Seneca

 

 

Lucius Annaeus Seneca (Córdoba, Kr. e. 4 körül – Róma, Kr. u. 65. április 12.)

Római író, filozófus. Ránk maradt filozófiai művei a 12 “dialógus”, valójában értekezés, melyek közül a leghíresebb az Erkölcsi levelek (szám szerint 124 levél). 
Seneca
Alapvetően az orthodox sztoikus filozófia gondolatainak a megszólaltatója, de nem zárkózott el más irányzatoktól sem, híven követve alapelvét: az igazság, függetlenül attól, hogy ki mondja, mindannyiunk közös kincse (12. levél). Így a korai Stoa nagy filozófusai, Zénón, Kleanthés és Chrysippos mellett gyakran, sőt, az előbbieknél többször idézi  Epikurost, műveiben felfedezhető a középső sztoicizmus két vezető filozófusának, Panaitiosnak és Poseidóniosnak a hatása éppúgy mint Platóné. Valószínűleg az ő hatásuk nyilvánul meg abban is, hogy a filozófiát Seneca nem elvont, életidegen elméletnek, hanem sokkal inkább gyakorlatnak tartotta.  A filozófia célja az, hogy segítségével az ember bölcsességre tegyen szert, vagyis eljusson az erényben megvalósuló boldogság állapotába. Lényegét tekintve egyfajta “lélekgyógyászat”, “therápia”, mely a lelket az erényhez vezető útra tereli. Ennek fontos eszköze a meditatio – rendszeres önvizsgálat, bizonyos alapelvek folytonos ismétlése, memorizálása abból a célból, hogy a beteg lélek megszabaduljon a hamis vélekedésektől: átlássa a valós értékviszonyokat, és felismerje, mi az, ami az erény szempontjából közömbös. Az efféle tudással felvértezett lélek bátran szembesül az esetleges sorscsapásokkal, és napjait nem rontja meg az alaptalan halálfélelem. A bölcs képes összhangban élni a világmindenséggel, a kozmikus természettel – mely maga az isten, az értelem, ezért kutatása azonos isten szemlélésével (Természettudományos vizsgálódások) – és önmagával, saját individuális természetével (A boldog életről). Ennek köszönhetően a boldogság állapotában van: élete a halhatatlanságot kivéve az istenekéhez hasonló, sem használni, sem ártani nem lehet neki (A bölcs állhatatosságáról). A boldogság egy másik definíció szerint folytonos lelki nyugalom és kiegyensúlyozottság, amire az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedélyek: a félelem, a fájdalom, a gyönyör és a harag kiküszöbölése révén (ld. A haragról), valamint következetes életvitellel lehet szert tenni (ld. A nyugalmas életről, A lelki nyugalomról, Az élet rövidségéről). Noha sztoikus felfogás szerint az erény – melynek birtoklása egyet jelent a boldogsággal – egy és oszthatatlan, mégis több fajtáját különböztették meg. Ezek sorát Seneca speciálisan római erényekkel, így a nagylelkűséggel (clementia) és az emberséggel (humanitas) gyarapította . A nagylelkűségről című befejezetlen művében a még ifjú Nerót szerette volna elkötelezni ezen nemes erények mellett. Ugyancsak a szabad emberhez méltó, humánus gondolkodásmódot állítja példaként az olvasó elé A jótéteményekről hét könyve: az istenek példáját követve nekünk is önzetlenül és nem az érte járó háláért kell jót tennünk másokkal.
Filozófiai műveivel Seneca segítséget akart nyújtani másoknak – és önmagának is -, hogy bölcsekké, ezáltal boldogokká válhassanak. Ezt a célt szolgálta jellegzetes, a klasszikus cicerói stílustól jelentősen eltérő, retorikai eszközöket, metaforákat, ellentétekre kihegyezett, rövid mondatokat sűrűn alkalmazó, az értelem mellett az érzelmekre is erőteljesen ható írásmódja.

Forrás: Szekeres Csilla – Szépművészeti Múzeum (2005)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s