Közzétette:
Vaszary János: Mézeskalács árus, 1906, Szőnyeg, 105 x 161 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Vaszary János művészete azoknak a mind méretükben, mind jelentőségükben méltán nagynak mondott életműveknek (Csók, Rippl-Rónai, Csontváry) a sorában helyezkedik el, amelyekből kirajzolódik a magyar posztimpresszionizmus összetett képe. A festészet mellett gobelintervezéssel is foglalkozott; Mézeskalácsárus c. műve 1906-ban készült, abban a stílusperiódusában, amelyben festészetére is, textilművészetére is a szecesszionizmus dekoratív formavilága nyomta rá bélyegét. Vaszary szecesszionizmusa azonban mindvégig megőrzött valamit a pályakezdő évek naturalista fölfogásából, s még a gobelintechnikában is – amely pedig önként kínálja az elvontabb ornamentika lehetőségét – a klasszikus képszerkesztés alapján és realisztikus elemekkel fogalmazta meg témáját.
Vaszary János (teljes nevén: Vaszary János Miklós; Kaposvár, 1867. november 30. – Budapest, 1939. április 19.) magyar festőművész és grafikus. | Vaszary János önarcképe, 1887
Festő. A Mintarajziskolában Székely Bertalan növendéke volt. 1887-ben beiratkozott a müncheni akadémiára, de fejlődését főleg a Hollósy-kör irányította. 1899-től Párizsban a Julian Akadémián tanult. Stílusát ettől kezdve a párizsi festészeti irányok alakították, 1891-ben Rómában járt, majd rövidebb hazai tartózkodás után 1893-ban ismét Párizsba utazott.
Kezdő korszakában úgyszólván egy időben a szecesszióhoz közelítő gobelineket tervezett és realisztikus életképeket festett (Részes aratók, 1901; Szolgalegény, 1902). 1905-ben Olasz-, Spanyol- és Franciaországban járt tanulmányúton. Ettől kezdve vált uralkodóvá művészetében a kolorit (Pihenő nógrádi búcsúsok, 1905). Stílusa egyre oldottabbá vált, s az impresszionizmus felé fordult (Álarcos bál, 1907; Tatai strand, 1909). A háborút realista katonaképekben örökítette meg (Vonuló foglyok, 1915 körül).
1920-ban a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Ekkor alakult ki jellemző stílusa, amelyet a spontán vázlatos festés jellemzett. Birskörték (1918) és Ébredés (1921) c. képei mutatják friss festői temperamentumát. 1926-ban a Tihanyi Biológiai Intézet részére faliképeket készített. E korszakának fő műve a Parkban (1928) c. képe. 1930-tól stílusa még oldottabbá, vázlatosabbá vált. Főleg Raoul Dufy és Van Dongen művészetének tanulmányozása érződik munkásságán. Ez idő tájt már igen nagy hatással volt a fiatalokra, a Képzőművészek Új Társasága (KUT) egyik vezető mestere, majd a Új Művészek Egyesülete (UME) alapítója lett. Több művészeti díj birtokosa volt, így 1898-ban társulati díjat, 1902-ben pedig állami kis aranyérmet, 1929-ben Genovában aranyérmet nyert. Művészeti elveit több cikkben is összefoglalta.
Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)
Lighthouse 