Az evés öröme

 

 

Nem csupán azért eszünk, hogy életben maradjunk. A közös étkezések során barátságok, szerelmek szövődnek, hálát adhatunk mindennapi betevőnkért.

 Nagyszombaton az asszonyok népes vendégseregnek készítik a tamalét

Az ennivaló megosztása ősidők óta része az ember életének. Tel-Aviv mellett, a Keszem-barlangban a régészek 300 ezer éves tűzhelyt, és azon ételek nyomait találták meg. Az ember eszerint már akkor társaságban evett. A Vezúv hamuja alól kerekded cipó került elő, rajta célszerű „irdalás”, hogy el lehessen osztani.

A dán Seraphin Eskildsen nagy élvezettel szürcsöli zabkásáját. Sok felnőtt érez nosztalgiát kedvenc gyerekkori étkei iránt. Így van ezzel a két híres szakács is: a francia Jacques Pépin kedvence a bagett, és hozzá egy kocka keserű csokoládé, az amerikai Julia Childé a vanília- és csokifagyis szendvics.

Jószerével minden nyelvben létezik a kifejezés: „megosztják egymással kenyerüket” – miként Jézus tette tanítványaival az utolsó vacsorán. Játék közben a kisgyerek ételeket formáz homokból, zsúrra hívja meg társait, tízórait cserél legjobb barátjával – tehát már utánozza a felnőttek étkezési rítusait.

Az együtt étkezés tartja össze a közösséget. Asztali áldást mond a család vacsora előtt.

Kicsi korunktól édességgel ünnepeljük születésnapunkat. A közös étkezés adta összetartozás végigkíséri életünket, sőt egyes népek hiedelmei szerint a túlvilági létet is. Némely kultúrákban a hagyományok része, hogy ételt helyeznek el a halott sírján; így tudatják az elhunyttal, hogy nem feledkeznek meg róla. Az ünnep még ínséges időkben is fontos számunkra. 1902-ben Scot kapitány antarktiszi expedícióján a Discovery kutatóhajó legénysége különleges lakomát készített, így ünnepelte az év legrövidebb napját. Mivel az útra bőségesen megpakolták a hajót élelemmel, Scotték a nagy alkalomra negyvenöt birkát vághattak. A rengeteg húst kiakasztották a fedélzetre, ott tartották hidegen vacsoraidőig. Az ünnep, ha rövid időre is, feledtette velük a hideget, a sötétséget, a bezártságot. Scott ezt írta naplójába: „A vacsora végeztével egyetértőleg nyilatkoztunk; az Antarktiszon is lehet szép az élet.”

A felvétel az első világháború idején , 1916-ban jelent meg a National Geographic Magazinban. A képaláírásban Ádám, Éva meg az alma szerepelt. Ma már leginkább az idillt látjuk az angol tájban a gyümölcsön osztozó gyerekek fotóján.

Washingtonban egy állatvédő szervezet csinos lányok közreműködésével húsmentes „hot dogot” kínál a járókelőknek

Lepényt, kecske- és bárányhúst, hozzá gyümölcsöt esznek az afgán asszonyok Bámiján mellett, a Nők kertjében

Vasárnap a sírba tett Jézusra – El Señor del Santo Entierro – emlékeznek. Cukros mandulamasszából formálnak marcipán figurákat a vizitációs rend nővérei Bejrút közelében; a libanoni maroniták húsvétkor szívesen szemezgetnek ebből az édes csemegéből

 

Írta: Victoria Pope

Megjelent a National Geographic Magazin 2014. decemberi számában