Vörösmarthy Mihály

Közzétette:

 

 

Versolvasó, verskedvelő emberek közt számosan akadnak, akik, ha megkérdezik tőlük, kit tartanak a legnagyobb magyar költőnek, habozás nélkül válaszolják: “Vörösmartyt”.

Jól tudjuk persze, hogy ilyen kérdés feltevésének semmi értelme sincs, hiszen arra a kérdésre, hogy ki a jó költő, ki a nagy költő – akár tudományos indoklással is lehet válaszolni, hanem hogy a valóban nagyok közül kit vallunk a legnagyobbnak, ez nem objektív mérce, hanem szubjektív ízlés kérdése. Annyi azonban bizonyos, hogy legnagyobb költőink között Vörösmarty is alkalmas arra, hogy bizonyos ízlésfajta őt vallja a legnagyobbnak. A magyar romantikának kétségtelenül ő a főszereplője, Csokonai és Petőfi között versenytárs nélkül a legkimagaslóbb költői egyéniség. Fellépésével gazdagabb lett az egész magyar irodalom. Helye világviszonylatban is a romantika nagyjai között van, Byron, Victor Hugo, Lermontov, Mickiewicz társaságában. Ami a század elejétől fogva készülődött – vele vált teljessé.

Vörösmarthy Mihály

Vörösmarty Mihály (Kápolnásnyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.)

Szegény sorsú Fejér megyei kisnemesi család fia volt, együtt született a XIX. századdal 1800 decemberében. A művelt nemesifjak számára kötelező klasszikus műveltség mellett már diákkorában ismerkedik a korszerű irodalommal: a felvilágosodással és a bontakozó romantikával. Előbb a német romantika túlzásai ragadják el, de azután megismerkedik Shakespeare-rel és vele együtt a felnövekvő francia romantikával. Felserdült ifjúként a gazdag és művelt Perczel családnál nevelősködik. Perczel Móric, a későbbi forradalmi tábornok az ő neveltje. Ebben a körben tágul ki ismeretköre, innét ablak nyílik a távolabbi Európa felé. Itt éli át első, reménytelen, de érzelemvilágát gazdagító szerelmet. A korai kísérletek után ebben a körben érik költővé.

A magyar történelem a reformkor előestéjénél tart. Vörösmartyt elragadják a nagy nemzeti feladatok, magáénak tudja azt a romantikát, amely irodalmi és általa politikai program Kisfaludy Károly körében. És az oly jó szemű Kisfaludy hamar fel is ismeri benne a készülődő nagy költőt. Ebben a körben barátkozik össze későbbi sógorával és harcostársával, Bajzával, majd Toldy Ferenccel, később Czuczor Gergellyel. Az irodalom nyomon következő fő feladata a fokozott nemzettudatosítás, a régi dicsőség idézése, a nemzeti pátosz. Időszerűvé válik a mondai tárgyú eposz, és romantikus divattá lesz a klasszicizmustól örökölt, de romantikus tartalommal megtöltött hexameter. Aranyosrákosi Székely Sándor szellemes kis hexameteres epikája, az 1822-ben megjelent A székelyek Erdélyben ösztönző hatású az egész nemzedékre. 1824-ben hexameteres nemzeti eposszal lép fel Czuczor. Vörösmarty akkor már írja a Zalán futását, amely 1825-ben megjelenik. Telibe talált egy éppen korszerű igényt. A hexameteres eposz időszerűsége csak néhány rövid év volt, de ezekben az években ez a fő műfaj. És Vörösmarty művétől elámul a nemzet. Úgy érzik, mindenki gazdagabb lett általa. A költőt eddig csak szűk körben ismerték, most huszonöt éves korára országosan dicsőített. A dúsgazdag nyelv, amelyhez hasonló sem volt eddig a magyar irodalomban, a zabolátlan, színes képzelet, a képalkotás merészsége elragadtatással tölti el az olvasókat.

Vörösmarty pedig ettől kezdve hivatásának és életformájának tudja az irodalmat. Akárcsak mestere, Kisfaludy Károly, ő is az irodalomból akar megélni. Hivatásos költő. Ez a költői hivatás közéleti funkció. Azokban az években, amikor a társadalmi haladást a még nemesi hazában a polgári liberalizmus jelentette, Vörösmarty ennek a liberalizmusnak a lelke. Előbb főleg epikus, de ő maga veszi észre, hogy az eposzok betöltötték feladatukat, mostantól kezdve már mást és másképpen kell írni. Utolsó befejezett hexameteres epikája, A két szomszédvár valójában már nem eposz, hanem verses regény. És a verses regény, Byron nyomán, éppen divatos műfaj Európában. Vörösmarty figyelme azonban egyre inkább a dráma felé fordul. A német romantika után most már Shakespeare-től és Hugótól tanulván, ő teremti meg a franciás típusú magyar romantikus drámát. Színpadra szánt művei közül a Csongor és Tünde a kevés remekművel dicsekvő magyar drámairodalom egyik legremekebb főműve. Egyébként 1837-ben a Nemzeti Színházat is az ő egyfelvonásosával, az Árpád ébredésével nyitják.

A színház mindig szívügye. Ha drámáiban túlnyomó is a zengő líra, és ezért nem mindig színszerűek, elméleti írásaiban a dramaturgia legjobb szakemberei közé tartozik. Színházkritikái Bajza kritikai munkássága mellett a legfőbb színházformáló erők a reformkorban. Ha nem volna olyan nagy költő, rég megállapították volna már, hogy ő volt az egyik legnagyobb magyar kritikus.

Színházi tevékenységeihez tartoznak remek Shakespeare-fordításai is, a Lear király és a Julius Caesar.

Valójában pedig az epikus is, a drámaíró is, a kritikus is elhalványodik a lírikus mellett. Életművében a lírai költészet kevesebb nyomtatott oldalt foglal el, mint egyéb műfajú művei, de ezekből a versekből úgy lehet összeállítani tíz-tizenöt darabot, hogy költőjük a világköltészet első sorába kerül általuk. ASzózat, a Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, az Előszó vagy A vén cigány a mi magas színvonalú költészetünkben is a legnagyobb alkotások közt foglalnak helyet. Ennek a zengő lírának az alaphangja a reformkor éveiben lelkesen közéleti töltésű és bizakodó szellemű, ámbár gyakorta megkísérti a romantikus borongás, a leskelődő tragédia, az ólálkodó semmi. Ott van a riasztó végső kép: “Örökké a világ sem áll! / Eloszlik, mint a buborék / S marad, mi volt, a puszta lég” – de azonnal nyomában a felismerés, hogy ez a világ “amíg áll, és amíg él, / Ront vagy javít, de nem henyél”.

Vörösmarty politikailag Széchenyihez áll közel. 1848-ban ugyan lelkesen köszönti a forradalmat, ünnepli a szabad sajtót, de Kossuthot nem tudja követni. Bajza és Czuczor továbblép, ők mindenestül vállalják a forradalmat. Vörösmarty megtorpan, fél a rossz kimeneteltől. Petőfi korábban méltán lelkesedett érte, hiszen Vörösmarty korán felismeri Petőfi nagyságát, és segíti érvényesülését, de azután mégsem tud vele tartani, és akkor Petőfi megtagadja. Vörösmarty magára marad. A forradalom ellenségeinek ő is forradalmár, a forradalmároknak maradi. Ekkor is igyekszik szolgálni a hazát, de nincs hozzá megfelelő helye. És amikor elkövetkezik a bukás, Haynaunak ő ugyanolyan üldözendő forradalmár, mint sógora, az igazi forradalmár Bajza. Együtt bujdosnak. Vörösmarty tanúja lehet, ahogy az annyira szeretett rokon, barát, harcostárs idegei felmondják a szolgálatot, s végül elméje elborul. Az ő idegeit is szétzilálják az események, a tragédiából semerre sem lát kiutat. Haynau bukása után ugyan ő is visszajöhet. Még munkája is akad, fordíthat újra Shakespeare-t. De lelki egyensúlyán ez már nem segít. Most már belezuhan a teljes pesszimizmusba. Az 1850-ben írt Előszó költészetünk egyik legkomorabb, legreménytelenebb remekműve. Búskomorságban él, valahol az őrület határán. De csak a határán. Költészete ebből a mélységből emelkedik a legmagasabbra. Ekkor, ilyen lelkiállapotban írja A vén cigányt, a legzordonabb keserűség és a nagyon távoli remény ötvözetéből komponált remekművet. Sokan, és alighanem jogosan, ettől a nagy költeménytől keltezik a modern magyar költészetet. Képalkotása már a XX. század modernistáit idézi, itt találkozik a nagyromantika a szimbolizmussal. A vén cigánytól közvetlenül vezet az út egy fél évszázad átugrásával Adyhoz.

Vörösmarty ötvenöt évet élt, 1855-ben halt meg. Életműve nemzetközi örökség, és világirodalmi érték. Szózatja Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői orom, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása a mi gazdag költészetünknek.

Forrás: Hegedűs Géza – A magyar irodalom arcképcsarnoka (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s