Az Egyenlítő jégfalai közt

Közzétette:

 

 

A Kelet-afrikai árokrendszer óriásvulkánjain Teleki Sámuel előtt soha nem járt európai ember. Nem létezett térkép, nem volt megbízható híradás

 

Teleki Samuel_1_450x

Széki gróf Teleki Sámuel (Sáromberke, 1845. november 1. – Budapest, 1916. március 10.)

Afrika térképén a Rudolf-tó – mai nevén Turkána-tó – déli partján, nagyon nehezen megközelíthető természeti környezetben egy 646 méter magas, működő tűzhányó örökíti meg Teleki Sámuel emlékét. Ő Ludwig-von-Höhnel-(1892)volt az első európai, aki útitársával, Ludwig von Höhnellel egy maga szervezte expedíció élén eljutott erre a forró szélrohamoktól ostromolt, kietlen, szinte lakatlan vidékre. A Kenya-hegység és az Abesszin-magasföld között elterülő ismeretlen fehér foltnak, terra incognitának számító vidék az 1887-88-as Teleki-expedíció nyomán vált ismertté. Ő fedezte fel, Ludwig von Höhnel pedig térképre rajzolta azt a két hatalmas víztükröt, amelyeket az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököséről, Rudolf hercegről és hitveséről Stefánia hercegnőről nevezett el.
Teleki Sámuel Erdélyben, Marosvásárhely tőszomszédságában, Sáromberkén látta meg a napvilágot 1845. November 1-jén. Családja, ősei fontos szerepet töltöttek be Erdély politikai és kulturális életében. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte, s 1863 júliusában az intézmény patinás falai között tette le az érettségi vizsgát. Később Berlinben és Göttingenben tanult. A göttingeni egyetem állam- és gazdaságtudományi fakultására iratkozott be 1868 áprilisában, de földtudományokat is hallgatott, ásványtant és geológiát. Egyetemi tanulmányai után huszártisztként, majd parlamenti képviselőként tevékenykedett. 1881-ben megismerkedett Rudolf trónörökössel, a Bécsi és Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli fővédnökével. A Görgényi havasokban tett közös vadászatok és beszélgetések érlelték meg Teleki Sámuelben egy egzotikus vadászexpedíció tervét.
Feltehetően Rudolf trónörökös adta az ötletet, hogy a Kelet-Afrikába tervezett vadászutat Teleki Sámuel kösse össze a földrész akkor még ismeretlen tájainak, a Baringó-tótól északra elterülő vidéknek a felkutatásával. A tudományos célok megvalósítása érdekében Teleki sokrétű előkészületet tett. Rudolf herceg a pozsonyi születésű osztrák sorhajóhadnagyot, Ludwig von Höhnelt ajánlotta kísérőként, mivel a fiatalember kitűnően képzett térképész volt. A Londonban, a Royal Geographical Societynél tett látogatás, a brit tudósokkal folytatott konzultációk, gelogiai, csillagászati előtanulmányok, a felszerelési tárgyak listái egyértelműen bizonyítják, hogy Teleki Sámuel nem szokványos vadászkirándulásra indult el Zanzibár szigetéről.


Az afrikai expedíciók kiindulópontján a legtapasztaltabb karavánvezetőket, Dualla Idriszt és Dzsumbe Kimemetát fogadták fel, s népes, több száz teherhordót foglalkoztató karavánt szereltek fel. A

 

Route_der_Expedition_des_Grf._Samuel_Teleki_vom_Baringo-See_zu_den_Rudolf-_u._Stefanie-Seen_(1888)

A Rudolf- és Stefánia-tó vidéke (Ludwig von Höhnel térképe), nagyítható kép

karavánvezetők és kereskedők sok ellenőrizhetetlen mendemondát rebesgettek arról a két nagy tóról, mely a járt karavánútvonalaktól távol található, de kiterjedésükről senki sem hozott hiteles híradást.
A Panganiból induló expedíció az Usambara-hegységben, Szambodzsa szultán földjén töltött hosszabb időt, majd eljutott a Meru vulkán óriási kalderájához. Az impozáns vulkáni képződmény a mai Tanzánia egyik leggazdagabb állatparadicsoma, ahol ma is a legveszedelmesebb nagyvadnak számító kafferbivalyok csapatai legelésznek. A látszólag lomha, 7-8 mázsányi súlyú állatok, ha ellenséget észlelnek, hirtelen dühbe gurulnak, villámgyorssá válnak és megrohamozzák kiszemelt ellenfelüket. A Meru zuzmó és mohatömegek borította erdeinek madárvilága is páratlanul gazdag. A szunnyadó óriásvulkán hegykoszorúja burkolódzik felhőbe, s ettől még sejtelmesebbé, misztikusabbá válik.
Az 1879-es kitörést még friss salakhalmok érzékeltették a Teleki-expedíció ottjártakor. A térképész, Höhnel érdekes leírást adott a látványról: „A Meru (…) kialudt vulkán, melynek nyugat-északnyugati és kelet-délkeleti oldalai hatalmas kitörés alkalmával összevissza repedeztek, eközben a kráternek gyűrű alakja is szétrombolódott, a kráter délnyugati széle most 4462 méter magas, ez a fő csúcs, északi szélén megmaradt egy mellékcsúcs, amely 3700 méter magas. Miként a Kilimandzsárón, a Meru hegyen is csak a déli lejtőn folynak patakok, az északi lejtőn nincs egyetlen sem, ezért ez, mint mondják, egészen lakatlan.”
A vadászat elsősorban a népes karaván húsellátását szolgálta, bár kétségtelen tény, hogy Teleki szenvedélyesen vadászott az afrikai nagyvadakra, az elefántra, a rinocéroszra, a kafferbivalyra.
Megismerkedtek Marangu ország fejedelmével, Miriáli szultánnal, aki szívélyesen fogadta az expedíciót. Teleki szuahéli nyelven, tolmács nélkül tudott társalogni vele. A bennszülött uralkodó megmutatta három asszonyból és három leányból álló háremét, és elmondta, hogy az elsők egyikét, a szomszédos uralkodó leányát háromszáz tehénért vásárolta meg.
Az utazást mindenütt elősegítette a hongó, azaz a kényszerajándék kiosztása, amelyet a legtöbb afrikai népcsoport mindjárt a megérkezéskor elvárt az utazóktól. A hongó pamutkelméből és gyöngyből állt, amit Telekiék mindig a helybéli falvak véneinek a tanácsára bízták, s ők osztották ki a falu lakói között.
Tavetában és környékén hozzáedződtek az afrikai életkörülményekhez. Megismerkedtek a maszályokkal, akik félelmetes harcosok hírében álltak. A karavánt Dualla Idrisz, a mohamedán szomáli törzsfőnök irányította Dzsumbe Kimenetával együtt.

A Kilimandzsáró azért ragyog a napfényben, mert színezüstből van

Teleki és Höhnel a vadászat mellett nagyszámú növényt, bogarat, lepkét, valamint kígyót gyűjtött. Bebarangolták a Dzsipe-tó környékét, a Meru hegyet, majd folytatták útjukat az Afrika jelképként tisztelt hegyóriása, a Kilimandzsáró felé. Az örök hó és jég fedte, hajdani kialudt vulkán a környékbeli lakosok, a csaggák számára évszázadokon át elérhetetlennek bizonyult. Legendák fűződtek megközelítéséhez, s úgy vélekedtek, ha valaki felkapaszkodik ebbe a halott világba, könnyen az életével fizethet vakmerőségéért.
A helybéli csaggák a Kibót, a Kilimandzsáró legmagasabb csúcsát szent hegyként, borzongó tisztelettel emlegették, és Isten trónusaként tekintettek rá. Meglepő tény, hogy az Egyenlítő vidékén is lehet fájdalmas fagysérüléseket szerezni, ha az ember felkapaszkodik ötezer méter magasságba, a dermesztő hó- és jégvilágba.
Egy másik helybéli vélemény szerint a klima szó a szuahéli nyelvből származik és kis hegyet jelent. Ez a kicsinyítés talán azzal magyarázható, hogy ily módon igyekeztek csökkenteni a félelmetes ormok ördöginek hitt varázserejét. Nijarónak a partvidéken hideget okozó démont nevezték, de ugyanezen kifejezéssel illették a vizek forrását, utalva arra, hogy a Kilimandzsáró gleccsereiből patakok erednek, s ezek táplálják éltető vizükkel a környék kitikkadt, szomjas földjeit. Az a hiedelem is elterjedt, hogy a Kilimandzsáró azért ragyog a napfényben, mert színezüstből van. Az egyik törzsfőnök bizonyságot akart szerezni, néhány emberét felküldte a Kibóra ezüsttért. Az ezüstkeresők nagy meglepetésükre havat és jeget találtak, de nem tudták lehozni zsákmányukat, mert megolvadt a kezükben. Összefagyva tértek vissza, s félelemtől reszketve újságolták, milyen hideget leheltek rájuk a gonosz szellemek.
Ilyen körülmények között Telekiéknek nagyon nehéz volt kísérőt találniuk, hogy felkapaszkodjanak a Kilimandzsáróra, ahol előttük még nem járt fehér ember. Minden nehézséget legyőzve jutottak fel a Kibó és a Mawenzi nyergébe, ahol nagy seneció példányok között vertek tábort. Zoológiai és botanikai gyűjtéseket folytattak, s itt került az expedíció herbáriumába a Senecio Telekii, a sárga virágú növény, mely felfedezője nevét örökíti meg.
Ködben, esőben, viharos szélben kapaszkodtak fel 3328 méternyi magasságba, ahol a patakokon reggelente már kristálytiszta jég képződött. A hajdani vulkáni működésre az egykori kráterből kirepült óriási kődarabok emlékeztettek. Ludwig von Höhnel részletesen leírta ezt az embert próbáló utat. A dermesztő hidegben a sátor alig adott védelmet az elemek tombolása ellen. Gyötrelmes úton kellett kapaszkodni, a meredek lejtőkön kihűlt lávapadokat és törmeléklejtőket keresztezve. A hajdani lávaömlések sziklahátai darabokra töredezve tuskókat képeztek, melyek között igen nehéz volt a mozgás. Teleki szikláról sziklára ugrálva jutott egyre feljebb. A vízutánpótlást a jégszopogatás helyettesítette, s az erőlködés Höhnel minden energiáját felemésztette. Ő csupán 4900 méteres magasságig jutott fel, míg a nála idősebb gróf továbbhaladt. „Teleki gróf (…) nagy lépésekben ment felfelé, csakis ekkor érezte dobhártyáját feszülni, ami bizonyos fűl zúgással járt, ennek dacára útját folytatta. (…) Ajkai erősen elkezdtek vérezni. Valószínűleg a csípős szél repesztette fel, a gróf tehát leült, hogy a vérzést elállítsa és pihenjen” – írta Höhnel.

Az egykori Stefánia-tó mára kiszáradt pusztaság

Valószínűleg a kimerültségtől őt is álmosság , majd ólmos fáradtság kerítette hatalmába, de tudatában volt annak, ha elalszik, hamar fagyhalál áldozatává válhat. Az Amerikai Egyesült Államokban őrzött eredeti útinaplója drámai hangulatú beszámolót közöl: „… irtózatos hidegben megindultunk (…) Höhnel alig tudott lélegzeni és tíz óra harminckor kénytelen voltam Höhnelt visszahagyni, mert a 15 ezer láb magasságban nem tudott már lélegzeni és minden tíz lépésre meg kellett állanunk. (…) A hegy maga jéggel van borítva és a csúcs több száz láb magas jégfalakkal, azok tetején hó.”
Ezen a magasságon már minden lépés kínszenvedés. Hegymászó a Kilimandzsárón kapott már nemegyszer halálos tüdőödémát, agyembóliát.
Sajnos, az elmúlt száz évben magyar áldozata is volt a hegynek… Teleki legnagyobb érdeme, hogy 5310 méteres magasságban elsőként érte el a Kilimandzsárón a hóhatárt. Híradásai később segítették a jeles német geográfust, Hans Meyert, aki 1889. október 6-án jutott fel Afrika legmagasabb pontjára.
Ezt követően a maszályok birodalmát elhagyva, az ismeretlen Kikuju-földön keresztül haladt az expedíció a Baringó-tó felé. A karavánvezető kirongózik nehéz feladatra vállalkozik, hiszen már az út elején elveszett a területre vonatkozó, hiányos térképeket tartalmazó láda. Az expedíció tagjai többször váltak támadások célpontjává a harcias kikujuk országában. Ekkoriban szívesen ejtettek foglyot a kikujuk, hogy váltságdíjhoz juthassanak.
A Kenya-hegységben egy jégár csiszolta völgyön felhatolva jutottak el ahhoz a glaciális tengerszemhez, melyet egy hajdani gleccser vájt ki. Úttalan utakon vertek tanyahelyeket, kitéve a szeszélyes, kiszámíthatatlan időjárás viszontagságainak. Őserdőkön, majd szavannákon átkelve tudták átszelni Kikujuországot, ahol szomorúan látták az erdőirtásokat. A Teleki-expedíció részletes leírásokat adott Afrika olyan néptörzseiről, a maszájokról, a kikujukról, a turkánokról, a szamburukról, az elmólokról, a rendilékről, a resiátokról, akik előzőleg alig-alig kerültek kapcsolatba a civilizációval. A karaván tagjainak élelmezése igen sok nehézséget okozott. Az éhezés és a nélkülözések miatt sokan megszöktek, gyakran megdézsmálva az élelmiszerkészleteket. A nagy hőségben a legnagyobb gondot a vízhiány jelentette. Előfordult, hogy 22 napon át bogyókon, füveken, akácmézgán, madárfiókákon és gombákon tengődve tették meg a napi 20-25 kilométeres távolságokat. A megpróbáltatások következtében többen életüket vesztették. Többhetes szenvedés után jutottak el a Baringó-tóhoz, ahonnan 1887. december 16-án Teleki, Rudolf trónörököshöz írt magyar nyelvű levelében szinte vallomásszerűen írja, hogy minden életveszedelmet vállalva indulnak el a tótól északra fekvő tájakra, európaiak közül elsőként..
A környék lakosai éhínségtől szenvedtek, eleségük csupán az elejtett vadak húsára szorítkozott. Az átforrósodott, fekete bazaltsziklák elviselhetetlenné tették a járást a mezítlábas kísérők számára. Sokan kidőltek a sorból, s volt olyan teherhordó, akinek örökre befejeződött az útja ezen az elátkozott, pokolbéli vidéken. Az állandóan fújó, forró szélviharok még éjszaka is tüzes kemencévé változtatták a szikláktól védettnek hitt szálláshelyeket. A vízhiány iszonyú szenvedéseket okozott. Hihetetlen erőfeszítések árán, 1888. március 6-án érték el az expedíció ösztönzőjéről általuk Rudolf-tónak elnevezett hatalmas víztömeget. Nagy meglepetésükre a víztükör mellett működő vulkánt fedeztek fel, amelyet Ludwig von Höhnel az alábbi írásban örökített meg: „Meglepetésünkre oly vidéket pillantottunk itt meg, amelyet fekete láva takart, és rajta különböző, tökéletes alakú kráterek voltak elszórva. Köztük az egyik valami alacsony kúphegy szakadatlanul szórta a füstfelhőket – még mindig működő tűzhányók területére érkeztünk tehát.”
A Kelet-afrikai-árokrendszer óriásvulkánjai nem voltak ismeretlenek a tudomány számára. Ezen a tájon azonban Teleki Sámuel előtt soha nem járt európai ember. Nem létezett térkép, nem volt megbízható híradás. A vidék felkeresése olyan kockázatokkal és nehézségekkel járt, hogy még az angolok is Teleki vulkánvisszariadtak megközelítésétől. A 646 méter magas tűzhányót Nagira Mwaiten, azaz „kettéhasadt hegy” néven emlegették a környéken kóborló turkánák, ma Teleki-vulkán néven ismeri a világ. A gázhólyagüregek ablaküveg vékonyságú boltozatai gyakran beszakadtak az emberi léptek alatt. A több méter mély lávaszakadékok peremén nagyon nehéz volt az egyensúlyozás. A borotvaéles sziklapengék órák alatt szétroncsolták a cipőtalpakat. A holdbéli táj egyhangúságát elszáradt fűcsomók és néhány csenevész fa törte meg. „… A sötét-fekete kúphegyből állandóan, mint valami kémény, hatalmas füstoszlop szállott fel. Jobbra tőlünk az az alacsony, kerek kráter állott a maga meredek, sárga, zöld és vörös színű lejtőivel, amelyet tulajdonképpen látni akartunk. (…) Igazán borzasztó volt az a hőség, amely a fekete lávából sugárzott ki. . (…) , a talajban számos keskeny repedést láttunk, amelyek mind észak-déli irányban húzódtak el. A vulkán közelében intenzív kén- és klórszag volt érezhető, amelyek embereinket ugyancsak megköhögtették.”
A Teleki-expedíció találkozott elsőként a vidéken élő bennszülöttekkel, akik semmilyen kapcsolatban nem voltak a civilizációval. Höhnel így ír az elmólokkal való találkozásról: „Külsejükre nézve egészen olyanok voltak, mint a burkenedzsik (kuáfiak), és az ő nyelvükön is beszéltek. Ami kevés ékszert kéz- és lábcsuklójukon meg nyakukon viseltek, faháncs zsinórokból állott. Fegyverükül nyiróiakéhoz hasonló alakú rossz dárdákat, továbbá íjakat és nyilakat használtak. Magukat elmolóknak hívták. E szó a gallák nyelvéből van kölcsönözve és – miként mászái nyelven is – an dorobo, „szegény ördögöt” jelent. (…) Ez elmolók 2-300-an lehetnek. Az emberek halászatból élnek.”
A halászat nem volt veszélytelen mesterség, mert az öblökben hemzsegtek a krokodilok. Víziló is akadt bőven, s húsuk fontos szerepet játszott a karaván élelemellátásában.

40 kg színarany árával egyenlő pénzt áldozott a sáromberki gróf erre a nagy felfedezésre

Az expedíció tagjai fáradtságos vándorlással érték el a másik víztükröt, melyet Stefánia-tónak neveztek el. Száz esztendővel később a Magyar Tudományos Afrika-expedíció tagjai már kiszáradt, fehér sókitöltésekkel borított tómedencét találtak az egykori víztükör helyén. A ma Etiópia területén található régi tómedence Afrika legelhagyatottabb, legkietlenebb tájai közé tartozik.
A Teleki-expedíció több mint 3000 kilométeres utat meg, és nagyon sok értékes földrajzi, botanikai, zoológiai megfigyeléssel és gazdag gyűjteményekkel gyarapította az egyetemes tudományt. Londonban a The Times hasábjain jelent meg részletes beszámoló az utazásról, Teleki Sámuel tollából.
A különböző népcsoportok körében gyűjtött használati eszközök, fegyverek, pajzsok, lándzsák, ékszerek, víztartó edények a Magyar Néprajzi Múzeum legféltettebb kincsei közé tartoznak.
Az expedíció hatalmas anyagi terheit a gróf maga vállalta, ami példátlan gesztus a modern Afrika-expedíciók történetében. Erdélyi Lajos átszámolta a kiadásokat, s megállapítása szerint 40 kg színarany árával megegyező pénzt áldozott a sáromberki gróf erre a nagy felfedezésre. Az anyagi áldozatvállalásnál azonban sokkal inkább becsülendő az a tény, hogy ez a vagyonos arisztokrata a főúri élet minden kényelméről és pompájáról lemondva hosszú időn át önként vállalta azt a rendkívüli fizikai és lelki megterhelést, amit ez az expedíció követelt. Vállalta az életveszélyt, a trópusi betegségeket, az emberekkel való ezernyi hétköznapi konfliktust, a vadállatok támadásait, a terepadottságok és az időjárás minden kiszámíthatatlanságát.

 

teleki kastely
Teleki Sámuel kastélya Sáromberkén /Erdély)

Saját embereivel és az ellenfeleivel szemben mindig megőrizte lélekjelenlétét, rendkívüli helyzetekben hozott döntései pedig kiállták az idők próbáját. A sok-sok megpróbáltatás és nélkülözés közrejátszott abban, hogy az induláskor 106 kilogramm súlyú gróf visszaérkezésekor, az átélt viszontagságok után 64 kilóra fogyott.
Teleki Sámuelt az egyiptomi Királyi Földrajzi Társaság Kairóban tiszteletbeli tagjává fogadta, elismerve Afrika földjén elért kimagasló teljesítményeit.

 

Teleki_Samuel_350x

 

A függetlenség útjára lépett, öntudatra ébredt afrikaiak még a térképekről is száműzték az európai gyarmatosítók által adott neveket. Eltörölték az angol, német és francia neveket, nehogy emlékeztesse őket a számukra sok keserűséget és elnyomást hozó európai uralomra. Teleki Sámuel nevével azonban kivételt tettek. Az ő expedíciójában nem egy hódító, gyarmatszerzésre törekvő hatalom képviselőjét látták, hanem a tudomány megszállott követeit, akik a földrész megismeréséért egészségüket és életüket is hajlandóak voltak kockára tenni. Így maradhatott meg a Kenya-hegységben a Teleki-völgy, Észak-Kenyában a Teleki-vulkán neve, miközben a hajdani Rudolf-tónak keresztelt víztömeg ma Turkána-tó néven található meg a térképen.

grof_teleki_samuel.jpg.jpg_orig

Teleki Sámuel mellszobra Érden ( Domonkos Béla alkotása)

 

Forrás: Magyarok a Föld körül (117-124. oldal) Kossuth Kiadó, 2014. ISSN 9 772064 879007 14002

 

One comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s