A csodadoktor

Afrika magyar természettudós kutatói közül senki sem töltött egyhuzamban olyan hosszú időt a fekete kontinensen, mint Sáska László

Nagyenyeden született 1890-ben, sokgyermekes, szegény sorsú család fiaként. Édesapja a törekvő asztalosmester, Sáska László és édesanyja, Schuler Róza felismerték gyermekük átlagon felüli érdeklődését és tudásvágyát, s mindent megtettek taníttatása érdekében. A fiúcska a nagy hírű Bethlen Kollégium diákja lehetett.
Még nem volt 18 esztendős, amikor már a Páreng kietlen sziklavilágát járta, ahonnan gazdag rovar- és madárzsákmánnyal tért vissza Nagyenyedre. Érettségije előtt feltérképezte az erdélyi Runki-szoros barlangjait, s munkájára a híres barlangkutató geológus,Kadić Ottokár is felfigyelt. Utolsó nyári vakációja során Dalmácia és Bosznia tájait járta be. A dalmáciai partok után a Plitvicei-vízesésekhez, a sebesvízi pisztrángok és az édesvízi rákok birodalmába zarándokolt el Sáska László. Apolló lepkéket gyűjtött. Önzetlenül gyarapította szeretett alma matere természetrajzi szertárát. A család szűkös anyagi helyzete miatt nem tudott tandíjat fizetni, ezért Nagyponoron jegyzőként kellett dolgoznia. Az így összekuporgatott pénzéből kezdte meg orvosi tanulmányait kolozsvári egyetemen. A háborús frontszolgálat miatt elhúzódtak stúdiumai. A budapesti Tudományegyetemen 1920-ban szerzett orvosi diplomát.
A trianoni döntés után Isaszegen telepedett le, ahol több mint egy évtizedet dolgozott. Nehéz elhatározásra jutott 1933-ban, amikor praxisát elhagyva úgy vélte, pályafutását a „fekete földrészen” folytatja. Feleségével, Mojzsis Máriával együtt a szó szoros értelmében a bizonytalanságba indultak el, amikor Cataniában felszálltak a Majella nevű olasz gőzhajó fedélzetére, s olasz Szomália akkori fővárosába, Mogadishuba váltottak jegyet. Poggyászuk, ruházatuk, orvosi felszerelésük, egy mikroszkóp, néhány vadászfegyver, fényképezőgép – s egy láda könyv volt minden vagyonuk. Úti céljuk Abesszínia volt, de a beutazóvízumot csak Dzsibutiban tudták megszerezni.

A hadiállapot beálltakor sem kerültek internálótáborba

Csaknem fél évszázadot töltött Etiópiában és Tanzániában, ahol orvosként dolgozott. Gyakran reménytelen körülmények között végzett gyógyító munkája mellett több úttörőjellegű vadász- és gyűjtőszafarit valósított meg Etiópiában, Kenyában, Ugandában, Kongóban és a hajdani Tanganyika, a mai Tanzánia földjén, választott hazájában.
A szakemberek mindig nagyra értékelték szerteágazó ismereteit, önzetlen vendégszeretetét és gondolatgazdag, új adatokban bővelkedő publikációit. Az 1930-as években a Földgömb, a Magyar Vadászújság és a Természettudományi Közlöny olvasói kíváncsian várták beszámolóit egy olyan világból, amely többségük számára elérhetetlennek bizonyult. A köztudat azonban szinte teljesen megfeledkezett róla a második világháború után. A több évtizedes feledékenység magyarázata lehet, hogy 1933-as Afrikába való távozását követően többé soha nem lépett Magyarország földjére.
Addisz-Abebában a császári családnál jutott orvosi alkalmazáshoz. Az etióp fővárosban ismerkedett meg kollégájával, Mészáros Kálmánnal, aki jó kapcsolatokkal rendelkezett az uralkodói elit körében. Így ismerkedett meg Hailé Szelasszié császár vejével, Ras Destával, aki az év nagy részében Abesszínia déli tartományában, Szidamó fővárosában, Yirga Alemben tartózkodott. Sáska olyan területre került, ahol több ezer embert kellett ellátnia egyedüli orvosként. Ha kellett, fogat húzott, ha kellett, szülést vezetett le, gyakran operált sebészként, de kezelte a trópusok félelmetes betegségeinek áldozatait is. Gyakran került rendelőjébe malária, tuberkulózis, álomkór és sárgaláz fertőzte beteg. Afrikában abban az időben nem a specialistákat, hanem az általános orvosokat keresték, akik egyedül is megbirkóztak a rájuk zúduló orvosi feladatokkal.

Hagyományos kunyhó Etiópiában

Sáska László nagy figyelmet fordított a malária gyógyítására. Új eljárást dolgozott ki a mikroszkópos vizsgálatokhoz. A rákparaziták szegmentumainak, egyes sejtjeinek új festési módszerét alkalmazta. A kelet-afrikai rovarfaj, a bíbortetű (Coctus cacti) kivonatából készített festékanyag hat hónapig alkalmazható. Felismerte, hogy a bíbortetűt fel lehet használni a rákos vérsejtek, a rák kezdeti stádiuma kimutatására. A maláriától a rákig című könyvét saját költségén nyomtatta ki. Az angol rákkutató intézet levelező tagjává választotta, így méltányolva e tárgykörben publikált közleményeit. Szabad idejében bebarangolta az etiópiai nagy tavak vidékét, Szidámot és Dzsám-Dzsámot. A több mint 4000 kilométeres szafari során felkereste Libán és Borán vadonjait, áthatolt Gannale Doria és Dava trópusi lázzal fertőzött vidékein. Az 1935-ös esztendőben a Margareta-tó (mai nevén Abaya-tó) környékének papiruszmocsaraiban és akáciaerdőiben vadászott. Később a Gidabo folyó mellékén végzett zoológiai gyűjtéseket. A mocsárban távcsővel megfigyelt, majd leírt egy lassan mozgó, ismeretlen hatalmas barna állatot, mely háromszor akkora lehetett, mint a legnagyobb víziló. A nagy testű állat zoológiai rejtélynek számított. E tájakon találkozott először Abesszínia félelmetes hüllőjével, a köpőkígyóval (Sepedon haemmachates), amelyről részletesen beszámolt a Magyar Vadászújság 1935. március 15-i számának hasábjain.
Botanikai gyűjtései során fedezte fel a róla elnevezett 150 cm magas, 42 cm hosszú virágú Amorphophallus abessinicus sascai nevű növényt, valamint az ugyancsak az ő nevét viselő két víziatkát, az Oxus Sáskait, Dillában 1935. augusztus 30-án, illetve a Piona angulata var. Sáskait, 1935. augusztus 15-én.
Sáska László éles szemű megfigyelőként örökítette meg Etiópia lakóinak hétköznapjait, az európaiak számára furcsa, olykor megmagyarázhatatlannak tűnő szokásait.
Etiópia 1936-os olasz megszállása végzetes következményekkel járt a Sáska házaspárra nézve. Mussolini katonái végigperzselték, és fosztogatták az országot, nagyon sok helybéli életét oltották ki. Nemcsak tűzfegyverekkel, hanem mérges harci gázokkal is irtották a bennszülötteket. A fasiszta olasz csapatok kegyetlenkedései az egész országban bátor ellenállást váltottak ki. A feldühödött abesszinok Sáska László Addisz-Abebában található orvosi rendelőjét is szétrombolták, több asszisztensét megölték vagy megsebesítették. Ugyanakkor az olasz megszállók is gyanakodva néztek a Sáska házaspárra, hiszen ők már esztendők óta Abesszíniában éltek és nagyon sok helybéli bizalmát bírták.
Az olasz katonai közigazgatás korlátozó intézkedései, valamint a feketék magatartásának megváltozása egyaránt lehetetlenné tették, hogy az orvos és felesége továbbra is Abesszíniában tartózkodjanak. Még a fényképezőgépek és rádiókészülékek beszolgáltatását is elrendelték a gyanakvó fasiszta hatóságok. Sáska László bevitte és leadta az olasz rendőrségen a kameráját, de felesége nem tette meg, s a harcok közepette egyedülálló, dokumentum értékű fényképeket készítettek az európai civilizáció felsőbbrendű képviselőiként megjelenő olaszok esztelen pusztításairól. Miután helyzetük reménytelenné vált, úgy döntöttek, hogy elhagyják a háborús Etiópiát, és a brit fennhatóság alatt álló, békésebb Tanganyikában próbálnak szerencsét.

Sáska doktor felesége egy lelőtt nőstényoroszlánnal

A Sáska házaspár 1937 szeptemberében telepedett le az angol közigazgatás alatt álló Tanganyikában. Először Iringában nyitottak orvosi rendelőt, majd a kedvezőbb éghajlatú Arushába költöztek.
Tüzetesen megismerték Kelet-Afrikát, s az emberek megbecsülése és barátsága tette lehetővé, hogy életüknek új kereteket alakíthassanak ki a trópusok ezernyi veszélyt rejtő világában. Sáska doktor mindenkit kezelt, aki csak hozzá fordult. A Kilimandzsáró jégbirodalmában fagysérülést szenvedett német turistától az oroszlán marcangolta csagga kávészedőig, a lándzsával megsebesített maszáj harcostól a vadméhektől összecsípett, feldagadt arcú angol ültetvényesig mindenkit ellátott, mert nem volt külön baleseti osztály, és hosszú ideig kórház sem működött Arushában.

„Az abesszíniai őslakó szereti a perpatvart, mert az ebből származó nyilvános tárgyaláson ékesszólását és fondorlatos észjárását csillogtathatja…

Vásárok idején az állam maga állít fel az utcasarkokon törvénybódékat, megfelelő bírákkal. Ha valakit lopáson érnek, közbelép a rendőrség és a feljelentőt a tolvajjal együtt, összekötve viszik a fogházba. Ha nincs kötél, csak a fehér burnuszok hegyét kötik össze jelképesen. A tettes most már nem menekülhet, mert ha futásra gondol, lelövik. Így járhat a feljelentő is, ha a vád alaptalan volt. A fogoly élelmezéséről a följelentő gondoskodik (…) A fő a lopott érték megtérítése, súlyosabb esetekben a tolvajt láncra verik. A láncra fűzött tettes a piacon kéregethet, hogy az ellopott értéket kárpótolva kiszabadulhasson (…) A vérbosszú ítélet nélkül is megesik titokban. Afrika elég széles. Csak a hiénák és hollók tudnak róla, de azok nem árulják el a sötét titkot. Divatban van a korbácsbüntetés is. A meztelenre vetkeztetett bűnöst szétfeszített tagokkal kötözik le. Hosszú nyélre erősített korbáccsal mérik rá az ütéseket, legföljebb 25-öt. A szerencsétlen elítélt hátáról cafatokban lóg a bőr és a hús, hetekig tart, amíg munkaképességét visszanyeri. Érthető tehát, hogy a visszaeső bűnöző a legnagyobb ritkaság.”

(Sáska László: Életem Afrika, Ifjúsági Lapkiadó, Bukarest, 1969)

A Meru óriásvulkán tövében élő orvos nagy népszerűségre tett szert. Gyógyító munkáját, kapcsolatteremtését elősegítette páratlan nyelvtehetsége. Anyanyelvén kívül kiválóan beszélte a német, az angol, az olasz és a szuahéli nyelvet, de megértette magát az amharák és a gallák nyelvén is. Szerteágazó emberi kapcsolatai révén behatóan megismerte az afrikai népek érdekes törzsi szokásait, hétköznapi életük történéseit, hagyományait, gondolkodásmódjukat. Tanúja lehetett olyan szertartásoknak, ünnepségeknek, halottbúcsúztatásnak, melyet európai nem láthatott, nem élhetett át.

A második világháború kitörésekor valamennyi ellenséges országból származó állampolgárt internáltak. Sáska László azonban a helyi kormányzó feleségét sikeresen operálta meg, így ő volt az egyetlen európai orvos, akinek a munkáját nélkülözhetetlennek tartották. A Magyarország és Nagy-Britannia közötti hadiállapot beálltakor sem kerültek internálótáborba, hanem folytathatták az orvosi munkát. Csupán rádiókészüléküket és vadászfegyvereiket kellett beszolgáltatniuk a rendőrségen.

Az Arushai orvoslakban világhírű tudósok, kutatók is megfordultak. Sáska László neve már Abesszíniában fogalommá vált, amikor Hailé Szelasszié császár családjának tagjait kezelte. Iringában ismerkedett meg Ernest Hemingway amerikai íróval, akivel közös szafarin is részt vett, s akinek a maláriában megbetegedett fiát és a menyét is gyógyította. Jó barátságban volt a Szerengeti vadvilágának kiváló ismerőjével, Bernhard Grzimek zoológia-professzorral és kollégájával, Albert Schweitzerrel, akit meglátogatott a gaboni Lambaranéban létesített kórházában. A Sáska házaspár arushai otthonában vendégszerető fogadtatásra lelt a földrajztudós Balázs Dénes, a híres Afrika-vadász Széchenyi Zsigmond is.

Sáska László megteremtette életük biztos anyagi alapjait, így minden szabad idejét a természetbúvárkodásnak szentelte. Lakhelyük környékét, a Meru óriás kalderáját és a Mohomella-tavak vidékét igen alaposan bejárta.

A Meru vulkán kalderája

Több mint 100 orchideafajról készített leírást és fotódokumentációt. A Merun 1954 júniusában a Habaneria orcideacsalád eddig ismeretlen faját a Habaneria apiculatát fedezte fel, majd három évvel később elsőként írta le a Habaneria edgari orchideafajt.

A házaspár több vadász- és gyűjtőszafarit tett a Ngorongoro -kráterbe, a Manyara-tóhoz, Ugandába és a Kongó-medencébe. Eljutott a Rudolf-tóhoz, s az Omo folyó torkolatánál élő, igen elmaradott népcsoportok körébe. Több írásában örökítette meg az el-molók falvait és lakóit.

Sáska László 1969-ben Romániában megjelent Életem Afrika című könyvében megrendítő szépségű leírásokat hagyott az utókorra. Egész életét, egyéniségét áthatotta a humanizmus, a jó szándék, a cselekvő segíteni akarás. Nagyszerű dolgozatai behatóan ismertették az afrikai állatvilág jellegzetességeit, különlegességeit. Figyelmét minden megragadta, az afrikai szövőpintyektől a vándorhangyákig, a trópusi sáskáktól a baobabfákig, nem volt az afrikai természetnek olyan vonása, amely ne keltette volna fel figyelmét.

Nagyenyeden csak néhány órát engedélyeztek neki

Bár nem juthatott vissza Magyarországra, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem jubileumi arany díszoklevéllel ismerte el munkásságát. A Román Orvostudományi Akadémia meghívására 1972 szeptemberében hazalátogatott szülőföldjére, Erdélybe. Kedves alma materét is felkereste Nagyenyeden, de a hivatalos meghívók mindössze néhány órát engedélyeztek neki a személyes találkozásokra. Élete utolsó napjáig dolgozott, 1978. november 8-án Arushában hunyt el.

Cséke Zsolt a helyszínen forgatott filmet az Afrika „csodadoktoraként” is méltán emlegetett természetbúvár-orvosról.

Hagyatékának nagy része a Gábris Gyula vezette Magyar Tudományos Afrika Expedíció révén kerülhetett Magyarországra.