Aldous Huxley brit író, költő

Közzétette:

 

 

Az angol értelmiségiek körében nemzedékeken keresztül az volt a közvélemény, hogy a Huxley család tagjainál műveltebb embereket alig-alig lehet elképzelni. Még azt is tudni szokták, hogy aki közöttük világhíres természettudós, annak is nagyon szép, világos, igazi irodalmi stílusa van, s verseket – jó verseket – is ír. Aki pedig kifejezetten író vagy költő lesz, az is tudós fokon otthonos a természettudományokban, legalábbis a biológiában. A nagyapa, Thomas Huxley az oxfordi egyetem világhíres professzora volt, akiről Darwinnak is az volt a véleménye, hogy ő az élettan legnagyobb tudósa. Darwinnal együtt a modern biológia megalapítójaként tartja nyilván a tudománytörténet. Magánszórakozásként szellemes prózai műveket és biztos verselésű költeményeket írt. Leszármazottaiból számos tudós, professzor, író-költő került ki. Akadt közöttük Nobel-díjas is. Az egyik unokája, Sir Julian Sorell Huxley, oxfordi professzor, a XX. század egyik legjelentékenyebb biológusa, angol és külföldi tudományos társaságok tagja, egy időben az UNESCO főigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémiának is tiszteletbeli tagja. Világszerte népszerű ismeretterjesztő esszéin és útirajzain kívül két verseskötete költői tekintélyt is biztosított a számára.

Aldous Huxley

Aldous Leonard Huxley (1894. július 26. – 1963. november 22.)

Az ő öccse volt Aldous Leonard Huxley, aki már egész ifjan népszerű költőnek indult, majd azt hihették, hogy mint nagyapjuk és bátyja, ő is nagy biológus lesz. De attól kezdve, hogy 27 éves korában megjelent “Crome Yellow” (magyar fordításban “Nyár a kastélyban”) című igen szellemes, nagyon szórakoztató regénye, otthon és külföldön nyilvánvaló volt, hogy a század jelentékeny prózaírói közt van a helye. Bár idős korában – ötvenes-hatvanas éveiben – sokan azt is mondották, hogy a kábítószerek lélektani hatásának ő a legnagyobb pszichológusa. Itt-ott filozófusnak is tekintették. A marxisták is elismerték, bár nehezményezték, hogy nem materialista. A többé-kevésbé vallásosak is elismerték, csak azt nehezményezték, hogy nem idealista. Csökönyös agnosztikus volt kezdettől mindvégig, aki azt hiszi és állítja, hogy nincs tudományos lehetőség Isten, a földi életen kívüli létforma, test és lélek azonosságát vagy különbségét akár bizonyítani, akár tagadni.

De gyakran járt a megismerhetetleneknek a határvidékén, és szakértője lett a buddhista vallásnak és misztikának. A technikai fejlődéstől pedig mindig nagyon félt, mert úgy vélte, hogy ellenőrzés nélkül fejlesztik a műszaki ismereteket és műszaki gyakorlatot, az vagy lélektelen elgépiesedésbe viszi az emberiséget, vagy csodafegyvereivel elpusztítja az egész földi életet. De a szorongást is, a jövendő komor lehetőségeit is, az értékek – szépség, jóság, igazság – várható elenyészését is oly kellemesen, szellemesen, fordulatosan tudta elbeszélni, hogy nem egy olvasó elsősorban humoristának tartja, noha szatírája – ha nevettet is – felettébb komor. Annyi bizonyos azonban, akárhogyan is ítéljük meg, a század legjelentékenyebb írói közé tartozik, akkor is, ha regényei „bestseller”-szerűen népszerűek, könyvei óriási jövedelmet biztosítanak írójuknak, de akkor is, ha kelendőségük időnként a művelt olvasórétegekre zsugorodik, hiszen halála óta a múlhatatlan klasszikusok közt van a helye.

Egy angliai szellemeskedés szerint természettudományos szakkönyvek és magasztos tárgyú költemények közt született. Hiszen a Huxley-származás mellett édesanyja Matthew Arnoldnak, a XIX. század emelkedett stílusú, moralizáló költőjének az unokahúga volt. A Huxleyk tudását és az Arnoldok lelki emelkedettségét együtt örökölte. Egy másik, ugyancsak angol áladat szerint már csecsemőkorban görögül, versben mondotta el Püthagorasz életrajzát. Az viszont igaz, hogy már az elemi iskolában feltűnt rendkívüli memóriája, majd hamarosan nyelvérzéke. Középiskolás korában jó formaérzékkel és nagy formatudással verselt. De hamar rákapott az autózásra is, diákkorában sora győzött a gépkocsiversenyeken. De nem minden autóba tudott beülni, mert nem fért el a lába. Gyorsan nőtt nagyra, felnőtt korában két méternél is pár centiméterrel magasabb volt. Magas, sovány, kisportolt testű ifjú férfi, a szeme azonban évről évre gyengül, egyre vastagabb szemüveget kell viselnie. Viselte is, mert nem volt hajlandó abbahagyni az olvasást és az autóvezetést. Írógépen pedig akkor is lehet írni, még verset is, ha a gyakorlott ember oda se néz. Az olvasó emberek már korábban is ismerhették néhány versét, egy-két tanulmányát. Ezek folyóiratokban jelentek meg. És aki Angliában értelmiségi volt, eleve tudta, hogy akit Huxleynek hívnak, az vagy tudós, vagy költő, vagy mind a kettő, és okvetlenül kellemes stílusa van.

Amikor első regénye is megjelent, ez otthon azonnal, de hamarosan világszerte is sok pénzt hozó siker lett. A huszonhét éves szerző nem sokkal előbb nősült. A regény honoráriumából költséges nászútra tellett. Soha eszébe se jutott takarékoskodni, hiszen jómódú családból származott, és az első könyv után nőttön-nőtt a népszerűsége. A fiatal házaspár tehát nekiindult a nagyvilágnak. Bejárták Olaszországot, Franciaországot, átugorhattak Svájcba is. Ezek az úti élmények, a megismert tájak idővel sorra belekerültek életművébe. Amiként boldog szerelmes házassága, később élete egyéb szerelmes epizódjai is mozzanatokként tértek vissza regényeibe és novelláiba. Voltak olyan túl komoly olvasók és kritikusok, akik szinte a szemére hányták, hogy társadalmi, lélektani és társadalomkritikai regényei mellett – mi tagadás – szórakoztató szerelmi regények, novellák, sőt még bűnügyi tárgyú izgalmas történetei is vannak. Idővel tanulságos tényként emlegette, hogy legerotikusabb regénye, „A lángész és az istennő meg néhány könnyed színpadi műve több pénzt hozott a számára, mint legnagyobb remekműve, az azonnal halhatatlannak ítélt „A vak Sámson című regénye. Kétségtelen, bármiféle műfajjal játszott, mesternek bizonyult. Akkor is, ha szerelmes verset írt, akkor is, ha tanulmányt a kábítószerek testi-lelki következményeiről, akkor is, ha érdekes esszében ismertette a buddhizmus teológiáját.

Sok műfajú, összességében sok kötetet igénylő életművében alighanem három regény a legfontosabb, ezek adják klasszikus rangját. Ezek a „Point Counter Point (egyik magyar fordításában „A végzet bábjátéka), a „Brave New World (Szép új világ) és az „Eyeless in Ghazap (A vak Sámson). – Huxley valamennyi művét érdemes olvasni, gazdagok, bölcsek, mulatságosak. De aki ezt a hármat olvasta, tudja, ki volt Aldous Huxley.

Az 1928-ban kelt „Point Counter Point felváltva játszódik egyazon társadalom különböző köreiben. Különféle hitek, tévedések, lelkességek, nagyképűségek, egymás iránti érzelmek kavarognak a különböző körülmények közt élő emberek világában. A más-más téma, a körülmények befolyása, a meggyőződést játszó hazugságok különfélesége együtt mulatságos és elkeserítő összképet adnak a polgári értelmiségről. Valójában ez a regény avatta világhírűvé az akkor 30 éves szerzőt – a „Brave New Worldöt 1933-ban írta, 40 éves korában. Ez a legnevezetesebb, legismertebb, legmulatságosabb és egyben legkeserűbb könyve. Talán csak Swift „Gulliver-jének a pesszimizmusán lehet ennyit nevetni. Ez a „Szép új világ szatíra is, jóslás is az emberiség jövőjéről, kritika is a túlzásba vitt műszaki fejlődésről. Írták is, mondták is, hogy negatív utópia. Lényegében rettegés az elszabadult műszaki fejlődés következményeitől. – Az Eyeless in Ghazaról talán azt is elmondhatjuk, hogy ez a legjobb, legszebb regénye. Mintha összefoglalása volna mindannak, amit ösztönökről és tudatról, társadalmi és lélektani erők hatásáról, vonzásokról és taszításokról tudni vél. Mindig is jelen lévő szorongásai között itt már a legnagyobb veszély az erősödő, világégéssel fenyegető fasizmus. Harcosan antifasiszta és pacifista célzatú nagyepika. Szerkezete különös. Egy szerelmespár, egy halom összekeveredett fénykép a férfi múltjából. A cselekmény úgy halad előre, hogy ötletszerűen kezükbe kerülnek a különböző időszakokból való tanúk a múltból. A kezdeti zűrzavar lassan rendszeres egységbe áll össze. A legvégén válik világossá, hogyan is kezdődött az az eseménysor, amely a regény témája.

A veszély már egyre közelebbinek látszott. Huxley 1937-ben – 43 éves korában – végleg Amerikába költözött. Hollywood villanegyedében pompás és kényelmes otthont rendezett be. Könyvtárszobáit a leggazdagabb és legrendezettebb olvasmány-rengetegnek hirdette, aki csak látta. Szívesen is látott eléggé művelt vendégeket a föld minden tájáról. Az irodalomtól a biológiáig, a földrajztól a lakberendezés művészetéig, a zenétől az építészeti stílusokig változatosan folyt a beszélgetés a vendégekkel. De azokban az órákban, amikor írt vagy olvasott, esetleg fel-alá járkált, gondolkozva a következő, az írandó művön, ilyenkor senki se jöhetett belső szobáiba. Vendégei ehettek-ihattak, még klasszikus zenét is hallgathattak a lemezjátszón. A házigazda azonban kettesben játszott a gondolataival. Ilyenkor készültek a Huxley-művek.

Amerikában azonban sok minden megváltozott, más témavilágok foglalkoztatták, mint azelőtt. 25 évig élt távol a hazájától. Egy pillanatig se pihent, de alig írt regényt. Ezekből is kettő fokozottan szorongásos ellenutópia volt a pusztító háború utáni jövőről. Volt azután néhány erotikus novella és egy mulatságos szerelmi háromszögregény: A lángész és az istennő. – Azután ott élve a film fővárosában, nem tudott ellenállni a számára merőben új műfajnak: írt néhány forgatókönyvet, leginkább klasszikus angol regényekből. Ezek mellett néhány könnyed színdarabot is. – Mindezeknél sokkal több esszét a legkülönbözőbb témákban. Amióta Amerikában élt, izgatták a kábítószerek, a vegyi úton történő kábítás lélektani következményei. Különösen a meszkalin és az LSD – ezek az akkor divatos drogok – hatása a testi állapotra és főleg a lelki életre. Ezek mellett azonban egyre jobban érdekelték a különböző misztikák. Ugyanúgy nem hitt bennük, mint természettudósként nem hitt a materializmusban. Igazi agnosztikus volt. Ami azonban izgatta, azzal nem győzött gondolatban és megfogalmazott szövegben foglalkozni. Ezek közt jutott a keleti vallásokhoz, elsősorban a buddhizmushoz. E számos témakörben kalandozó esszéket nem egy olvasó érdekesebbeknek és maradandóbbaknak ítéli regényeinél is.

Amikor túllépett a hatvanadik évén, az addig egészséges férfi betegeskedni kezdett. Egyre gyöngébb lett. Szüksége volt már a pihenő semmittevésre. És lecsapott a váratlan szerencsétlenség. Tűzvész lángolt fel. Megcsodált otthona, benne a nagy hírű könyvtár porrá égett. – Anyagilag nem rázta meg, hiszen igazi gazdag ember volt. De olvasnivalóinak, jegyzeteinek, kedves tárgyainak a pusztulása az amúgy is beteg embert még betegebbé tették. Beköltözött Los Angelesbe, ott is kényelmes villát vásárolt. De hamarosan, 65 éves korában meghalt.

Sokáig bestseller volt, most már elég régóta a legértelmesebb értelmiség klasszikus szerzője. Ez alighanem a végleges helye.

Forrás: Hegedűs Géza – Világirodalmi arcképcsarnok (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s