Az igazi Paleo étrend

Közzétette:

 

 

Sok szakember hangoztatja: nekünk is „paleo” menün kellene élnünk, mint a régieknek.

paleo_1_350Sült hal tamarindusszal: Malajzia

Mielőtt tízezer éve kiterjedt földművelésbe kezdett, az ember vadászott, halászott, gyűjtögetett. A mezőgazdaság térnyerésével a nomád törzsek kiszorultak a legdúsabb termőterületekről, végül Amazónia erdőibe, Afrika pusztáira, Délkelet-Ázsia szigeteire és az Északi-sarkvidék tundráira szorultak – olyannyira, hogy ma már alig néhány vadászó-gyűjtögető népről tudunk a világban.

Amióta kiderült, hogy a máig ősi étrendjükön élő csimanék, sarkvidéki inuitok, tanzániai hadzák és a többi, vadászó-gyűjtögető életet élő népek körében úgyszólván ismeretlen a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri elváltozás, az érelmeszesedés, egyre több kutató vizsgálja az eltűnőfélben lévő közösségek táplálkozásmódját. „Mai étrendünknek tulajdonképpen semmi köze az ember eredeti, evolúció kialakította táplálkozásmódjához” – hangoztatja Peter Ungar paleoantropológus, az Arkansasi Egyetem kutatója.

A paleoétrend eszméje azóta lett olyan divatos világszerte, amióta hódít a felfogás: hiába élünk már a gyorséttermek korában, testünk igazából még mindig a kőkorszaki emberé. Másként megfogalmazva: valójában az a táplálék felelne meg a ma emberének, amelyen a 2,6 millió éve kezdődött, és a mezőgazdasági forradalommal zárult paleolit, az őskőkorszak vadászó-gyűjtögető embere élt. Ennek oka pedig, hogy génjeink szintjén még nem volt elegendő időnk alkalmazkodni az új helyzethez – mármint ahhoz, hogy termesztett növényekből készült ételeket is fogyasztunk.

paleo_4Ners cékla és narancs: Kréta

Genetikai adottságainkhoz a kőkorszaki étrend passzol igazán, állítja Loren Cordain táplálkozás-fejlődéstani szakértő könyvében (Paleolit étrend. Fogyjunk és éljünk a természet rendje szerint!). A Colorado állam egyetemén dolgozó Cordain a mai vadászó-gyűjtögető népek közel háromnegyedénél azt mutatta ki vizsgálatai során, hogy a bevitt kalória legalább felét vadhús adja. Ebből kiindulva így fogalmazta meg paleolitmenüjét: együnk nagyon sok sovány húst és halat, ugyanakkor mellőzzük a tejtermékeket, hüvelyeseket, gabonamagvakat – tehát mindazt, ami azóta került be étrendünkbe, hogy földet művelünk és főtt ételt eszünk. Cordain és a paleolit étrend többi híve állítja: ha vadászó-gyűjtögető őseink példáját követve táplálkozunk, egy sor civilizációs kórságtól (a szívbajtól, a cukorbetegségtől, a magas vérnyomástól, a daganatoktól, de még a pattanásoktól is) megszabadulhatunk. Ez jól hangzik – de tényleg mind húsevőnk volnánk? Az emberősöket kutató paleontológusok és a mai természeti népeket vizsgáló antropológusok szerint jóval bonyolultabb a helyzet. A paleolit étrend népszerűsége egy sor téveszmén alapul, hallani Ungartól és másoktól.

A hús valóban fontos volt őseink táplálkozásában. Raymond Darttól (ő talált először ember-előd-maradványt Afrikában) ered a gondolat, hogy őseink a szavannán főként elejtett vadak húsán éltek. Sok kutató szerint ez, mármint a húsevés, döntő szerepet játszott abban, hogy őseink agya kétmillió évvel ezelőtt gyarapodni kezdett. Amíg az emberszabású majmok tápanyagszegény növényeken éltek, közvetlen ősünk, a Homo erectus már kalóriadús húst és csontvelőt evett, több energiához jutott, üzemeltetni tudta terjedelmesebb agyát. Mivel emberősünk energiában gazdag, növényi rostban szegény táplálékon élt, béltraktusa idővel megrövidült, működtetése így kevesebb energiát igényelt, a megspórolt energia pedig növekvő agyának jutott, magyarázza két antropológus, Leslie Aiello és Peter Wheeler. A mérések szerint az emberszabásúak agya csupán 8, az ember agya már 20 százalékkal részesül a nyugalmi energiafogyasztásból. Eszerint a Homo erectus ideje óta több energiára, tehát energiában gazdagabb táplálékra, főként húsra van szükségünk.

Néhány millió esztendővel később, a földművelés kialakulásával és térnyerésével táplálkozásunk újabb hatalmas átalakuláson ment keresztül. A háziasított, termesztett gabonafélék (cirok, árpa, búza, kukorica, rizs) bőséges és biztos táplálékforrást jelentettek, így az ősidők parasztcsaládjaiban az asszonyok többször szülhettek (átlagosan két és félévente, miközben a vadászó-gyűjtögető népeknél a nők csak három és fél évente hoztak világra gyermeket). Emiatt a földművelő társadalmakban rohamosan nőtt a népesség, egykettőre meghaladta a gyűjtögető törzsek lélekszámát.

Nagy kérdés, hogy egészségünk szempontjából is előrelépés volt-e a földművelés. Meglehet, nagy árat fizettünk azért, hogy fölhagytunk a vadászó-gyűjtögető élettel, a biztosabb megoldást választva nekiláttunk gabonát termeszteni, jószágot tenyészteni: azóta silányabbul táplálkozunk, fizikumunk gyengült. A növénytermesztést választó földművelő ember étrendje jóval egyhangúbb volt, mint a vadászó-gyűjtögetőké, állítja Clark Spencer Larsen biológiai antropológus, Ohio állam egyetemének kutatója. . A nomádoknál ritka fogszuvasodás és ínybetegség eluralkodott a növénytermesztők között, a jószág nemcsak húst adott a földművelő, állattenyésztő embernek, de új betegségekkel is megfertőzte. Paraszti életet élő őseink vashiányban szenvedtek, testi fejlődésükben visszamaradtak, magasságuk az idők során csökkent.

A paleolit étrend azonban nem csak húsból és csontvelőből állt. Ínséges időkben a mai vadászó-gyűjtögető nomádoknak fél kiló hús jut egy teljes hétre. Az afrikai hadza és kung bozótlakók átlag minden második vadászatukon ejtenek vadat; íj és nyíl híján őseink nyilván még ritkábban jártak sikerrel. Ha nincs hús, mit esznek a vadászó-gyűjtögetők? Az asszonyok, gyermekek gyűjtötte gyümölcsöt, mézet, ; ha pedig gyümölcsből és mézből sincs elég, növénykosztra fanyalodnak, mutat rá Alison Brooks, a George Washington Egyetem paleoantropológusa. A handzáknál a bevitt kalória 70 százalékát növényi anyagok teszik ki, a kungok sok gumós növényt és mongongo diót, a kongói aka és baka pigmeusok jamgyökeret, az amazóniai csimanék és janomamik banánt és maniókát, az ausztrál őslakók vízigesztenyét esznek.

 paleo_2Isortoq falucska Grönland keleti részén; hatvannégy lakója ma is vadászik-halászik, de újabban már a telep boltjában (nagy vörös épület a parton) is vásárolnak élelmiszert. Egyik kedvenc fogásuk a ketchupba és majonézbe mártogatott fókahús

„A bevett nézet szerint a húsevés tett minket emberré. Szerintem ez csak féligazság. Nem vitás, hogy az ősembernek szüksége volt a húsra, ám valójában inkább növényi étrenden élt” – állítja Amanda Henry. A lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet paleobiológusa növényi eredetű keményítő szemcséit is kimutatta az őseinktől fennmaradt fogakon, kőszerszámokon; ebből arra következtetett, hogy az ember már legalább százezer éve fogyaszt gabonamagvakat. Ennyi idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy szervezete alkalmazkodjék a növényi táplálék feldolgozásához.

Tévedés azt hinni, hogy biológiai fejlődésünk az őskőkorszakban megrekedt. Fogunk, álkapcsunk, arckoponyánk kisebb lett azóta, génállományunk is megváltozott, amióta belefogtunk a földművelésbe.

„Hogy biológiai szempontból ma is alakul-e az ember? Hát persze! – mondja Sarah Tishkoff, a Pennsylvanai Egyetem genetikusa. Az egyik legékesebb bizonyíték a laktóztolerancia. Az ősidők embergyerekének elválasztása után nem kellett többé tejet emésztenie, szervezete fölhagyott a laktáz enzim termelésével. Ám azóta, hogy tízezer évvel ezelőtt marhatartásba kezdtünk, a tejterméket fogyasztó népek körében megint fontos lett a tej emésztésének képessége. Ez magyarázza, hogy az európai, közel-keleti és afrikai marhatenyésztő közösségekben kialakult a laktóztolerancia. A szarvasmarhát nem tartó népek – így a kínaiak, a thaiföldiek, a délnyugat-amerikai pima indiánok és a nyugat-afrikai bantuk – felnőttjei viszont mindmáig nem tudják megemészteni a laktózt.

Mielőtt gyomrunkba jut a keményítőtartalmú étel, rágás közben nyálunkkal már több-kevesebb cukrot ki tudunk vonni belőle – hogy mennyit, az attól függ, egy egy bizonyos génből hány példányt örököltünk. Az ősidőktől keményítő dús táplálékon élő népeknél, például a handzáknál sokkal nagyobb példányszámban mutatható ki ez a bizonyos gén, mint a szibériai jakut húsevőknél.

„Az vagy, amit megeszel.” Vagyis: az vagy, amit őseid ettek. A genetikai hagyományainkhoz illő menübe éppúgy belefér az indiai dzsainisták vegetáriánus kosztja, mint az északi inuitok húsban, a malajziai bendzsók halban, a Nicobar-szigeteket lakó nokmánik rovarfehérjében gazdag étrendje.

Csakhogy a hagyományos étrend és a tevékeny életmód feladása sok baj okozója lehet. A közép-amerikai maják az 1950-es évekig nem tudták, mi az a diabétesz, ám azután, hogy rászoktak a szénhidrát gazdag étrendre, ugrásszerűen megnőtt köztük a cukorbetegek aránya. A szibériai nomádok, például az evenki rénszarvaspásztorok és jakutok rengeteg húst ettek, mégis alig akadt köztük szívbeteg. A Szovjetunió szétesésével azonban sokan városba költöztek, üzletben vásárolt ennivalón kezdtek élni. Ma a letelepedett jakutok fele elhízott, majd harmaduk vérnyomása magas, mondja William Leonard. A bolti ételt fogyasztó csimanék között is több a cukorbeteg, mint azok között, akik ma is vadásznak-gyűjtögetnek.

Akik genetikai értelemben, őseik révén inkább a növényi étrendhez alkalmazkodtak (és ma ülő munkát végeznek), alighanem jobban teszik, ha nem esznek annyi húst, mint a jakutok. A vörös hús ugyanis, noha már kétmillió éve fogyasztjuk, növeli az érelmeszesedés és daganatbetegségek kockázatát – és nem csak a telített zsírsavak meg a koleszterin miatt. Egérkísérletek bizonyítják, hogy a hús emésztése során szervezetünkbe jutó L-karnitin elősegíti az artériák meszesedését, és az is kiderült, hogy a vörös húsban lévő szialinsav támadásra készteti immunrendszerünket; ez a fiataloknál csupán enyhe gyulladást okoz, de hosszú távon daganatos elváltozásokhoz vezethet. A paleolit étrend szószólói szerint kerülnünk kell a feldolgozott élelmiszereket, ám sok paleoantropológus figyelmeztet: a húsközpontú paleomenü egyrészt nem olyan változatos, mint eleink étrendje volt, másrészt nem veszi figyelembe, hogy őseinket az állandó fizikai megterhelés is megvédte a szív- és cukorbetegségtől. „Táplálkozásmódunk legalább kétmillió éve változik, alakul. Biztosra vehetjük tehát, hogy őseink nem egyfajta étrenden éltek” – állapítja meg Leslie Aiello.

Más szóval: az ember számára nincs eszményi étrend. Aiello és Leonard szerint ember voltunk kulcsa abban keresendő, hogy annak idején megszerettük a húst, hanem abban, hogy sokféle környezethez sikerült alkalmazkodnunk, és sokféle koszton megéltünk. Azt azonban meg kell állapítanunk, hogy a mai nyugati világ jellemző étrendje egyáltalán nem tesz jót nekünk.

paleo_3Halász zsákmányával; a nyílt tengeren , a víz alá merülve fogja a polipot. A bendzsók egy étküket készítik őrölt maniókából, minden más táplálékuk a tengerből származik.

Miért tesz beteggé bennünket mai kosztunk? A Hardward Egyetem főemlőskutatója, Richard Wrangham szerint táplálkozásunkban nem akkor következett be a forradalmi változás, amikor húst kezdtünk enni, hanem akkor, amikor (mintegy 1,8 millió- 400 ezer éve) megtanultunk főzni. A darabolással és a hevítéssel „előemésztett” táplálékból bélrendszerünk kisebb energiabefektetéssel több energiát vonhat ki, mint a nyers ételekből, agyunknak így több üzemanyag jut. „Ma már nem lehetnénk el nyers, feldolgozatlan táplálékon, mert rászoktunk a főtt, puha, energiában gazdag ételre” – mutat rá Wrangham, aki bizonyításul patkányokat és egereket fogott nyers, illetve főtt húsból-édesburgonyából álló kosztra. A főtt élelmen tartott egereknél 15-40 százalékos súlytöbbletet mutatott ki a kontrollcsoporthoz, azaz a nyers táplálékon tartott társaikhoz képest.

Ha Wranghamnek igaza van, eleink a főzés feltalálása után nem csupán nagyobbodó agyuknak juttattak több energiát, de táplálékukból is több energiát hasznosítottak, így testsúlyuk nőtt. Ám félő, hogy ez a hajdani nagy siker most visszaüt: oly szakértelemmel dolgozzuk fel élelmiszereinket, hogy evolúciónk során először több kalóriát vehetünk magunkhoz, mint amennyire szükségünk van. „A sima kenyeret felváltotta a sütemény, a nyers almát a szűrt almalé” -írja Wrangham.

Amióta világszerte mindinkább feldolgozott élelmiszert fogyasztunk, egyre több közöttünk a túlsúlyos beteg. Együnk tehát sok gyümölcsöt, zöldséget, kevés húst, halat, némi teljes kiőrlésű gabonát (mint a mediterrán népek), és szánjunk naponta egy órácskát testmozgásra: jót teszünk vele magunknak – és szülőbolygónknak is.

Írta: Ann Gibbons
Fényképezte: Matthieu Paley
Megjelent a National Geographic Magazin 2014. szeptemberi számában

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s