Megújult a kétezer éves amfiteátrum

 

 

Véget ért a Colosseum több éve tartó restaurálásának első fázisa a külső falak megtisztítása, melyet a tavasz folyamán avatnak fel a nagyközönség számára. A mostanra elkészült, mézsárga színben pompázó árkádok felújítási munkálatai annak az ötéves helyreállítási programnak a részét képezik, melynek tervei között szerepel egy információs központ felállítása az amfiteátrum előtti téren, az aréna alatti termek és folyosók restaurálása, valamint a Colosseum új világítása is.

Az ókori Rómával, a várossal kapcsolatban szinte mindenkinek rögtön a Colosseum jut eszébe. Turisták tömegei nézik meg naponta, s talán nem is realizálódik bennük a helyszín eredeti funkciója: itt szórakoztatásból öltek, itt vér folyt. A mai ember gondolkodása és az akkori lélek természetesen nem összehasonlítható, de fontos leszögeznünk, hogy az a csodálatos építmény, mely az örök város egyik jelképe, egykor férfias küzdelmek helyszíne volt.

Colosseum

A Colosseummal kapcsolatban többször idézik a középkori tudóst, Beda Venerabilist, aki ekképpen írt az építményről: „Ameddig a Colosseum fennáll, fennáll Róma is, ha a Colosseum összeomlik, vége Rómának, ha pedig Róma elpusztul, vége a világnak!”. Ennek is köszönhetően a városban megkülönböztetett helye van az ókori amfiteátrumnak.

A név eredete

Az épület egy, a közelben álló szoborról – Colossus Neronis – kapta a nevét. Ilyen jelzővel illeték az emberi méreteket nagyban meghaladó szobrokat. A szobor eredetileg Nero palotájában állt, s magát a császárt ábrázolta. Később, a Colosseum építtetője – Vespasianus császár – lecseréltette a szobor fejét és napistenné alakíttatta át, majd Hadrianus a Colosseum mellé – eredeti nevén Amphiteatrum Flavium – mellé helyeztette azt.

Az amphitheatrum szó jelentése „kettős színház”, mely építészetileg a theatrumból (félkör alakú színház) ered, így kör, vagy ellipszis formájával körbeöleli a küzdőteret, az arénát. Sok esetben ezek a fogalmak keverednek vagy összemosódnak. Így gyakran keveredik ide az előbb említett fogalom, a theatrum, melyben színészek játszanak, illetve a circus, ami kocsi- és lóversenyek színhelye volt.

Zseniális tervezés, meghatározott elrendezés

Az épület belső kialakítása, annak eredeti képe nehezen képzelhető el, bár ebben sokat segítenek a rekonstrukciós rajzok. A közel 2000 éves épület még ma is impozáns látvány, s nehezen felfogható, hogy a mai kor modern eszközeivel szembe állítva, akkoriban hogyan tudták kivitelezni az építkezést.

Maga a helyszín három városrész, három domb találkozása – a Palatinus, az Esquilinus és a Caelius –, ahol korábban egy tó helyezkedett el, melyet az építkezés miatt Vespasianus császár lecsapoltatott és feltöltetett.

Az ellipszis formájú épület legszélesebb átmérője 187 méter, míg a legkeskenyebb 155 méter. Magassága 50 méter, melyet négy emelet tagol. Kerülete 527 méter, területe 3357 négyzetméter. Az épület alapozása 9 méter mély, építőanyaga tégla és travertin kő (mészkő jellegű). Becslések szerint ebből az anyagból 100 000 köbméterre, míg cementből 6000 tonnára, vasból 300 tonnára volt szükség. A téglákat márvánnyal borították, melyekből ma már csak néhány maradt mutatóban, mert az évszázadok során a város több építkezéséhez a Colosseum köveit használták fel. A munkát négy munkacsapat, négy műhely végezte.

Az emeleteket árkádsorokkal tagolták. A földszintet dór, a második emeletet ión, a harmadik emeletet korinthoszi oszlopokkal díszítették. Az épület alsó részét egy nyolcvan boltívből álló ellipszis alkotja. A boltívek magassága 7 méter. A legfelső szintre 240 tartóállványt szereltek, melyekre a napsütés ellen ponyvákat – velárium – húztak fel.

Colosseum

A Vespasianus császár nevéhez köthető építés kezdetének a Kr. u. 72., illetve egyes kutatók a Kr. u. 75. évet datálják. Az amfiteátrum lényegében Kr. u. 79-re készült el, de Vespasianus fia – Titus – két szinttel még kiegészítette az épületet. Végleges befejezése Kr. u. 80-ban történt, melyet fényes ünnepség követett, ami csaknem száz napig tartott, s ennek során 5000 állatot mészároltak le.

A tervezők zsenialitását dicséri, hogy a tekintélyes létszámú – megközelítőleg ötvenezer – ember ki- és bejutását a következőképpen oldották meg: a 80 földszinti boltívet megszámozták, így biztosítva érkezéskor és induláskor a könnyebb mozgást. A belépés ingyenes volt, azonban bérlet szükséges volt a helyfoglaláshoz, melyen a személy neve és helyének száma szerepelt. A belépőjegy – tessera – csontból, vagy agyagból készült. A helyek elosztása és azok minőségi kidolgozottsága megmutatta, hogy mely társadalmi réteg számára készültek. Az előkelők márvány székeken és padokon, míg a köznép fából készült székeken és padokon ült. A nézőtéren a legalsó és legnagyobb páholy a császáré volt, mellette volt a Vesta-szüzek helye. Meghatározott helye volt továbbá a szenátoroknak, a lovagi rendnek, majd a római polgároknak, végül a legszegényebbek ültek a legtávolabbi helyekre.

A küzdőtér alatt olyan műszaki megoldásokat használtak – csigás emelők – melyekkel könnyen tudták mozgatni az eszközöket, illetve bejuttatni a vadállatokat. A Colosseum egyik különlegessége, hogy a vízi ütközetekhez elárasztották az arénát és vízzel töltötték fel a küzdőteret.

Az ókorban ez az építmény volt a legnagyobb amfiteátrum, melyben a VI. század elejéig tartottak gladiátor játékokat. Később használták temetőként, erődként, majd mészégető kemencéket építettek ide, de egy időben szeméttelepként is funkcionált. A középkorban „kőbányaként” használták, s Róma sok épületéhez innen szállították az alapanyagot. Jelenlegi állapota annak köszönhető, hogy a XVIII. században XIV. Benedek pápa templommá szenteltette és felállították benne Jézus szenvedéseinek stációit.

A halál mint látványosság

A játékok eredete a munus, azaz a halotti szertartás során bemutatott harc volt, mely a Kr. e. II–I. századra társadalmi státuszszimbólummá nőtte ki magát. Ezt az elhunyt tiszteletére szervezett nyilvános megemlékezést sokszor politikai célokra is felhasználták.

Rómában a Forum környékén épültek fel az első küzdőhelyek, amfiteátrumok. Ezeket fából ácsolták, s a küzdőteret harenával (homokkal) szórták fel. Ebből a szóból származik az aréna kifejezés. Jelentős gladiátor iskolák működtek még Capuában és Pompejiben is. A játékok népszerűsége abban is megmutatkozik, hogy a birodalom területéről 186 amfiteátrumról tudunk. A véres látványosságot a gladiátorok biztosították, akik jól képzett bűnözők vagy rabszolgák voltak. Speciális iskolákban tanították nekik a harc mesterségét, melyet az ünneplő, szórakozni vágyó tömeg előtt mutattak be.

A halál mint látványosság a korszak mindennapi, megszokott eleme volt. Ez volt a városi ember egyik szórakozása. S bár a gladiátorok társadalmi megítélése nem volt pozitív, a nép mégis rajongott értük. A római polgár szemében ez virtus volt, férfias harc. Mindezt ma barbár, kegyetlen szokásnak írnánk le. Rabszolgák, adósok, bűnözők és politikai, vallási ellenfelek lettek gladiátor harcosok, akik sokszor váltak férfi eszménnyé. Keresztények százai haltak meg, miután ellenségnek nyilvánították őket, vagy amikor őket tették felelőssé például az óriási római tűzvészért Kr. u. 64-ben. A bűnözők részvételét pedig azért tartották igazságosnak és hasznosnak, mert ha ezek az emberek életükben nem voltak hasznos tagjai a közösségnek, legalább halálukkal szolgálják az államot, s legyenek a látványosság részei, áldozatai. A harcba indulók a küzdelem előtt az „Ave, Caesar, morituri te salutant!”, azaz: „Üdvözlégy császár, a halálba indulók köszöntenek!” felkiáltással üdvözölték a mindenkori császárt és a nézőket.

Colosseum

Az aréna munkásai a libitináriusok voltak, akik gondoskodtak a halottak elszállításáról, valamint hevített vasrúddal ellenőrizték, hogy a földön fekvő harcos valóban halott-e vagy csak tetteti azt. Aki még élt, azt kalapáccsal ölték meg. A gladiátor bizonyos esetekben elnyerhette a szabadságot is, amit egy fakard, a rudis átadása jelképezett.

A gladiátor játékok egész napos rendezvényt jelentettek. Délelőtt a gladiátorok páncéljait hordozó rabszolgák jártak körbe, majd zenészek, végül a hadi istenek szobrai következtek. Ezt követően egzotikus állatviadalokra került sor, ahol számtalan vadállat esett áldozatul a játékoknak. Kora délután küzdöttek a noxibusok (bűnözök, elítéltek), akiket a kiképzett gladiátorok öltek meg. Délután a familia gladiatoria, azaz a gladiátor iskolák következtek. A harc egyben hatalmas nyereséget is jelentett, hiszen az iskolák tulajdonosai óriási vagyonokat tettek zsebre egy-egy győzelem után.

A Kr. u. 3. század elejéig tartó gladiátor játékok három évszázadon keresztül szórakoztatták a római embereket. Ma már furcsa elképzelnünk, és megértenünk még nehezebb, hogy a véres, általuk játéknak mondott küzdelmeket több ezer ember nézte végig szórakozás céljából.

 

Pláner Lajos – Élet és Tudomány 2016/16

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s