Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin emlékezete

 

 

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író 7 éve, 2008. augusztus 3-án halt meg.

1918. december 11-én született Kiszlovodszkban. Kozák eredetű, módos parasztcsaládból származott, anyja nevelte, apja még a fiú születése előtt baleset áldozat lett. Sok minden érdekelte, a rosztovi egyetem matematika-fizika szakát és a moszkvai irodalmi főiskolát párhuzamosan végezte el, végül matematika- és csillagászattanár lett.

 

Alexandr-Iszajevics-Szolzsenyicin

Szolzsenyicin (Kiszlovodszk, 1918. december 11. – Moszkva, 2008. augusztus 3.)

1941 októberében bevonult, a világháborúban tüzérként szolgált, többször kitüntették. Szabadidejében naplót vezetett, és novellákat írt. A katonai elhárítás felfigyelt levelezésére, melyben Sztálint Bandavezérként emlegette, és 1945-ben 8 év kényszermunkára ítélték. Moszkva közelében, egy zárt kutatóintézetben akusztikai lehallgató-készülék kifejlesztésével foglalkozott, itt számos kiváló tudóssal találkozott, a börtönfolyosó lett az akadémiája. Kazahsztánba kerülve kőművesként szol_53dolgozott, a lágerben “írt” műveit emlékezetében rögzítette. Szabadon bocsátása után még három évet kényszerlakhelyen kellett töltenie, befőttesüvegben ásta el írásait, közben parkettalerakással foglalkozott. A sztálini személyi kultusz leleplezése után, 1956-ban rehabilitálták, ismét tanár lett Rjazanyban.
szol_ivan1959-ben három hét alatt írta meg kisregényét, az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amelyet a Novij Mir című folyóiratnak küldött el. A mű 1962-ben, a hruscsovi olvadás idején jelent meg, ebben a saját élményei alapján mutatta be a lágerek rabjainak életét. Magyarul először 1963-ban adták ki Wessely László fordításában.
Hruscsov 1964-es bukása után azonban már nem közölték műveit a szovjet sajtóban, egyre élesebben támadták, zaklatták. A pokol tornácán és a Rákosztály című regényeket szamizdatban, illetve Nyugaton adta ki. 1967-ben nyílt levélben fordult az írószövetséghez, amelyben szót emelt a cenzúra eltörlése mellett, és követelte az ellene indított hajsza leállítását. Válaszul az Írószövetség 1969-ben kizárta tagjai közül, Szolzsenyicin pedig Szaharov és mások mellett tagja lett a szovjet polgárjogi mozgalomnak.
1970-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, de nem ment ki Stockholmba, mert félő volt, hogy nem engedik haza. 1971-ben külföldön jelent meg 1914 augusztusa című történelmi regénye, 1973-ban Párizsban adták ki A GULAG szigetvilág első kötetét (a kéziratot még 1968-ban csempésztette külföldre). Ebben történetíróként és szociografikusként tárja fel a munkatáborok és börtönök rendszerét, az áldozatok szenvedéseit. A műben adatok, emlékezések és interjúk keverednek. Ennek nyomán otthon sajtókampány indult ellene, letartóztatták, 1974-ben hazaárulás vádjával elítélték, majd kiutasították az országból.
Stockholmban ekkor vehette át a Nobel-díjat, Zürichben írt röpiratában alkut ajánlott a szovjet vezetésnek: leáll támadásaival, ha lemondanak a nemzetellenes marxizmusról, és teljesítik nemzeti hivatásukat. Lenin Zürichben című könyvének 1975-ös kiadása után az Egyesült Államokba költözött, ahol a vermonti Cavendish-ben telepedett le. Kiadta a GULAG 2. és 3.szol_gulag kötetét, és folytatta történelmi sorozatát, amely a Vörös kerék címet kapta. Az emigrációban egyre inkább erkölcsprédikátori, ideológusi és modernizmusellenes filozófusi alapállást vett fel.

Konzervatív elvei alapján elutasította a demokrácia és liberalizmus nyugati értékeit, Oroszország számára egy tekintélyuralmi, nemzeti, keresztény rendszert tekintett optimálisnak.
Az 1980-as évek közepétől, a gorbacsovi glasznosztynak köszönhetően művei ismét megjelenhettek hazájában. 1990-ben visszakapta állampolgárságát, 1994-ben hazatért, az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett, de hatása már jóval kisebb volt, mint korábban.
Hosszas betegeskedés után, 2008. augusztus 3-án halt meg Moszkvában. Legjobb műveiben krónikás és vádló, történész és riporter, a megkínzottak és meggyilkoltak képviselője, az évtizedeken át titkolt bűnök leleplezője volt. Ezt írta magáról: “Irodalmi sorsom nem az én sorsom, hanem azoké a millióké, akik nem tudták már papírra kaparni, elsuttogni, elhörögni azt, ami a börtönben, a lágerben történt velük.”

 

Szolzsenyicin_2

 

Szolzsenyicin halála után

Angela Merkel, német kancellár: „Megrázott Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író halála. Kifejezem részvétemet Önnek (Oroszország elnökének) és az elhunyt rokonainak. Megőrizzük a nagy író Alekszandr Szolzsenyicin emlékét.

Nicolas Sarkozy francia elnök: Szolzsenyicin a 20. századi Oroszország egyik legragyogóbb elméje volt…Alekszandr Szolzsenyicin felnyitotta a világ szemét, bemutatva a szovjet rendszer valóságát, megosztva saját tapasztalait a világgal. Kérlelhetetlensége, ideálja, hosszú élete romantikus figurává teszik Alekszandr Szolzsenyicint, Dosztojevszkij örökösévé. A világirodalom legnagyobbjai közé tartozik. Megőrzöm emlékét.

Gordon Johndroe, a Fehér Ház szóvivője: George W. Bush elnök gyászolja a szabadság most elhunyt képviselőjét. Bush elnök kifejezi részvétét Szolzsenyicin családjának.

Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke: Az ukrán nép és a magam nevében is kifejezem részvétemet az orosz népnek, Alekszandr Iszajevics rokonainak és hozzátartozóinak. Alekszandr Szolzsenyicin művei, a „Pokol tornácán”, „A GULAG-szol_pokol1szigetcsoport”, az „Ivan Gyenyiszovics egy napja” a totalitarizmus elleni harc szimbólumaivá váltak, az ember szabadságáért és méltóságáért vívott harc jelképei.

Guardian, Nagy-Britannia: Alekszandr Szolzsenyicin életműve a orosz irodalom legjobb hagyományainak folytatása. Az ő munkái nem pusztán betűk halmazai Morális és lelki vezető volt, könyvei nemcsak etikus, de esztétikai dimenzóival is kitűntek.

The New York Times, USA: Szigorú arcával, nagy szemöldökével, ószövetségi szakállával Tolsztojra emlékeztetett, mint egy modern Jeremiás, próféta, aki elutasította a Kremlből jövő gonoszt és aztán a nyugati erkölcsöket is. Visszatérve Oroszországba a lelki hanyatlást ostorozta, de utolsó éveiben már Vlagyimi Putyint támogatta, mint Oroszország nagyságának feltámasztóját.

Népszabadság (Hetényi Zsuzsa): Szolzsenyicin egymaga több nemzedéket világosított föl a szocializmus élhetetlen voltáról, lényegében előkészítette a Szovjetunió összeomlását. A szocializmus hazugságaival szembeszálló szakállas próféta alakja meg fog maradni a XX. század történetében, bár élete végén erősen megtépázta saját nimbuszát. Szolzsenyicin nem volt tehetséges író, s noha könyveiben a cselekmény lehet fordulatos, a hősök nem elég árnyaltak, gyakran sematikusak. Dokumentumok alapján, cédulák tízezreivel, aprólékos gyűjtőmunkával megalapozott regényein átsüt az ideológiai-eszmei mondandó, amelynek didaktikusságát csak a rendszerváltásokig feledtette az, hogy egy hamis, ideológiákkal fertőzött, didaktikus rendszer ellenében szólt…

Forrás: MTVA, Irodalmi Jelen

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s