Az antikvitás igézetében

A XVIII. század második felében született műalkotások körében mind gyakrabban tapasztalható a klasszikus antikvitás stiláris mintaképként való követése. A württenbergi származású Franz Xaver Messerschmidt már érett és elismert szobrászként, a bécsi udvarnak és más rangos megbízónak készített művekkel a háta mögött 1765-ben ment római tanulmányútra. A korai köztársaságkori római büsztök visszafogott és fegyelmezett hangvétele ettől kezdve több portrészobrának jellemzője. A művész 1777-ben Pozsonyban telepedett le. Magyarországi alkotásai közül kiemelkedik Kovachich Márton György történésznek, a budai egyetemi könyvtár őrének büsztje, amely higgadt realizmusával, szigorú frontalitásával és geometrizáló formafelfogásával jól szemlélteti, mit értékelt a felvilágosodás kora az antik szobrászatban. A korszakban a hazai római kori régiségek szisztematikus gyűjtése is megindult. Megazzi bíboros a váci püspöki palota kertjét Aquincumban talált római faragványokkal díszítette, Szily János pedig Sabaria régiségeinek alakított ki „múzeumot”. Ez utóbbi a szombathelyi püspöki palota sala terrenájában kapott helyet, és az eredeti töredékek mögé Dorffmaister Istvánnal római környezetet festetett: antik istenségek, valódi és fantázia szülte római épületek és romok képeit. A késő barokk kor antikvitás imádatának szellemes paródiáját nyújtja Petitot Mascarade à la Grecque című metszetsorozata, amely mértani alakzatokból és nevetségesnek ható köznapi tárgyakból összerakott emberfigurákat ábrázol – az antikvitás emelkedett test-képén és formálási elvein ironizálva. A noszvaji kastély francia építtetője, de la Motte tábornok ezeket az ábrákat nagyíttatta fel antik istenek attribútumaival kiegészítve új vidéki otthonának lépcsőházában, amivel a késő barokk legbizarrabb hatású freskóciklusát hívta életre.

joseph Zach falképei