Átadták a Hild-villát, az MMA MMKI székházát

 

 

2016. december 20-án Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke átadta a felújított Hild-villa jelképes kulcsát dr. Kocsis Miklósnak, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatójának. A magyar klasszicista építészet kiemelkedő egyénisége, Hild József a villát a maga számára tervezte és építtette 1844-ben, s most teljes körűen, a modern kor igényeit és építészeti technológiáit is alkalmazva újult meg az épület – Kokas László építész, vezető tervező elképzelése alapján. Az átadáson Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős helyettes államtitkár és Pokorni Zoltán Budapest XII. kerület polgármestere mondott beszédet.

 

Hild-villa átadása

Kocsis Miklós igazgató a Hild-villa jelképes kulcsával

Számos jobb-rosszabb átépítés után nagyszerű minőségben újult meg egy épület, és körülötte “egy táj kivirágzik” – méltatta a műemlék villa és kertje rekonstrukcióját a keddi átadó ünnepségen az MMA elnöke. Hozzáfűzte: Kokas László építész kiválóan egyeztette össze a 19. század adottságait a 21. század igényeivel, az itt működő kutatóintézet dolga pedig az lesz, hogy a komoly teljesítményt létrehozó, 1945 utáni magyar művészet eredményeit objektívan felmutassa.

Hild-villaTuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az átadó ünnepségen kiemelte: a villát építtető Hild József a magyar építészet egyik meghatározó egyénisége, így jelképes értékű, hogy egykori házába költözik az az intézet, amelynek feladata a társadalom és a művészet egymásra hatásának vizsgálata. Az MMA kiválóan képes összefogni az egész magyar művészeti életet, amely azonban akkor képes igazán kiteljesedni, ha nem hiányzik a befogadó oldal sem – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: ebben segíthet a Hild-villakutatóintézet munkája.

Pokorni Zoltán polgármester emlékeztetett arra, hogy Hild Józseftől hat-hét épület is fennmaradt a XII. kerületben, közülük rövidesen egy másik villa is megújul a Budakeszi úton.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára még az átadó ünnepség előtt felidézte, hogy a Művészeti Akadémia 2012-ben kapta meg a magyar államtól a Hild-villa tulajdonjogát azzal a céllal, hogy ott hozhassa létre Művészetelméleti és Hild-villaMódszertani Kutatóintézetének új otthonát.

Kokas László vezető tervező beszámolója szerint a műemléki hatóságokkal történt egyeztetések

után 2014-ben indulhatott meg a bővítéssel és parkrekonstrukcióval járó beruházás. A munkálatok során kiderült, hogy a villának nincsenek alapjai, így utólagos aláalapozásra és injektált szigetelésre volt szükség. Elmondta, az épület csekély mértékben bővült is, oly módon, hogy a villa hátsó oldalának kivágott falát hátrébb tolták, és egy új szárnnyal kötötték össze az épülettel. Hangsúlyozta: az épületben nincsenek radiátorok és más, a letisztult klasszicista jellegű belső tereket megtörő megoldások, helyette mindent a padlóba és a falakba rejtettek el. A cseresznyefa bútorok is az épülethez illeszkedően lettek készíttetve.

Székely-Gyökössy Szabolcs projektvezető tájékoztatta a sajtót, hogy a villa rekonstrukcióját és bővítését, az ingatlanon álló Svájci lak újjáépítését, valamint teljes körű kertrekonstrukciót magába foglaló projekt költségkerete 823 millió forint volt. A telken kívül eső utcán is fásítottak, s a telekhatárokon lévő kerítéseket is rendbe hozták. Mint kiemelte, az épület hűtését-fűtését geotermikus energiával, az öntözést pedig esővízzel és ásott kútból biztosítják.

Kocsis Miklós, a kutatóintézet igazgatója arról számolt be, hogy a két épület összterülete a bővítéssel és pincebeépítéssel együtt mintegy 600 négyzetmétert tesz ki.

A megújult Hild-villa kutatószobáival, könyvtárával és egyéb tereivel 2017 januárjától már a kutatókat és az intézet programjait szolgálja.

A Hild-villa díszkulcsát Katona Katalin ötvösművész, az MMA rendes tagja, a dísztokot Molnár Imre bőrműves iparművész, az MMA levelező tagja készítette.

Az épületről és a kivitelezésről további információk az itt letölthető sajtóanyagban, valamint a felújítást nyomon követő Hild-villa oldalon találhatók.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s