Oroszlánszívű Richárd király

Közzétette:

 

 

Oroszlánszívű Richárd a középkor leghíresebb keresztény uralkodója. Vallásháborút viselt a muzulmán Kelet ellen; vissza akarta foglalni a Szentföldet és a jeruzsálemi királyságot

 

Anglia egyik legvérszomjasabb királya, a zseniális stratéga, a vitatható bölcsességű Oroszlánszívű Richárd magához ragadta a nyugati kereszténység haderejének vezetését, és a muzulmán Kelet szívébe vezette őket, hogy visszafoglalják a Szentföldet Szaladin szultántól. A harmadik keresztes háborúban – amit gyakran Richárd király keresztes hadjárataként emlegetnek – az angol király több ezer lovagot vezetett egy olyan nagyon messzi vidékre, amelyet már régóta vallási feszültségek terheltek. Néhány kisebb katonai győzelem után még nagyobb sikereket ért el: nemcsak Szaladin ellenséges seregében vágott rést, hanem az iszlámban is törést okozott.

Richárd király Európa egyik leghírhedtebb dinasztiájából, az Anjou-Plantagenet-házból származott. Konfliktusokkal és csatákkal nehezített életében azonban a Szentföld csak egy epizód volt. Apja, II. Henrik angol király, anyja Aquitániai Eleonóra. Családját csalárdságukról ismerték; apja folyton mindenkivel hadakozott, még a feleségével is, akit házi őrizetbe záratott, mert az asszonynak túl erős befolyása volt nem csupán fiaikra, hanem sok angol és francia nemesre is. Így nem meglepő, hogy élete első éveiben Richárd nem pusztán apja ellen harcolt, de miután szülei rövid időre kibékültek, apja királyságának nemesei közt is elfojtott néhány lázadást.

richard

I. Richárd angol király ( Oxford, 1157. szeptember 8. – Chalus, 1199. április 6.)

Mire Richárd 1179 tavaszán a lázadóktól bevehetetlennek tartott Taillebourg erődöt sikeresen elfoglalta, nagyon tehetséges katonai parancsnok és ádáz harcos hírében állt. Hírhedt volt arról is, hogy mennyire kegyetlenül bánt azokkal, akik ellenszegültek akaratának. Hódításvágya azonban nem merült ki a lázadók elleni küzdelemben; nem sokkal a lázadások leverése után Richárd az apja elé állt, és a trónt követelte. Ezzel nemcsak apja ellen kezdett háborút, hanem fivérei ellen is; hiszen csak akkor lehetett ő a király, amikor két bátyja, Henry és Geoffrey, valamint apja is meghalt.

Az Angliában született Richárd hivatalos címe Normandia hercege volt; 1189. szeptember 3-án koronázták Anglia királyává a westminsteri apátságban. Ekkor már végre nem kellett sem a családjával, sem az angliai és a mai francia területeken a trón ellen lázadókkal hadakoznia, végre megtehette, amit 1187 óta tenni akart: Poitou-ban (némiképp múltbeli gonoszságai miatti vezeklésül) felvette a keresztet, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy visszahódítja a hitetlenektől, Szaladin szultántól és a muzulmánoktól Jeruzsálem szent városát. Az egyetlen gond az volt, hogy bár Richárd harci kedvét nem csökkentette az előző években vívott küzdelmek sora, örökölt országának népe nem így volt ezzel. A királyi kincsesládák többsége üresen kongott.

Richárd ezért azonnal nekifogott, hogy megteremtse a szükséges anyagi forrásokat, és saját keresztes hadat toborozzon. Először is megállapodott II. Fülöp Ágost francia királlyal, hogy együtt indítanak keresztes hadjáratot. Mindkét uralkodó attól félt ugyanis, hogy ha elhagyják Európát, a másik fél lerohanja az ő területét. Aztán adót emelt Angliában, nagy fizetség ellenében felmentette I. Vilmos skót királyt az angoloknak tett hűségesküje alól, és sok birtokot eladott. Ennek eredményeképpen 4000 lovagból, 4000 gyalogosból és nagy flottából álló hadat tudott szervezni. Richárd annyira eltökélt volt a harmadik keresztes háború megvívására, hogy ekkor állítólag ezt mondta: „Londont is eladnám, ha találnék rá vevőt.” A tervek szerint ez a nagy hadsereg Fülöp király hadával együtt indult a Szentföldre, hogy visszafoglalják Jeruzsálemet bármi áron.

A király szentföldi utazása eléggé eseménytelen volt. Először Szicíliában állt meg, ahol kiszabadította húgát a trónbitorló I. Tankréd király fogságából, majd meghódította Ciprus szigetét. Letaszította trónjáról az uralkodó Komnénoszt, helyébe Richard de Camville és Robert of Thornam került kormányzónak. (Thornham később eladta a szigetet a templomos lovagoknak, akik pedig eladták Guy of Lusignannak, Richárd egyik keresztes lovagjának.) Ciprus nemcsak hírnevét növelte, hanem stratégiailag is fontos lépés volt: így biztosította, hogy a Szentföldre vezető vízi utat a keresztények tartsák ellenőrzésük alatt.

Bár útközben számos hadi hódítást véghezvitt és megnősült, Richárd 1191. június 8-án végre megérkezett a Szentföldre, Akkon városába. Tüstént egyesítette hadát Guido Lusignan és Montferrati Konrád csapataival, és a híres 1191-es akkói csatában bevették a várost. Amint Richárd és szövetségeseinek zászlai megjelentek a város falán, kezdetét vette Richárd keresztes háborúja. A diadaltól megmámorosodva, Richárd hamarosan elhagyta Akkon városát, és a keresztes haddal dél felé vonult. Tartott tőle, hogy csak akkor veheti be Jeruzsálemet, ha fenntartja a hadsereg lendületét.

A lendület – Richárd vezetésének hála – nem csökkent; győztek az arsufi csatában és Beit Nuba mezején is, és már alig 12 mérföldre voltak céljuktól, Jeruzsálemtől. Richárd győzelmeinek hírére Szaladin szultán seregében gyengült a morál, és ha akkor megostromolják a várost, jó eséllyel bevehették volna. Ám a kedvezőtlen időjárás, és az a hír, hogy a muzulmánokhoz nagy létszámú erősítés érkezhet, arra késztette Richárdot, hogy visszavonulót rendeljen el, és seregét a tengerpartra vezesse. Attól félt, ha rögtön a város bevételére indulna, csapdába esnének és az ellenség megsemmisítené őket. Visszatértek hát Aszkalon elfoglalt városába, és Richárd erődítési munkálatokra adott utasítást. Itt volt az első tárgyalása Szaladin szultánnal, amit még számos további találkozó követett.

1192 júniusában Richárd keresztes hadai ismét megindultak Jeruzsálem ostromára, amelynek leghírhedtebb eseménye az volt, hogy Montferrati Konrádot meggyilkolták a muzulmánok rettegett elit orvgyilkos alakulatának, az asszasszinoknak tagjai. A keresztesek már meglátták a szent várost, ám a parancsnokok nem értettek egyet abban, hogyan támadjanak. Richárd és a parancsnokok nagy része azt akarta, hogy Szaladin adja át a várost, és ezt úgy akarták elérni, hogy a szultán egyiptomi hatalmi bázisát támadják, míg mások, mint Burgundia hercege, egyenesen a várost akarták támadni. Ezúttal is kénytelenek voltak taktikai visszavonuláshoz folyamodni. Szaladin azzal kívánta megbüntetni a kereszteseket határozatlanságukért, hogy szünet nélkül támadásokkal zaklatta őket, ám a had szilárdan tartotta magát. A következő fontos győzelem után – 1192. augusztus 8-án Jaffánál – Szaladin és Richárd hada is jelentősen megcsappant. Patthelyzet alakult ki, egyik fél sem tudott lépni. Richárd és Szaladin felismerték, hogy stratégiai helyzetük törékeny, és hogy a harcot egyikük sem tudja folytatni. A két vezető újabb tárgyalásokra ült össze, végül 1192. szeptember 2-án békét kötöttek. A békeszerződés kimondta, hogy Richárd nem foglalja el Jeruzsálemet, ám a keresztény zarándokok és kereskedők szabad bejárást kapnak a muzulmánok kezén lévő városba. Ezzel a harmadik keresztes hadjáratnak vége volt, Richárd hamarosan elhagyta a Szentföldet, és hazaindult.

Miután visszatért birtokaira, Richárd megtudta, hogy öccse, János, a francia király, II. Fülöp Ágost segítségével megpróbálta magához ragadni a hatalmat

Richárd keresztes háborújának története azonban nem ért véget a távozásával. Az itáliai Aquileia közelében hajótörést szenvedett, és kénytelen volt útját a szárazföldön folytatni hazafelé. Nem sokkal 1192 karácsonya után Bécs városába ért. Ott V. Lipót, Ausztria hercege elfogatta, és többek között azzal vádolta, hogy a Szentföldön ő ölette meg unokatestvérét, Montferrati Konrádot. Richárd ártatlanságát hangoztatta, ám a herceg rá sem hederített, és Anglia királyát Dürnstein börtönébe záratta. Ezért a pápa kiközösítette az Anyaszentegyházból. V. Lipót a kiközösítés ellenére kiadta Richárd királyt a német-római császárnak, VI. Henriknek, aki szabadon engedéséért 150 ezer márka váltságdíjat követelt.

Anyja, Aquitániai Eleonóra elkezdte összegyűjteni a hatalmas összeget, bár ez majdnem két évig tartott; Richárd végül 1194. február 4-én szabadult börtönéből.

Miután visszatért birtokaira, Richárd megtudta, hogy öccse, János, a francia király II. Fülöp Ágost segítségével megpróbálta magához ragadni a hatalmat, és normandiai földjeinek nagy részét elfoglalta. Rögtön hadjáratot indított a földek visszafoglalására. Szövetséget kötött a francia király ellen; az 1190-es évek során több csatát vívtak. Leghíresebb a gisors-i csata, amelynek során Richárd megfogalmazta a brit monarchia híres jelmondatát: „Dieu et mon Droit”, azaz „Isten és a jogom”, vagyis az uralkodó csak Istennek tartozik felelősséggel. Ez az új hódító hadjárat lett Richárd végzete. Egy francia vár, Châlus-Chabrol ostrománál egy lovag nyila eltalálta. A seb elfertőződött, s Richárd belehalt sérülésébe.

oroszlanszivu1k

I. (Oroszlánszívű) Richárd síremléke

Halála után öccse követte a trónon, aki az utókortól a Földnélküli János nevet kapta, mert elvesztette Richárd minden területét a kontinensen, majd folytatódott hatalmának csökkenése, miután a főurak első lázadásával szemben 1217-ben alulmaradt, és kénytelen volt aláírni a Magna Chartát. Richárd 1199. április 6-án bekövetkezett halála után egyetlen angol király sem rendelkezett az övéhez hasonló hatalommal.

Mi hát Richárd öröksége? Az ország hosszú történelmének egyik legerősebb királya szilárd – bár hadat viselő – birodalmába született, ahol az uralkodó pozíciója megkérdőjelezhetetlen volt. Mint ő maga mondta, csak Istennek tartozott felelősséggel. A rendelkezésére álló haderővel és előjogokkal azt tett, amit csak akart. A keresztes háborúját övező romantikus legendák, és öccse uralkodásához képest jó országlása ellenére Richárd hagyatéka nem pozitív. Hatalmas összegeket költött alattvalói pénzéből olyan háborúkra, amelyeket saját személyi ambíciói vagy vallási túlbuzgóság és türelmetlenség vezérelt.

Ám talán nem jó szemszögből nézzük Richárd cselekedeteit; meglehet, csak a középkori világkép alapján érthetnénk meg céljait, szándékait. Kétségtelen, hogy Richárd uralkodása alatt az élet és a halál ugyanannak az éremnek volt a két oldala, és akik nem tudták megfelelően védeni magukat, könnyen kardélre kerülhettek csak azért, mert valakinek az útjában álltak. Hagyatékától függetlenül egy biztos: Richárd tettei nagy hatással voltak nemcsak Európára, hanem a Közel-Keletre is.

Forrás: Királyok, hősök, vezérek (138-143. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s