A világjáró szabólegény

Közzétette:

 

 

Jelky András volt az első hazánkfia, aki eljutott Ceylonba (Sri Lankára), az Éden szigeteként emlegetett paradicsomba, majd Batáviába (Jakartába)

Baján, a Sugovica-parti kisvárosban egy impozáns, kőből készült földgömbön energikus, kezében vándorbotot tartó fiatalember szobra kelti fel a járókelők figyelmét. Medgyesy Ferenc Jelky András-szobra szimbólummá vált. Az útnak indulás, a kockázatot vállaló merészség, a kíváncsiság, a Föld egzotikumai iránti érdeklődés jelképeként utal arra a fiatalemberre, akinek kalandjai megragadták kortársai képzeletét.

 

Jelky András szobra

Jelky András szobra szülővárosában (a szobor Medgyessy Ferenc, a földgömb Miskolczy Ferenc alkotása)

 

Az 1738-ban született Jelky András, egy bajai szabómester kisebbik fia folytatni kívánta a családi hagyományokat, az édesapja példáját követve maga is szabómesternek készült. Testvérbátyja a Habsburg Birodalom fővárosában, Bécsben élte a császári ruhakészítők feladatokban bővelkedő életét. A kor szokásainak megfelelően hosszú évek munkájával válhatott valaki egy mesterség igazi művelőjévé. A korabeli céhek szigorú előírásai szerint inasként, majd segédként kellett dolgoznia ahhoz, hogy valaki igazi mesterségbeli tudást szerezzen. A külhoni vándorévek szinte kötelezőek voltak.

A fiatal Jelky András is elhatározta, hogy vándorútra indul. Először a császárvárosban József nevű bátyja szárnyai alatt kóstolgatta a szakma fortélyait, majd 1754. március 13-án a világ fővárosába, Párizsba indult. Többnyire gyalogszerrel járta Európa poros útjait. Először Prágába látogatott el, majd német földön haladt tovább. Drezda, Lipcse, Nürnberg és Erlangen érintésével került Aschaffenburgba, ahol arra kényszerítették, hogy beálljon katonának. Az erőszakos toborzók Nagy Frigyes porosz király hadseregébe verbuválták, ahol nem túl fényes jövőnek nézett volna elébe. Végül Jelky Andrást egy újdonsült ismerőse a németalföldi kikötővárosban, Rotterdamban ejtette végzetes kelepcébe: felcsalta a gyanútlan fiatalembert egy tengerjáró hajó fedélzetére. Megmutatta a hajó parancsnoki állását, a kormánykereket és a csillogó-villogó navigációs műszereket. A tengert sohasem látott ifjú álmélkodva nézte az árbocokon feszülő vitorlákat, a kötélzetet, s amikor azt hitte, hogy már mindent megtekintett, s búcsúzni készült, a hollandus váratlan mozdulattal a hajópadlón kinyitott egy csapóajtót, s szívélyes mozdulattal intett, hogy Jelky nézze meg, mi van az áruraktár mélyén. Amikor a magyar szabólegény előrehajolt, vendéglátója belelökte a nyílásba. A mélybe zuhanó fiatalember mögött súlyos vasajtó csapódott be. A koromsötét hajófenéken 85 kelepcébe esett ember élte a reménytelenek keserves hétköznapjait.

A szerencsétleneket a holland emberkufár, Richard Boonekamp Kelet-Indiába szerette volna elszállítani. Hajója 1755. október 30-án futott ki az Atlanti-óceán vihartól háborgó vizére. Az egyre jobban tomboló viharban a hajót villámcsapás érte. A mennydörgő ménkőtől lángba kapott a fedélzet, tűz borította el a vitorlákat. A legénység és a rabok sorsa szinte megpecsételődött.

Jelky András csodával határos módon élte túl a természeti elemek zabolátlan tombolását. A hajóroncsdarabba kapaszkodó Jelkyt egy angol hajóról vették észre és mentették meg. Így vitorlafoltozóként jutott el Dél-Amerika kegyetlen klímájú holland gyarmatára, Suriname-ba. A trópusi láztól és a dögletes klímától szenvedő európaiak között Jelky nem tudott volna megtelepedni.

Paramaribó kikötőjéből mindenképpen el akart jutni, s visszatérni a távoli Európába. 1756 tavaszán sikerült portugál földön partot érnie. Vitorlafoltozóként nem látta biztosítva a jövőjét.. A portugál fővárosban, a földrengés sújtotta Lisszabonban nem talált munkalehetőséget. Nyomorúságán csak a jószívű helyi koldusok alamizsnája segített. Aztán nagy nehezen sikerült alkalmazást találnia egy Máltába induló portugál vitorláson. Hajója azonban ismét veszélybe került: arab kalózok támadták meg. A halálfejes fekete lobogó alatt hajózó martalócok Jelkyt ismét fogságba ejtették, és Algériába hurcolták.

Jelky rabszolgaként egy dúsgazdag arab kereskedő otthonába került, de egy véletlen folytán elveszítette gazdája bizalmát, s tömlöcbe vetették. Ismét csak a szökés segített rajta. Hajmeresztő kalandok során jutott egy portugál hajó fedélzetére, s Afrika megkerülésével, 1757 májusában lépett partra a kínai portugál gyarmat, Makaó kikötőjében. Magányosan és nincstelenül itt sem várt rá fényes jövő. A pénz nélkül ődöngő szabólegény akaratlanul itt is nagy hibát követett el: nem borult térdre egy kristálygombos rangot viselő kínai mandarin előtt. Fogságba vetették, megverték, és csak a császári helytartó közbenjárására nyerte vissza a szabadságát.

Kanton városában jutott egy holland kereskedelmi telepre, ahol egyéb lehetőség híján beállt Hollandia gyarmati hadseregébe, s négyesztendős katonáskodást vállalva zsoldosnak szegődött.

Így került Holland Kelet-India gyarmati fővárosába, Batáviába (a mai Jakartába), ahol 1758 tavaszán végre nyugodtabb körülmények közé kerülhetett. A holland helytartó, Peter Albert van der Parra bizalmába fogadta, s mivel megtudta, hogy újdonsült ismerőse jobban kezeli a szabóollót, mint a puskát, mentesítette a katonai szolgálat terheitől. Jelky végre visszatérhetett eredeti foglalkozásához, és szabóműhelyt nyithatott. A megtelepedett élet jeleként értékelhetjük, hogy feleségül vette jómódú gyarmatos család leányát, a brit származású Elisabet Sequint. Munkával, megnyerő viselkedésével, világlátottságával és nyelvtudásával nagy hírnévre tett szert. A gyarmat hadsereg tisztjeként több kockázatos vállalkozást hajtott végre, és állami megbízásokat is vállalt.

Ő volt az első hazánkfia, aki eljutott Ceylonba (Sri Lankára), az Éden szigeteként emlegetett trópusi paradicsomba.

„Ezen levelünkkel parancsba adjuk Önnek, hogy Ceylon szigetén haladéktalanul vessen véget a bennszülött törzsek garázdálkodásának. Ha parancsunknak eleget tett, s helyreállította a békés viszonyokat, századával keresse fel Banda, Amboina és Ternate-szigeteket, és mindezeken a helyeken, békés úton, vagy szükség esetén fegyveres eljárással, biztosítsa a köztársaság gyarmatainak épségét és nyugalmát. További rendelkezéseinket útja közben fogja kézhez kapni.”

Peter Albert van der Parra

Az 1760. május 17-én, Batáviában kelt levél teljes körű felhatalmazást jelentett. Jelky természeténél fogva gyűlölte a vérontást, de a gyarmati hadsereg tisztjeként teljesítenie kellett a parancsot.

Jelky leleménnyel és igazi humánummal oldotta meg feladatát. Eljutott a sziget festői belsejébe, a Dalida Maligawához, a „Szent Fog” templomához is, ahol a hagyomány szerint a vallásalapító Buddha szent fogát ereklyeként őrizték. A helybéli szingalézek hite szerint a „Szent Fog” birtoklása az ország uralmának biztosítékát jelenti. Kandyban minden évben díszes ünnepségek közepette rendezték meg a perahera felvonulást, amikor elefántháton hordozták körbe az áhitatot keltő ősi relikviát.

 

A kandy-i Szent Fog Temploma

A kandy-i Szent Fog Temploma (képeslap)

 

Hevesi Lajos fantáziagazdag elbeszélése szerint bambusznád ketrecben hizlalták, abban a reményben, hogy majd egy nagy törzsi lakomán megeszik

A ceyloni küldetés után került sor a hatezer kilométerrel keletebbre található Maluku- (Fűszer) szigetekre vezetett katonai expedícióra, ahol Ternate uralkodójával kereskedelmi egyezményt kellett kötnie.

Jelky többször került életveszélybe Ternate sűrű trópusi őserdővel borított tájain. Emberevők ejtették kelepcébe, és Hevesi Lajos fantáziagazdag elbeszélése szerint bambusznád ketrecben hizlalták, abban a reményben, hogy majd egy nagy törzsi lakomán megeszik. Csodával határos módon sikerült megmenekülnie, s egy kínai hajón jutott vissza Batáviába.

 

Batavia,_C._de_Jonghe_(1740)

Jakarta (Batavia) térképe 1740-ben (nagyítható kép)

 

A Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság megbízásából hivatalos küldöttséget vezetett Japánba, s tudomásunk szerint ő volt az első hazánkfia, aki eljuthatott a távoli szigetországba. A holland kormányzat titkos tanácsosaként követi feladatokkal megbízott Jelky Andrásnak sikerült előnyös kereskedelmi szerződéseket kötnie.

Utazásai és munkája eredményeként tekintélyes polgárrá vált. Titkos tanácsosi rangja, vagyona, jól jövedelmező szabóműhelye révén megbecsült emberré vált. A szeretett felesége váratlan halála azonban véget vetett batáviai boldog életének. Magával ragadta a honvágy, s elhatározta, hogy visszatér régen látott szülőföldjére.

Batáviából 1776. október 25-én vitorlázott el, fia és lánya kíséretében. Amszterdami, majd bécsi tartózkodás után, 1778-ban véglegesen hazatelepült. Budai otthonában fogadta mindazokat, akik tanácsot kértek tőle munkájukhoz. Bőkezűen támogatta azokat a fiatal mesterlegényeket, akik külországba indultak, hogy gyarapítsák mesterségbeli tudásukat. 1783-ban hunyt el.

Jelky András nem fedezett fel földrészeket, nem ért el tudományos teljesítményeket, de világlátása, az egész Földet átívelő horizontja révén kora egyik elismert, megbecsült személyiségévé vált.

Forrás: Magyarok a Föld körül (68-72. oldal) Kossuth Kiadó, 2014. ISSN 9 772064 879007 14002

 

2 comments

Hozzászólás a(z) Lighhouse bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s