Forradalom vér nélkül

Közzétette:

 

 

A mennydörgés azt mondja: le, térdeidre, ember, az Isten beszél!

A nép szava is megdördült és mondá: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél!

Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-ike az; írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.

A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochalis nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivívta jogait, miknek láncait legközelebb találta.

Március 15-ikén reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal Jókai Mór következő proclamatiót olvasott fel ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít el bennünket; Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk: hogy legyenek azok közösek mindenkivel. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura rögtöni eltörlését – felelős minisztériumot Budapesten – évenkénti országgyűlést Pesten! – Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben – kívánjuk: hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi – közös teherviselést – úrbéri viszonyok megszüntetését – esküdtszéket képviselet alapján; nemzeti bankot. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai status foglyok bocsáttassanak szabadon. Unio Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, s bízni önerejében s az igaz ügy Istenében! Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

E proclamatio minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép, s kinyilatkoztatá: hogy azt saját manifestumául fogadja el.

Ekkor Petőfi Sándor lépett fel, s ezen honfidalt szavalá el a nép között:

Talpra magyar, hí a haza!

Itt az idő, most vagy soha!

Rabok legyünk vagy szabadok?

Ez a kérdés, válasszatok! –

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,

Kárhozottak ősapáink,

Kik szabadon éltek, haltak,

Szolgaföldben nem nyughatnak.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,

Ki most, ha kell, halni nem mer,

Kinek drágább rongyélete,

Mint a haza becsülete.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,

Jobban ékesíti a kart,

És mi mégis láncot hordtunk!

Ide vele, régi kardunk!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez,

Mit rá kentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

thorma-talpra-magyar

Thorma János: Talpra magyar!

A vers utósorait dörögve esküdte utána a nép, s innét ment egyenesen az egyetemi fiatalsággal egyesülni; először az orvosi kar csatlakozott hozzá, azután a mérnöki, legvégül a jogászi; egyedül ezen kar tanára szegült ellene a nemzet akaratának, de senki sem hallgatott rá. Vasváry Pál hívta fel közgyűlésre a tanulóifjúságot, s az egy akarattal követte a vezéreket: kinn az egyetemi piac közepén, már ekkor túláradt néptömeg közepette adá elő Vidacs János, miképp gátoltatott az egyetemi fiatalság e mozgalmakbani részvételtől, tanáraik mily kicsinyes fenyegetőzésekkel akarták a meggyulladt lángokat eloltogatni. Mondá: hogy megötödöltetéssel fenyegettetének. Általános kacaj és zúgás. Ekkor a nép szónokai közül Jókai harmadszor is nyílt piacon felolvasá a proclamatiót, s Petőfi elszavalá fentebbi dalát, melynek végeztével rögtön elhatároztatott, hogy a nép a proclamatio első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, mit meg is tett, innét tömegestül Landerer és Heckenast nyomdájára menvén, hová a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi, Vasváry, Vidacs és Jókai küldetének be, a nyomdatulajdonost felszólítandók: hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot s Petőfi olvasott költeményét censura nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, s a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek. Eközben többen kezdtek szónokolni a néphez. Szólt Irinyi József, Vasváry, Bulyovszky, Egressy Gábor, Irányi, Vidacs, Jókai. A déli harangszó egy óráig félben szakasztotta a mozgalmakat, s ekkor gyülekezethelyül a nemzeti múzeum tere tűzetett ki. Az eső szüntelen esett. Jó jel!, mondá a nép, Párizsban, Palermóban és Bécsben is esett, mikor a nép jogait követelte. Délután a múzeumtéren összegyűlt nép elhatárzá a városházára menni, s ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre s kívánatai aláírására felszólítani.

A tanácsterem megnyittatott, s tartatott nyilvános ülés a piacra összegyűlt nép szabadságmennydörgései között. A tanácsnak benyújtattak a program pontjai s a tanácsjegyző mondá, hogy azok el vannak fogadva; utána Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, melyben e pontok tanácskozás alá vétethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller alpolgármester, kimondván: hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött; ezután szónokolt Nyáry Pál Pest megyei alispán s a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, ki az első és 11-ik pontok rögtöni életbeléptetését is kívánta; a pontok a tanács által aláírattak, s az ablakon át a népnek felmutattának. E pontok azóta minden utca szegletén olvashatók. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Táncsics Mihály, ki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán – miután kimondatott, hogy censurai törvények nálunk nincsnek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, s a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától; e kívánata teljesítésére átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlóalja köré gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánatai mellett, míg választmánya által kijelentették: hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: Táncsics kiadatása, censura eltörlése, sajtóbíróságnak a nép közüli választatása; s egyúttal kimondá: hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni: ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni.

Ez nap délutánján kívánta a nép a színházi aligazgató Bajza Józseftől: hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett a betiltott Bánk bán adassék elő. Bajza mondá, hogy szívesen teszi. A színház oltár volt ma, a közönség színe volt jelen ünnepi arcokkal, ünnepi ruhában; a nemzeti kokárda volt minden férfi, minden nő keblére feltűzve, a szín közepén a háromszínű zászló.

Ezalatt a nép, a megszabadított Táncsics kocsiját önkezeivel vonva át Budáról a színház teréig, bevonult a színházba, mely mindenki számára ingyen megnyittatott.

A páholybirtokosok is megnyiták páholyaikat a nép számára, ki még e közforradalom percében is oly tiszteletben tartá a gyöngédebb érzelmeket, hogy egy páholyt sem foglalt el, melyben hölgyek ültek.

A zenekar felváltva a Rákóczy-indulót, Marseillaise-t és a Hunyady László szebb helyeit hangoztatá.

Később Egressy Gábor elszavalá Petőfi költeményét a nép ezreinek harsogó esküvése mellett. Ugyanazt rögtön Szerdahelyi által zenére téve, a színházi polgártársak kara éneklé el; s a közönség ismétlé a szavalmányt és dalt.

A közönség nagy része óhajtá Táncsicsot a színpadon megjelenve látni, azonban értesülve a tisztelt polgártárs gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott, s a legnagyobb csend és béke között eltávozék.

Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.

Másnap legelső teendője volt a népnek a nemzetőrség tettleges életbeléptetését követelni, s evégre aláírások nyittattak meg azok számára, kik a nemzetőrséget alkotni kívánják; néhány óra alatt több ezerre ment az aláírás. A nép követelte a fegyvereket.

A katonai hatóság jelenté: hogy csak 500 fegyvert adhat, mert a többi Komáromba vitetett.

Lenn pedig a nép, mely már ekkor mintegy 20–25 ezerre ment, követelte a fegyvereket s fenyegetőzék, hogy feltöri az arzenált, ha fegyvert nem kap.

Ekkor alválasztmányt neveztetett ki a fegyverek kiosztása tárgyában, s egyórai tanácskozmány után Rottenbiller alpolgármester a teremben, Jókai pedig a városház terén összegyűlt népet nyugtatá meg azon tervezet közzétételével: hogy az illető tömegek városnegyedenként külön oszolván, száz-száz férfit válasszanak ki maguk közül, kik óránként felváltva mint nemzetőrök az éjjel kivilágított város nyugalma fölött őrködjenek. A többi fegyverek kiadása a következő napokon fog sürgettetni.

Este a két testvérváros ki volt világítva, az utcákon lelkesült néptömeg forrongott, harsogtatva: éljen a szabadság! Az ablakokból nemzeti szín lobogók függtek alá, a szabadság nevével beírva.

Egész éjjel rend és nyugalom őrködött a város fölött, a portyázó nemzetőrök több helyeken bujkáló csavargókat fogtak össze, s hivatásuknak minden tekintetben híven megfeleltek.

Március 17-én az ideiglenes kormányzó választmány által (mely állt a nép, tanács, megye, polgárság és egyetemi fiatalság küldötteiből, közte három héber) elhatároztatott: hogy a mostani napok örök emlékére az egyetemi tér, hol a forradalom legelőször kikiáltatott, „Március 15-kei térnek”, a hatvani utca, hol a sajtó elfoglaltatott, „Szabad sajtó utcának”, a városház tere pedig „Szabadság terének” fog ezután elneveztetni, mely határozatot a tanács azonnal foganatba is vette, s Landerer rögtön nagy betűkkel nyomtatta az utcák eddigi nevei helyébe a megörökítendő dicsőség szavait. Ugyanekkor kimondatott: hogy minden címek eltöröltetnek, semmi tekintetes és nagyságos többé. A kívánalom, mit a Bécsbe induló küldöttség a király elé terjeszt: így kezdődik: „felséges haza!”

Egy küldöttség átment Budára fegyvereket követelni, miknek nyombani kiszolgáltatását a helytartótanács készséggel ígérte, s jelenleg a nemzetőrség óráról órára szaporodik.

A kétfejű sasok minden királyi hivatal homlokáról levétettek, helyükbe a nemzeti címer tétetett.

A fekete-sárga színek helyébe a nemzeti három szín festetett. Múlt éjjel még a nádori palota is ki volt világítva, ami először történt, sok más soha meg nem történtekkel együtt.

A csend és béke e forradalom mellett oly jó lábon áll, mint még soha. A boltok kirakatai nyitvák, a vásár rendben foly, a nemzetőrök minden utcában portyáznak.

Éljen a magyar szabadság! E három szót hallani minden ajkról, minden utcán, minden zászlón ez van kifestve.

Dicsőség e népnek! Mely jogait egy csepp vér elfolyása nélkül ki tudta vívni; mely önmagát saját becsérzete által hagyja kormányozni. Kik a lelkesülés szent percében sem feledkeztek meg a kötelességekről, mikkel magánosok és személyi vagyon bátorságának tartoztak. Kiket hon- és emberszeretet gyullasztott lángra, s kik közül egyetlenegynek tette sem piszkolá be önérdekű kihágással a nemzet e nagy ünnepét.

Mit más népek karddal vívtak ki maguknak, azt e nép puszta kézzel, csupán szent lelkesülésének tüze által, egyetértve, elleneit nem legyőzve, de megtérítve, tette magáévá.

 

Forrás: Jókai Mór – A magyar nemzet története regényes rajzokban (Magyar Elektronikus Könyvtár)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s