2017 év kétéltűje – a mocsári béka

Közzétette:

 

 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2017-ben a mocsári békát választotta az év kétéltűjének. A faj egyik megdöbbentő tulajdonsága, hogy az egyébként barna színű békák hímjei a tavaszi nászidőszakban gyönyörű kék színben pompáznak. A kiválasztás hátterében azonban elsősorban nem ez, hanem a hazai állomány aggasztó mértékű megfogyatkozása áll.

Mocsári békaA mocsári békának zavartalan, természetes állapotú élőhelyre van szüksége. Sikeres szaporodása a tavaszi vízviszonyokon múlik. Az utóbbi évek aszályos tavaszai miatt egyedszáma csökkent. A nedves, de nem túlzottan magasan fekvő élőhelyekhez, például: az alföldi Turjánvidék, Szatmár-Bereg lápjai, a Kis-Balaton vagy a Tisza és a Dráva ártéri erdőségeihez kötődik. Kifejlett korában a szárazföldön tartózkodik. Főleg éjszaka és esős időben, vagy a hajnali harmattól nedves növényzetben vadászik. Gerinctelen állatokkal táplálkozik.

A mocsári békák hímjei csupán néhány napra öltenek kék nászruhát. A kék szín kiterjedése és intenzitása egyedenként változó, de valószínűleg nem a hímek rátermettségét jelzi. A feltűnő külső inkább arra szolgálhat, hogy a hímek messziről felismerjék egymást a sűrű szaporodási gyülekezetekben, és ne egymással próbáljanak párba állni. Az élőhelyükről kiemelt hímek órák leforgása alatt visszabarnulnak.

A faj védelméhez a lakosság is hozzájárulhat. Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya vár minden mocsári békával, és egyben kétéltűvel és hüllővel kapcsolatos észlelést (lehetőleg fényképpel) az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program (herpterkep.mme.hu) honlapra. A feltöltött észlelések révén pontosabb képet kaphatunk hazánk kétéltűinek és hüllőinek természetvédelmi helyzetéről.

 

http://www.mme.hu/2017-ev-keteltuje-mocsari-beka

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s