A japán teaszertartás története

Közzétette:

 

 

A teafogyasztás kultúrájával kapcsolatos művészeti alkotások Japán kultúrtörténetében kiemelt szerepet kaptak. A 15. század végétől a teaszertartás nagy hatással volt az építészetre, kerámia művészetre, esztétikára a Zen buddhizmussal összefüggésben is.

A teát a 8. századtól ismerték meg Japánban, s a 9. századi udvari kultúrában már nagyra értékelték. A teaivás népszerűsége a 12. század végétől élénkült fel, mikor Eisai (1141-1215), Kínában járt Zen szerzetes, elterjesztette a teatermesztést és a teaivás kultúráját. A 13. században Zen kolostorokban fogyasztották mint élénkítőszert. A 14. század végétől a 15. század második felééig, az Ashikaga sógunátus ideje alatt, békésebb időszak köszöntött Japánra. Az Ashikaga sógunok a művészetek számos ágát támogatták, többek közt a tea szertartásos együtt-fogyasztásának kultúráját is előmozdították. Tatami matracokkal borított padlójú szobában rendeztek tea találkozókat: egy másik helyiségben elkészített teát szolgálták fel a nyugodt, harmonikus környezetben. A 15. század vége felé vált szokássá, hogy a vendéglátó a vendégek jelenlétében készítette el a teát. A teaszertartás egyik megalapítója, Murata Jukō a 15. század végén kisméretű, egyszerű teaházat, „teakunyhót“ építtetett. A teafogyasztás kultúrája összekapcsolódott a Zen tanításaival (mint például: megszabadulni az anyagi világ és a tudatos gondolkodás kötelékeitől) és annak egyszerűséget, tisztaságot hangsúlyozó esztétikájával. A 16. század végén a teaszertartás népszerűvé vált Sakaiban, a kereskedelméről híres városban is. Innen származott Sen no Rikyū (1522-1591), aki megformálta a modern teaszertartás alapjait. Szűkös méretű teakunyhókat tervezett, így is hangsúlyozva a vendéglátó és a vendégek közösségét. A teaszobák berendezése egyszerű volt, a falak rusztikusak, s minden természetes anyagok felhasználásával készült. Kedveltek voltak továbbá a szabálytalan formák. Toyotomi Hideyoshi, a Japán egyesítésére törekvő hadúr felkérte Rikyūt udvari teamesterének. A 16. század vége, 17. század első fele tekinthető a teaszertartás fénykorának. A teamesterek közt számos nagyurat is számon tartanak. 1594-ben Rikyū unokája, Sōtan (1578-1658) is teamester lett, s Rikyū elveire alapozva megalakította a Sen iskolát, mely azután további iskolákra szakadt. A 18. század végétől a teamesterek már szélesebb körben, szamurájoknak, módos városiaknak is tanították a teaszertartást, így a teakultúrához tartozó, jellegzetes esztétika és művészet egyre több emberhez juthatott el, fellendítve a kapcsolódó kézművesek tevékenységét is.

 teaház Urasenke iskola teapormérő kanalak
1. A Hassō-an teaház, Nara (Glimpse, 1937)A Hassō-an teaház, Nara (Glimpse, 1937)
2. Yū-in, Urasenke iskola, Kyoto (Glimpse, 1937)
3. Bambusz teapormérő kanalak (Glimpse, 1937)
Bincsik Mónika – Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s