book cover

Mikszáth Kálmán – Kőhalom

Közzétette:

 

 

A Homorod völgyéből emelkedik ki az a bazalthegy, amelyen Kőhalom vára áll, nem messze Brassótól.

Nem volt amolyan parádés vár, ahol kevély várurak székeltek volna. Nagy ősök arcképei soha sem függtek a falakon, büszke címereknek, száz csatatérről összehordott kopjának, pajzsoknak semmi nyoma sincs itt.

Ez a vár nem épült dölyfös vakmerő nagyúr számára, hanem egy szerény ügyefogyott emberke építette a maga részére.

S ennek a neve Ijedelem.

(Látszik ebből is, hogy már közel járunk Brassóhoz!)

knight's castle around Brasov

A kőhalmi vár műemlék Romániában, Brassó megyében. A romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-a-A-11769 sorszámon szerepel.

Kőhalom helység német lakói emelték Kőhalom várát közköltségen, hogy veszedelmek idején legyen hova menekülniök, biztos helyre lerakniok féltettebb kincseiket, hogy küldhessék asszonyaikat, gyermekeiket, ha baj van. S baj ugyan elég volt mindig a kies Erdélyországban.

Valami nagyobb történelmi multja nem volt a várnak. Szerény polgári külseje nem takar fényes szerepet. Hanem erősnek elég erős volt s ez kitűnt 1323-ban, mikor Hening szász ispán fellázadt Róbert Károly királyunk ellen. Tamás vajda ekkor legelőbb is Kőhalom várát fogta ostrom alá, s az igen sokáig védte magát.

Háromszáz évvel később meg Bethlen Gábornak volt baja a szászokkal s később ide záratta az ellene esküdt segesvári polgármestert, Orendi Márton uramat.

Úgy látszik, hogy ezentúl is sokszor használták börtönnek az erdélyi fejedelmek. E század elején a vár egyik bástyájában még két roppant vasbilincs függött a falon. Hát bizony ezeket sem kedvtelésből viselték!

E helyütt az olvasható a falba vésve nagy betűkkel: “Én Bánfi András itt voltam fogva, 1678 die 25 julii”.

Ki volt Bánfi András, miért volt itt fogva, krónikák föl nem jegyezték, senki sem tudja.

Hanem a két óriási bilincsről van egy rege.

Helvig Károly királybíró foglyul esett s elhurcolták Konstantinápolyba, becsukták a Héttoronyba. Az a Héttorony nagy divatban volt akkoriban.

Ott ült, üldögélt Helvig uram nagy búsan, már három esztendeje, de az asszonya csak nem küldte érte a váltságdíjat. Váltig sóhajtozott, töprengett, miképp szabaduljon innen. Imádkozott az Istenhez naponta a menekülésért.

Volt azonban egy rabtársa is, valami Menenges nevezetű kék darabont, aki azt állította magáról, hogy boszorkány, s valahányszor a rab királybíró imádkozott, ő mindig dühösen morgott és rázta a bilincseit.

– Minek imádkozol, uram?

– Hogy az Isten kiszabadítson.

– Az Isten nem hallgat meg, hanem próbálj egyszer az ördöghöz imádkozni s én jót állok érte, hogy az engem menten megbíz a kiszabadításoddal.

Helvig úgy el volt keseredve, hogy csakugyan megfogadta a kék darabont tanácsát s úgy mondta el a Miatyánkot, hogy az az ördögnek szólt: “Mi atyánk, ki vagy a pokolban stb.”

Alighogy elmondta, kiderült a Menenges ördögi arca, kinyitotta a börtön ablakát, aztán leterítette a köpönyegét a földre és ráült.

– No uram, – mondta Helvignek, – fogódzz a köpönyegembe te is, hunyd be a szemeidet és fel ne próbáld nyitni, amíg én nem mondom.

Úgy tett Helvig, ahogy a parancs szólt, s valóban egyszerre emelkedni kezdtek a köpönyegen s repülve hasították a levegőt. Mire Helvignek szabad volt a szemeit kinyitni, már ott találták magokat Kőhalom vára előtt, hol is levették bilincseiket, s oda akasztották a bástyafalra.

Helvignek azonban nem volt nagy öröme a szabadulásából, mert amint hazaért, otthon mind a négy gyereke és két leánytestvére holtan feküdt. Csak a felesége élt.

Kétségbeesetten jajveszékelve borult reájok.

– Minek sírsz, – mondta a bűbájos darabont vigyorogva, te az ördöghöz fordultál, hát nagyon is természetes, hogy az Isten meg tőled fordult el, s elszedte, akik az övéi voltak körülötted. Látod, a feleségedhez már hozzá nem fért, mert ez már mi közénk való.

Helvig királybíró uram, – a nép pajkos eszejárása szerint – e pillanattól fogva ismét az Istenhez fordult, kápolnát építtetett, búcsúkat járt, hogy most meg már az ördög is hadd haragudjék meg és vigye el a feleségét.

De a felesége nem kellett az ördögnek sem, s ha azóta meg nem halt, ma már lehet vagy négyszáz esztendős.

Forrás: Mikszáth Kálmán: Magyarország lovagvárai (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s