Jósika Miklós író

 

 

A magyar regény hosszasan készülődött, hogy elfoglalja vezető helyét az irodalmi olvasmányok között. A XVIII. század folyamán Dugonics András Etelkája már könyvsiker az akkori gyér olvasóközönség körében, de sokáig még kuriózum, ritka különlegesség a hazai regény. Bessenyei, Kazinczy, Verseghy kísérletei valóban csak műfaji kísérletek, s a legérdekesebb közülük, Bessenyei Tarimenese a cenzúra tilalma folytán nem is jut el az olvasókhoz. Maradandó remekmű ebben az előkészületi időszakban csak egy van: Kármán Fannija, de ez inkább terjedelmes novella, mint szoros értelmében vett regény. És Kisfaludy prózai epikája sem lép túl az elbeszélés terjedelmén. Holott az igény nőttön-nőtt. Walter Scott világdivatja, a francia romantika kibontakozása nálunk is sürgette az új típusú regényt. És végre 1836-ban megjelent Jósika Miklós Abafija. Kritika és olvasóközönség elbűvölt izgalommal olvasta. A Himfi óta nem volt ilyen sikere magyar könyvnek. És nem alaptalanul: az Abafival jó európai színvonalon szólalt meg a legigényeltebb műfaj, a romantikus történelmi regény. Írója egyszeriben a magyar irodalom középpontjába lépett. Népszerű lett mint író, mint ember, mint közéleti férfi. Regényei pedig egészen Jókaiig a legolvasottabb magyar könyvek voltak, de még Jókai példátlan népszerűsége mellett is emberöltőkön keresztül újra meg újra kiadott, közkedvelt szerző, akinek hatása Jókainál is kimutatható, és Jókain keresztül talán mindmáig egész történelmi regényírásunkra.

 

Jósika Miklós író

Jósika Miklós, branyicskai báró (Torda, 1794. április 28. – Drezda, 1865. február 27.)

Jósika már negyvenéves, amikor egyszeriben híres író lesz. Nagy múltú erdélyi arisztokrata család fia volt; a Jósika bárók évszázadokon át nemzedékről nemzedékre szerepet játszottak az erdélyi közéletben. A műveltség otthonos náluk. A gyermek egyszerre tanul meg magyarul, latinul és németül, ehhez ifjúkorában franciául és angolul, katonaévei alatt olaszul. Iskoláskorában egyforma szenvedéllyel olvas és lovagol.

Korán elárvul, tehát nincs igazi otthona. Legjobban a természetben érzi magát, lelkesen járja be az erdélyi tájakat: a hegyek és völgyek ugyanúgy elragadják, mint a régi kastélyok és az ódon városok. Szívósan tanulja a történelmet. És természetesen verseket ír. Még mielőtt elérkeznénk a szépprózához, Magyarosközi Gábor álnév alatt különböző folyóiratokban jelennek meg költeményei. Ezeknek balladai hangvételében már bontakozik a romantikus múltidézés. De addig még sok kalandot kell átélnie. A gimnáziumi évek után felcsap katonának. A napóleoni háborúk végső éveinél tart a történelem. Jósika kitünteti magát személyes bátorságával. Húszéves korában már kapitány, és ezredével bevonul a legyőzött Párizsba. Bajtársai és felettesei nagy és gyors katonai karriert jósolnak. De ő Párizsban, ahol vidáman, kalandosan és izgatott kíváncsisággal él, találkozik a francia felvilágosodás remekműveivel és a bontakozó romantika divatjával. Itt dönti el, hogy író lesz. Otthagyja a hadsereget. Előbb német nyelvű drámákkal próbálkozik. De neki magának sem tetszik, amit csinál. Igaz, a dráma egész életében kísérti, de a született elbeszélőnek mindig idegen marad a színpad. Azután 1817-ben, huszonhárom éves korában megnősül. Házassága szerencsétlen. Felesége szép fiatalasszony, ez a szépség ragadta el Jósikát, amikor elvette, anélkül, hogy valamelyest is ismerte volna. Kállay Erzsébet önző, kicsinyes és korlátolt; nemcsak értetlenül, de ellenségesen áll férje írói szándékával szemben; nem érti a férfi műveltségszeretetét, természetszeretetét, örökös tanulni vágyását, és legkevésbé demokratizmusát. Jósikában ez időre már kialakul az a liberális szellem, amely idővel túlvezet a liberalizmuson is, hogy a nagyurak fiát példás erkölcsiségű forradalmárrá tegye. A kezdeti szerelem tehát elidegenedésbe fordul, majd ellenségeskedésbe. Hétévi házasság után Jósika elhagyja feleségét és gyermekeit. Ekkor kezd rendszeresen kísérletezni az írással. De egyelőre a politikai prózával. Részt vesz Erdély közéletében barátja, Wesselényi Miklós oldalán. Küzd a sajtószabadságért, röpiratokat ír, amelyek irodalmi stílusuk miatt akadémiai dicséretben részesülnek. És előbb kísérletként megírja Zólyomi című regényét. De még nem mutatja senkinek. Ez volt a próba. Utána nekiül, és megírja az Abafit.

Előbb barátai ámulnak el, azután a közönség. Barátai ajánlják, hogy először az Abafit adják ki. De nyomban utána megjelenik a Zólyomi is. Az első kritikus, Szontagh Gusztáv, aki azonnal méltányolja a rég várt és mégis váratlanul megjelent regényírót, így kezdi kritikáját: “Uraim, le a kalappal!”

A siker nem volt csodálatos, hiszen Jósikával végre egy olyan prózai elbeszélő jelent meg, aki tud lebilincselően mesélni, fordulatos történeteket bonyolít, de olyan kitűnő szerkesztői érzékkel, hogy az olvasó szakadatlanul nyomon követheti, sehol sem húzza túl hosszúra a történetet, nem szűkszavú, de nem is beszél fölöslegesen. Az Abafi a magyar irodalom egyik legjobban komponált regénye. És ami nem kevésbé fontos: alakjai szemléletesek, szinte ismerőseinkké válnak. A háttérben pedig színesen tárul ki az erdélyi múlt és az erdélyi táj. A mi számunkra Jósika csak azért nehézkes olvasmány, mert nyelvezete túlságosan közel marad az akkor friss nyelvújítás divatkifejezéseihez, amelyeknek jó része gyorsan avulónak bizonyult. Túl választékosan akart irodalmi maradni, és éppen ezért ez az akkori választékosság nem állta ki az idő próbáját. De akkor ez volt a színvonalas beszélgetések nyelve.

Az Abafi megjelenésétől 1848-ig Jósika útja diadalút. Könnyeden írja regényeit, a közönség kapkod utánuk. Az Akadémia tagjául választja, a Kisfaludy Társaságnak ő lesz az elnöke, minden folyóirat tőle kér kéziratot. És a sikerrel együtt megtalálja a boldog szerelmet is. Podmaniczky Júlia egy életen át megértő élettársa, majd az emigrációban munkatársa is. De felesége, amikor meghallja, hogy Jósika újra nősülni szándékozik, hallani sem akar a válásról. A szentszék az asszony tiltakozása folytán nem mondja ki a válást. Júlia így is vállalja a szerelmet. Már tizenegy éve élnek együtt, amikor a férfi elunja az egyházi huzavonát, és családja elképedésére áttér a református vallásra, amely lehetővé teszi a házasság felbontását. Csak ekkor nősülhet újra. S akkorra már a forradalomnál tart az idő. Jósika Kossuth mellett áll, részt vesz a trónfosztásban, tagja a Honvédelmi Bizottmánynak, a legfelsőbb forradalmi bíróság főbírája, tehát a forradalom vezérkarához tartozik. Az összeomlás után menekülnie kell. Távollétében halálra ítélik, és nevét az akasztófára szögezik, mintegy jelképesen kivégzik. De akkor ő már feleségével együtt Brüsszelben van.

Nehéz tíz év következik. Jósika részt vesz az emigráció mozgalmaiban, németül ír regényeket, amelyek kezdetben gyengén fizetnek; felesége, hogy megéljenek, csipkekereskedést nyit, de közben férje regényeit fordítja németre, és ő maga is kellemes írónak bizonyul. Szívós munkával végre külföldön is sikereket érnek el. Tíz év múltán már gondtalanul élnek. Közben magyarul is ír, új regényei idehaza névtelenül jelennek meg. 1860 után már hazajöhetne, de nem jön. Akárcsak Kossuth, ő sem vállalja a nemzeti rabságot. De ettől kezdve itthon megint nevével jelennek meg a regényei, és az olvasók izgatott szeretettel várják újabb és újabb műveit. Sokat írt, sokat ír a későbbi években is. Műveinek értéke ezért igen egyenetlen, de mindig érdekes, és mindig van bennük valami új. Néhány regénye akkor is maradandó érték, ha kevesen is olvassák. A csehek Magyarországban, Az utolsó Báthori, A nagyszebeni királybíró klasszikus művek. Rákócziról írt regénye úgy idézi fel a kuruckort, mint a későbbi szabadságmozgalmak gyökerét. Nemegyszer kilép a történelemből, és a kor polgárosodó magyar városi életéről ír. Az Egy kétemeletes ház Pesten a magyar társadalmi regény kezdeteinél játszik fontos irodalomtörténeti szerepet. Az Ifjabb Békési Ferenc kalandjait akkoriban a “magyar Pickwick”-nek nevezték: ez az anekdotaregény az akkori magyar közélet humoros-szatirikus rajza. Töredékben maradt önéletírása pedig a század fontos dokumentumai közé tartozik.

Amikor 1865-ben, hetvenegy éves korában külföldön meghalt, idehaza nemzeti gyászként vették tudomásul elmenetelét. Jókai mondott fölötte gyászbeszédet, rámutatva, hogy Jósika volt a kezdet. Tőle lépett tovább az egész magyar regényirodalom.

Forrás: Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s