaival, a parányi piacokkal s a mindent átitató bűzzel változatlanul kísérteties légkört árasztott. Amikor az algériaiak fellázadtak a francia gyarmatosítók ellen, 1954 és 1962 között, Jacques Massu tábornok is a Kasbah labirintusában vívta meg három hírhedt csatáját. A francia katonák és idegenlégiósok hihetetlen brutalitással zúzták szét a lázadó FLN (Front de Libération Nationale) városi gerillaszervezetének szerteágazó kapcsolatrendszerét.
Az akkori pusztításnak ma már nincs nyoma. Bendzsedid Sadli, Algéria államelnöke – aki elődeit, a forradalmár Ben Bellát, majd a vakbuzgó aszkétát, Houari Bumedien ezredest követi az elnöki székben – azt mondotta: „Algéria történelmén végigvonul a győzelmek és vereségek szűnni nem akaró vérnyoma. Az Algírért vívott három ütközet is ennek a szüntelenül változó történelemnek a tükörképe… Nyolcéves háború után a forradalmi függetlenség következett. Kemény és könyörtelen állapot; nem engedik, hogy megpihenjünk.”
Casbah-palota (Hammam) Utcakép Casbah ház belső építészete (Wikipédia)
Algír óvárosa, hivatalos megnevezéssel az algíri Kaszba az algériai főváros I. kerülete, 1992 óta világörökségi védelmet élvező középkori városmagja, amely a tengerpartig ereszkedő Szahel-dombok oldalán terül el, mintegy 60 hektáron.
Forrás: Ezerarcú világunk – Afrika (34.oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1994 ISBN 963 7961 34 8 4. kötet
