Nyáridőben

Közzétette:

 

 

Márai Sándor – A négy évszak

Július

Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű.

A madarak hajnali fél három felé kezdik.
Háromtól ötig vitatkoznak, készülnek a napra, az életre.
Ezek a titkos órák.
A város savanyú lepleibe göngyölten alszik,
gyötrötten és aléltan készül a nappal harmincnégy fokos végzetére.
De a kora hajnal, ez a gyöngéd, nemes és szagos júliusi hajnal
az érettség egészséges és üde illatával lélegzik.
Erkélyemen állok, reggel négykor, a fák között,
hallgatom azt a finom zizegést, mellyel a fák ébrednek.

Igen, ez a nyár, gondolom; s mintha elborítana egy érzés,
amely nem alkudozik többé, s tele van egyszerű, testi emlékekkel:
egy uszoda szagát érzem, a kajszinbarack illatát,
annak a viaszosvászonnal behúzott hencsernek hűvös szagát,
melyen diákkoromban hasaltam júliusi délutánokon,
s Jókait olvastam, boldog habzsolással,
a „Kőszívű ember fiai”-t és „Erdély aranykorá”-t.

Azután egy domboldalt látok az alkonyatban,
apám megy a jegenyék alatt, puskával kezében,
előtte Castor ésPollux, a két barna vizsla,
anyám a kertilak tornácán áll, fehér pongyolában,
s a táj tele van barna és kék alkonyati árnyakkal.
Negyvenéves lehet e pillanatban apám;
sárga szalmakalapot visel, s vadásztáskájáról
véres szemű fürjek lógnak le.

A füzest látom, a sekély vizű folyó partján, a porfelhőt az országúton,
a teleholdat a meleg éjszakában, Nepomuki Szent János szobra felett.
A szobor orrát letörték részeg vándorlegények.
A tücsköket hallom. Az éjszakában nők nevetnek valahol,
a füzes közt tót leányok fürdenek a folyóban.
Ez a nyár, ilyen volt, emlékszem.

Hajnali ötkor bemegyek szobámba, becsukom az ablakot.
Író vagyok, mesterséges klímára van szükségem, hogy dolgozni tudjak.
Nem lehet strandra járni júliusban és írni.
Nem lehet negyvenfokos napfényben tántorogni az olvadó,
szortyogó köztereken és írni.
Az írás nem természetes mesterség.
Sötét szobában, villanyfény mellett, e mesterkélt klímában dolgozom.
Az ember maradjon hűséges mestersége feltételeihez.
A bányász sem tehet másként, csak a nyirkos sötétben találja meg az ércet,
melyet keresni és megtalálni élete egyetlen értelme.
Így vigasztalom magam, amíg napközben – a külvilágból –
csapzott küldöncök érkeznek, és rémhíreket mesélnek.
Olvad az aszfalt, mondják, megöltek egy krupiét,
az emberek ájuldoznak az utcán,
a levegő elemeire bomlik a hőségtől, minden erjed, rothad és málladozik.
A sötét lakásban nesztelenül élek, meghallgatom e híreket,
aztán visszaülök asztalomhoz, s egy-két sort írok,
esetleg a nyárról, az égésről, a préritűzről, mely pusztítja a külső világot.
Mit csináljak, mikor ez a dolgom, kánikulában is?

Este hét felé lemegyek az utcára.
A nap még villog a János-hegy fölött, sárga dühvel,
egy haldokló ámokfutó dühével.
A gépkocsi, mely a szerkesztőségbe visz, dülöngél a meleg kövek között.
Odabenn most kezdünk dolgozni, mikor a többiek – miniszterek, öntözők,
mozdonyvezetők – napi munkájuk után már a zuhany alatt állanak.
A szürkésfekete forróságban dolgozunk, mint a néger fűtők
a hadihajó kazánja előtt. Munkások, újságírók, írók,
ingujjra vetkőzve járunk a folyosókon, verekszünk az elemek lázadásával,
a szellemi munka testi feltételeivel. Formába öntjük a párás,
néha véres anyagot, melyet a forró nap megérlelt.
Éjfél felé, munka után, sápadtan megyünk az utcákon,
lehetőleg korrekten öltözve, mint a trópusokon a fehérek,
akik kénytelenek fegyelmezettek maradni akkor is,
mikor a természet fegyelmezetlen s a bennszülöttek elvesztik fejüket.

Hajnali háromkor megint künn állok az erkélyen.
Hallgatom a madarakat.
Arra gondolok, hogy az irodalom a mérsékelt égöv terméke.
A trópusokon csak élni lehet.
S még ezt gondolom, tikkadtan és honvággyal:
nem is lehet rossz, a trópusokon.
Nem is lehet rossz, élni, alélni az élet ötvenfokos, halálos ölelésében; 

élni, csak élni.

Rajczi Zoltán: Nyáridőben

Rajczi Zoltán: Nyáridőben

Weöres Sándor: Kánikula

Szikrázó az égbolt,

aranyfüst a lég,

eltörpül láng-űrben a

tarka vidék.

Olvadtan a tarló

hullámzik, remeg,

domb fölött utaznak

izzó gyöngyszemek.

Ragyogó kékségen

sötét pihe-szál:

óriás magányban

egy pacsirta száll.

Radnóti Miklós: Hőség

Tapsolva szétfutott a zápor s itt köröskörül

üresen világít a környék és szuszog,

de dong és csomókban hull már a napfény

s aranymedveként nyalja a tüzes pocsolyákat.

Kövér fényesség hintál az ázott deszkáknak

jószagán és fortyog a világ a hirtelen

melegben; tükröző fák közt száll könnyü szellő

s a záporeső már a teli gyökérben él.

És bomlik a hőség s imbolyog! hajlott

füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;

talpát feni és csúszkálva elindul,

pára marad itt csak és szövött nyugalom.

Héthatáron túl csillámlik háta fénye már,

elfagyott kőszál aranylik tőle ott s a kemény

éjszaki sark is, – ha eléri, megszőkül tőle

a kényes szivárvány alatt, amott a messzeségben.

Radnóti Miklós: Zápor után

Két arcán két pipaccsal

pirúlt, hogy jődögélve jöttünk, – a rét;

s mint asszony, ki messzi emberét várja:

teli fény ült az enyhe dombon.

Majd ég dörrent, felhő repedt,

hosszúhaju zápor esett

és csattogva szerteszállt;

tócsába vert lepke hevert

s kapálgatva vizet kevert

a fulladó sok bogár.

Most szárító szél sürög

a zápornak ragyogó maradékán

és az ég arany hasadékán a nap

kibúvik s végigfut a lombon

    és végigfut a fán

    s a bokron is végig,

    gyorsan felejt a táj

    és gyorsan az ég is.

Nyár szusszan ujra a levegőre

s a gyönge fűre sziszegő fény száll.

Csönd van s előre hajlik a fűszál

és fodros hő száll szerte odafönt.

    Száll a hő s a fáján

    fénytől hajladoz ág;

    ránktekint ravaszdi

    mosollyal a száján

    s csucsorít a világ.

Kányádi Sándor: Városi kánikula

Éjjel-nappal

forró katlan,

a hőség ki-

bírhatatlan.

Minden ház, mint

egy-egy kályha,

s mintha lépnél

eleven parázsra.

Se egy szellő,

se egy felhő,

se nyugatról

se keletről.

A nap mintha

megállt volna,

az éjnek is

nap a holdja.

S az utak, mint

sárkánynyelvek,

valósággal

sisteregnek,

s ugranának,

ha nem volna

híd alattuk,

a folyóba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s