a szentmise áldozat bemutatásának eszközei

Jézus Krisztus

Közzétette:

 

 

Az üdvösség és a kárhozat, a menny és a pokol között hányódó, eredendő bűneik és a saját gyarlóságuk miatt üdvösségökben soha bizton nem reménykedhető lelkeknek az egyház, mint üdvintézmény, mint Jézus Krisztus tanításának igaz hirdetője, mint Jézus Krisztus és a szentek érdemeinek, a megváltás és a felesleges jócselekedetek mennyei kincstárának az őre és sáfára azt ígéri, hogy benne révbe jutnak, általa az üdvösség részesei lehetnek. Az egyház mindent ígér, és szentségeiben mindent meg is ad híveinek. Híveitől viszont hitet és engedelmességet kíván. Nem szükséges, hogy hittudósok legyenek és az sem, hogy az üdvözülés és a szent élet lehetetlenséggel határos feltételeit (Krisztus paradoxonai, az evangéliumi tanácsok) teljesítsék. Elég, ha az egyház vezetésére bízzák magukat és élnek az egyház kegyelmi eszközeivel, amelyek isteni rendeltetésüknél fogva külső feltételektől függetlenül is hatékonyak.

Az üdvösség eszközlője Jézus Krisztus, az istenember, akit a katolikus egyház a legplasztikusabban igyekszik hívei szeme elé állítani. Ábrázolására felhasználja a művészet minden eszközét, képek, szobrok jelenítik meg számtalan változatban, az egyházi esztendő Jézus életének minden évben megismétlődő elvonulása a kultuszban, amely nem elégszik meg az evangéliumok elolvasásával és magyarázásával, hanem egyes korszakait meg is jeleníti. Ebből a szempontból különösen Jézus halála és feltámadása van istentiszteletileg feldolgozva, jelenetezve és dramatizálva. Ezeknek az istentiszteleti jeleneteknek az előadásához szükséges kellékek a katolikus templomok szent sírjai, a Krisztus szenvedését feltüntető stációk képei és a külön kálváriák, amelyeket körmenetekkel látogatnak meg. A néphit azután még jobban kiaknázza a Jézus élete által nyújtott lehetőségeket. Karácsonykor betlehemesek járnak Jézus születését ábrázoló kis betlehemükkel, vízkereszt napján a három királyok mennek körül a csillaggal. A régi időkben még több dramatizált istentiszteleti aktus élt s a nép is részt vett élénkebben bennük. Az oberammergaui és más passió-játékok ennek a színes és népies istentiszteleti életnek már csak csökevényes emlékei. De hogy az egyház mekkora jelentőséget tulajdonít ennek a dramatizálásnak, az abból is kilátható, hogy a nagyhetet, különösen Rómában, de nemcsak ott, hanem mindenütt, ahol azt megfelelő fénnyel teheti, milyen a passió egyes jeleneteihez tapadó hűséggel, a dolgok lehető szemléltetésével igyekszik megünnepelni.

 

a szentmise áldozat bemutatásának eszközei

A szentmise áldozat bemutatásának eszközei

Jézus Krisztus, az alapkő, melyen a pápaság és a kereszténység egész hatalmas épülete nyugszik, földre szállott, égbe visszament s ott uralkodó isten, aki azonban az oltári szentségben és a templomban reálisan jelen van egész isteni méltóságában s az oltári szentséggel élő híveivel is egyesül s azokat a maga számára megszenteli. Az oltári szentség a misében a szereztetési igék elmondása által megszentelt ostya és bor, mely a megszentelés következtében Krisztus valóságos testévé és vérévé változik. A mise, melynek keretében ez történik, a legünnepélyesebb és a legszentebb istentisztelet. Nem liturgiája, imái, a szentírás felolvasása és az ige hirdetése teszik azzá, bár ezek mind lényeges részei, mert ezek tulajdonképp mind csak előkészítő és az igazi lényeget méltóságteljes és hatásos keretbe foglaló cselekmények, a lényeg maga a szent miseáldozat bemutatása: vértelen megismétlése annak az áldozatnak, amit Jézus az emberiség bűneiért bemutatott Golgotán, mikor bűntelen istenfia létére a kereszt gyalázatos halálának a kínjait magára vette, hogy érettünk megbűnhődvén megnyissa számunkra az isten kegyelméhez vezető utat. A szent miseáldozatban való részvétel, a megszentelt ostya vétele a Krisztussal és az istennel való egyesülés záloga. Krisztus, az oltári szentség jegyeiben valósággal, reálisan és teljes lényegében jelen van, még pedig nemcsak a communio idején, hanem állandóan, úgy hogy a megszentelt ostyában és borban mindenütt ott van addig, míg az elemek lényegesen meg nem változnak. Az oltári szentségben jelen levő Krisztus tiszteletére a katolikus templomokban az oltár előtt térdet hajtanak, sőt, a templom előtt elmenő katolikusok is megemelik kalapjukat vagy keresztet vetnek.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (546-547. oldal) A Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s