Felix Mendelssohn-Bartholdy

Közzétette:

 

 

167 évvel ezelőtt meghalt Felix Mendelssohn-Bartholdy német zeneszerző, az esküvői bevonulásokon hallható zene szerzője.

Jakob Ludwig Felix Mendelssohn-Bartholdy (Hamburg, 1809. február 3. – Lipcse, 1847. november 4.) német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész.

 

Lipcsében 38 éves korában halt meg. Legismertebb műve Shakespare “Szentivánéji álom” című darabjához írott nyitánya, amely minden esküvőn felcsendül. A németországi zsidó családból származó zeneszerző a klasszika és a romantika határán alkotott, művei zenei formája a klasszikát, a lírikus elemek a romantikát tükrözik. Zongoristaként már 9 évesen nyilvános szereplést vállalt, komponálni 11 éves korában kezdett. Írt operákat (“Camacho esküvője”), oratóriumokat (“Paulus”, “Elias”), egyházi zenét, kórus- és zenekari műveket (“Reformációs”, “Olasz”, “Skót” szimfónia), kamarazenét és zongoradarabokat.

Felix_Mendelssohn_Bartholdy_-_Edward_Magnus_1846

Felix Mendelssohn-Bartholdy

(1809-1847)

A zsidó filozófus, Moses Mendelssohn unokája, ő maga protestáns vallásban nevelkedett. Csodagyerekként indult a zeneszerzői pályán. Tizenhét éves korában már 12 vonósszimfónia, egy opera (A két pedagógus) és a Szentivánéji álom nyitány állt mögötte, és amikor húszéves volt, az ő vezényletével hangzott el a Máté-passió először Bach halála óta.

 

Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.

 

Egyszer alkalmam volt megfigyelni a zeneszerzői módszerét. Egy délelőtt bementem hozzá, és kottát írt. Rögtön távozni akartam, de ő visszatartott. Azt mondta: – Csak másolok. – Úgyhogy maradtam, és mindenféléről beszélgettünk, miközben ő egyfolytában írt. Csakhogy nem másolt, mert a kottán kívül nem volt előtte más papír. A nagy C-dúr nyitány-on dolgozott. Nem lapozott ide-oda, nem vetett össze semmit, nem dudorászott, semmi ilyesmit nem tett, csak írt rendületlenül, lassan és figyelmesen, miközben szót váltottunk. A másolás – ahogy ő nevezte – abból állt, hogy lejegyezte a fejében az utolsó hangig végiggondolt és kidolgozott kompozíciót, mintha az ott feküdt volna előtte.

Julius Schubring, német karmester

Amikor mintegy százévnyi csönd után ismét bemutatta Bach örökbecsű oratóriumát [a Máté-passió-t], a karmesteri emelvényre lépve azt látta, hogy tévedésből egy másik, hasonló kötésű és vastagságú partitúrát tettek eléje. Fejből vezényelte hát ezt a bámulatosan sokrétű művet, és közben még lapozott is, nehogy megrendüljön az előadók biztonságérzete.

Mendelssohn kedvenc története egy anekdota volt, az ókori Rómából. Az egybegyűlt szenátorok olyan síri csöndben és mozdulatlanul ültek, hogy egy jámbor gall szobornak nézte őket. Hogy biztos legyen a dolgában, meghúzta az egyikük szakállát, mire az élettelennek hitt alak megelevenedett, és egyetlen kardcsapással megölte. Erre az anekdotára emlékezve Mendelssohn és Hildebrandt megfogadta, hogy bármikor és bárhol találkoznak, még a legelőkelőbb társaságban is egy bizonyos szertartás szerint üdvözlik egymást. Ilyenkor Hildebrandt rezzenéstelen arccal kővé dermedt. Mendelssohn szótlanul hozzá lépett, lassan meghúzta a szakállát, mire a másik hirtelen vállon csapta a tenyere élével. Ezzel megtört a varázs, és a szokott szívélyességgel üdvözölték egymást.

Egyszer együtt muzsikált az angol királynővel, és nagyon örült, hogy vendéglátója az ő dalait választotta erre az alkalomra. Amikor távozni készült, az uralkodónő így szólt:

– Most, hogy annyi örömet szerzett nekem, dr. Mendelssohn, árulja el, mivel tudnám én megörvendeztetni?

– Nos, az igazat megvallva, van egy kívánságom, amelyet csak Felséged tud teljesíteni.

– Teljesíteni fogom – sietett a válasszal a királynő.

Ezután Mendelssohn elmondta, hogy semminek sem örülne jobban, mint annak, ha láthatná a királyi pár gyermekeinek lakrészét. E kérés minden bóknál jobban meghatotta az uralkodónőt, aki maga vezette végig a zeneszerzőt a gyerekszobákon. Mendelssohn őszinte érdeklődésére a királynő még a szekrények tartalmát és a kiszolgáló helyiségeket is megmutatta neki. Eközben az uralkodóból gyakorló családanya, az engedelmes alattvalóból érdeklődő családapa lett – két szülő, aki véleményt és tapasztalatot cserél.

Sir Thomas Beecham

részére

Lipcse, Gewandhaus

Holnap, amikor a Gewandhausban vezényel, az első sorban – mint Berlinbe is – vezetőket fog látni, akik buzgón tapsolnak. Hogy valós képet alkothasson emez urak zenei kultúrájáról, ismerjen meg egy olyan tényt, amelyről talán soha nem értesülne:

Néhány napja, késő éjjel ledöntötték és eltávolították Felix Mendelssohn-Bartholdy, a halhatatlan zeneköltő, a Gewandhaus örökbecsű karmesterének szobrát.

Kedves Uram, szolgáljon Önnek vigaszul, hogy a fajgyűlölet e megnyilvánulásától zeneszerető németek milliói pirulnak szégyenükben.

Névtelen levél 1936 novemberéből

 

Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse 129-131. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9
Illusztráció: Felix Mendelssohn Bartholdy, portrait by Eduard Magnus 1846

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s