Pilinszky János

Pilinszky János – Akit nem lehet elfelejtenünk

Közzétette:

 

 

Még egy utolsó lehetőséget kapott.

Mi, az osztály, s a tanár a katedrán, mi mindannyian tudtuk, hogy ez az „utolsó lehetőség” is reménytelen. De vajon ő tudta-e?

Mikor kiszólították felelni, minden fej feléje fordult. Én oldalvást ültem mögötte, s épp oda láttam a padjára. Könyve, táskája úgy maradt utána, mint fuldokló mögött a mentőöve.

A fekete tábla előtt sápadt arca öregesen fehér lett; a hozzá intézett kérdést alig értette, s már első szavával elárulta, hogy képtelen mindenfajta önvédelemre.

Ezen a pár pillanaton múlott minden. Hogy hány pillanat volt ez a pár pillanat? Tizenkét évesek voltunk: ő is, mi is. Egy súgás, egyetlen segítő szó megmenthette volna. Bár sohase kellett volna átélnünk azt a néhány pillanatot!

Nagyon, nagyon korán megérünk a gonoszra. Két évet jártunk együtt vele, s ennyi idő se volt elegendő a szánalmunkra. Pedig tudtuk a nevét, ismertük a szokásait. Ismertük ruháit, s észrevettük, ha újat kapott. Megszoktuk, hogy köztünk van, hogy saját helyén ül a padban, s megvan a maga megszokott ablakmélyedése tízperckor a folyosón. Vajon miért is hagytuk el?

Mikor helyére rakta a krétát, már végérvényesen elveszett, s mi is túljutottunk az izgalmon, hogy nem segítettünk. De neki még tennie, törődnie kellett: letörölni s visszatolni a táblát. Megtörülni a kezét, s helyre rakni a szivacsot, mint áldozatnak a kínzóeszközöket. Mint operáltnak a sebészkést.

Szántszándékkal nem jellemzem őt. Szántszándékkal nem írom le az arcát. Ült a helyén: egy apával, egy anyával, kínosan áttanult esztendőkkel és álmatlan éjszakákkal a háta mögött. Nem nézett senkire. Gyerekarca időtlen fehérséggel világított, mint egy nagyon messzi és nagyon öreg állócsillag.

Bukásának sokáig nem volt semmiféle története: bűntudatunk fagyasztotta egybe a részleteket. De később annál élesebben rajzolódott elő: ahogy felállt, ahogy kiment felelni, ahogy az osztálynak fordulva nyelt egyet, ahogy tétován a táblának koccantotta a krétát, s megindult vele, a vacogó fehér vonalkával a falitábla fekete mezején a feneketlen sötétség mélysége felé.

Nem sírt. Ez is olyan elviselhetetlennek tűnt később. Mikor helyére küldték, pillanatig se mentegetődzött, erőszakoskodott tovább. Elfogadta a csapást – bár tudta, mindenki tudta, hogy tanult – , szemérmesen fogadta el, és szótlanul. Padjába visszaülve mozgolódott még egy kicsit, mint egy megzavart metronóm, aztán – mintha máris csak emlékkép volna – úgy eltestetlenedett.

Tízperckor – ez volt az egyetlen változás – nem hozott ki többé könyvet magával. A járókelőket leste az ablakmélyedésből az ólomszürke aluljáróban, összehúzott szemmel és elmerült pillantással, mintha láthatatlan részleteket kívánt volna megjegyezni. Senki közülünk nem törődött vele, nem gondolt arra, hogy ma van velünk utoljára.

Huszonöt év telt el azóta, hogy nem segítettünk, hogy nem segítettem neki. Sokaknak arcát, kik továbbra is együtt jártak velem, elfelejtettem. S elfelejtettem azt is javarészt, amit nyolc esztendő alatt tanultam. Földrajz, matematika, fizika: ez is volt egyszer? Hová lettek az irkák, a könyvek, a tengernyi irkalap? Az emlékezet mélyén telelnek, vagy már ott sem. Csak az ő arca világít feledhetetlenül az üres teremben, az elfelejtett padok közt, az eltűnt épületben. Csak az ő krétájának koccanását hallani egyre élesebben.

Igen, ma teljes éberséggel látom, amit akkor alig láttam: azt, hogy nem sírt. Mert a fizikát és matematikát el lehet, de egy kisfiút, aki – miközben mi öreg felnőttekké lettünk – még mindig ott áll a táblánál, akit elárultunk, és ő nem sírt – őt nem lehet többé elfelejtenünk.

(Új Ember, 1959. november 1. Újraközlés: Nők Lapja, 1974. augusztus 24.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s