A gyöngyök és rubinok szigete

Közzétette:

 

 

Sri Lanka, korábbi nevén Ceylon, az eurázsiai földrész nagy partközeli szigeteinek sorába tartozik. India partjától mindössze Srí Lanka_map80 km-re terül el. Földtanilag a Dekkán-fennsík tartozéka. Ezt az egykori kapcsolatot a természet még azzal is igazolja, hogy korallszirtek íve vezet a sziget partjától Dekkán felé. A korallzátonyok között csak kis bárkák haladhatnak át. A szárazfölddel – a szirteken át – vasút köti össze, csak egyetlen szakaszon kell a vonatot komphajón átszállítani.
A sziget őslakói a veddák voltak. A később betelepülő szingalézek és tamilok elől a sziget délkeleti erdőségeibe húzódtak vissza, s ma már csak néhány család él itt közülük.
Ceylonnak mintegy négyötöde alföld és lankás dombvidék, csak a középső részét foglalja el a Központi-hegység, amelynek hegyoldalait teaültetvények borítják.
Én is jártam Ceylonban, szívem egyik kedves szigetén. Dr. Loksa Imre egyetemi docenssel egy forró nyári napon érkeztünk meg a Colombo Cityfőváros, Colombo repülőterére. Az volt a feladatunk, hogy talajtani vizsgálatokat végezzünk a sziget ismeretlen dzsungeljeiben.
Kutató útjaink egyike éppen ide a hegyvidékre vezetett. Valaha az egész hegyvidéket sűrű őserdő borította. Ezt azután legnagyobbrészt kiirtották, és a helyére teaültetvényeket telepítettek. A teacserjék alig magasabbak egy méternél. Sűrű zöld bevonatot alkotnak a hegyoldalakon, amelyben szabálytalanul kanyarognak azok a keskeny ösvények, amelyeken a teaszedő munkások járnak. Érdekes megfigyelni, amint a hátukon levő Sri-Lanka-Tea_1puttonyba dobálják villámgyors mozdulattal a leszedett leveleket.
A teaföldek között szinte fehérlenek a több emeletes szárítóépületek: a "teagyárak" a frissen szedett leveleket kezelik tovább bennük. A földek között rohanó patakok, meredek sziklákról lezuhanó vízesések tarkítják a tájat, úgyhogy a ceyloni teavidék nagyon szép. Hosszasan gyönyörködni persze nem volt időnk, mert az őserdőbe igyekeztünk, és hosszú utat kellett még megtennünk.
Sohasem hittem volna, hogy az Egyenlítő közelében, a trópusi őserdők övezetében dideregni is lehet, pedig így volt. Zuhogott a monszuneső, és köd borította az egész tájat. Magunkra húztuk esőköpenyünket, bár már az előző napon kiderült, hogy csak magyarországi esőkben vízálló. Még a leheletünk is látszott, amikor 2000 méter magasságban kiszálltunk terepjárónkból és nekiindultunk. Az út két oldalán csodálatos ősvilági erdőre emlékeztető erdőségek húzódtak. Öt-hat méteres girbegörbe fák, közöttük pedig szinte áthatolhatatlan bozót. Ezt valami apró bambuszféle alkotta, teljesen összegabalyodva az erdőben levő bokrokkal. Fatörzset, ágat bozótot vastagon beborított egy mohaféle, az úgynevezett szakállmoha, amely csakugyan úgy csüngött le a növényekről, mint a szakáll. Az eső pedig, bár kissé megcsendesedett, szünet nélkül hullott. Ceyloni kísérőnk azzal vigasztalt bennünket, hogy sose búsuljunk, mert az erdő száraz időben is csöpög a víztől. Nem tehettünk mást, nekivágtunk a sűrűségnek. Az erdőszél bozótját valósággal szét kellett tépni, hogy bejuthassunk. Néhány perc alatt bőrig áztunk. Gumicsizmánk sajnos tökéletesen vízhatlan volt, ami azt jelentette, hogy a víz felülről belefolyt, de alulról nem tudott kifolyni. Így időnként ki kellett öntenünk belőle a vizet. Ettől eltekintve félelmetesen szép volt ez az őserdő. Éppen elgondolkozva néztem körül, amikor társamra, Loksa doktorra esett a pillantásom. Ijedten kiáltottam fel, mert világosbarna ingén három kerek vérfolt piroslott. Egyik éppen a szíve fölött, mintha halálos lövés érte volna. Mi van veled? Megsebesültél? – kiáltottam rémülten. Csodálkozva nézett rám, azután véres ruhájára. Fogalma sem volt, hogy mi történt, nem érzett semmit! Gyorsan lehúzta az ingét, és ekkor megoldódott a véres sebek rejtélye. A bőrén három apró véres lyuk látszott, vékonyan szivárgott belőlük a vér, az ingén pedig megtaláltuk a három, mutatóujj nagyságú, vérrel teleszívott piócát. Ezek a szárazföldi piócák a nedves erdő avarjában, bokrain élnek, és a közelükbe kerülő emberek, állatok vérét szívják. Nyálukban két érdekes hatású anyag van, az egyik érzéstelenítő, a másik véralvadást gátló. Az érzéstelenítő hatás miatt nem vesszük észre a piócák támadását, és a jóllakott állat lehullása után a nyitott seb továbbra is vérzik. A sebet leragasztottuk leukoplaszttal. Erre többször is sor került, mert egész magashegyi utunk alatt harcban álltunk a piócákkal. Ők maradtak a győztesek, ceyloni gyűjtéseinkért vérünkkel kellett megfizetnünk. De megérte, mert előttünk még nem járt itt talajvizsgáló biológus. A gyűjtött talajmintából sikerült teljesen új, ismeretlen állatfajokat elkülönítenünk, és az első példányokat hazahoztuk a Nemzeti Múzeum számára.
Az esőtől csepegő, hideg erdők után valósággal megváltás volt a ceyloni sík vidék forrósága. 35-40 fokos hőségben észak felé vándoroltunk tovább. Útba ejtettük a világhírű kétezer éves romvárost, Anuradhapurát. Bár feladatunk nem kapcsolódott a régészethez, mégis megcsodáltuk az ősi buddhista templomokat és Anuradhapuraa királyi palota romjait. Ez a félig eltemetett, növényekkel sűrűn benőtt romváros mesterséges tavaival, sztupáival, kupola formájú ereklyetartó épületeivel, monumentális Buddha-szobraival az építőművészet és szobrászat nagyszerűségében vetekedik az ókori Egyiptom leghíresebb műemlékeivel. A leglátogatottabb a a Bo fa temploma. Az itt álló fa – a hagyományok szerint – annak a fának bo-tree-anuradhapuraaz utóda, amely alatt – 2500 évvel ezelőtt – Buddha "megvilágosodott". A hívők nagy tisztelettel veszik körül.
A természettudós számára azonban ennél is érdekesebbek voltak az észak-ceyloni erdőségek. A fák itt nem nagyon magasak, és a bozótos terep kiválóan alkalmas hely a nagyvadak számára. Itt például találkoztunk vadon élő bivallyal, a bivaly egyébként Ceylonban megszelídített háziállat is. Láttuk a mi tyúkféléink egyik vadon élő alakját, ez az érdekes szárnyas Dél-Ázsiában honos, itt a bozótos helyeken él.
Északi utunkon ismerkedtünk meg a ceyloniak nagy állatszeretetével. Már korábban is feltűnt, hogy a gyerekek semmiféle állatot nem bántanak. Kísérőnk – érdeklődésünkre – elmondta, hogy ez a vallásuk parancsa. A buddhisták a lélekvándorlásban hisznek, és azt képzelik, hogy az ember lelke halála után állatokba vándorol át. Ceylonban rengeteg a kutya is, különösen sok a kuvaszféle. A nagy forróságban kifekszenek az országút közepére, talán azért, mert ott hűvösebb a talaj. Ha autó jön, minden kutya előtt fékeznek, nehogy elüssék őket. A kutya pedig szép nyugodtan leballag az országút szélére, de amikor az autó elrobog, újból visszatér kedvenc helyére.
Marco Polo tudósításától kezdve színes útleírások szólnak a gyöngyhalászok nehéz mesterségéről. A múlt századi leírásokból tudjuk, hogy a gyöngyhalászatot sok helyen egy hónapra korlátozták. Erre az időre messzi tájakról idesereglettek a Gyöngy és gyöngyházleggyakorlottabb gyöngyhalászok. A kagyló életkora mintegy 10 év, s a gyöngy képződése kb. a negyedik-ötödik évben kezdődik. A búvár átlag 20-30 méter mélységig merült le, és letörte az alzatról, a padról a kagylókat. A parton azután felhalmozták, és rövid ideig rothasztották a kagylókat, majd a halomból úgy mosták ki a gyöngyszemeket, mint a folyami homokból az aranyat. Néha bizony 10000 kagyló között alig találtak egy-egy értékes gyöngyszemet. Ma már ez a nehéz foglalkozás sokat veszített jelentőségéből.
A gyöngyökön kívül Ceylont a régi időktől kezdve a drágakövek sri-lanka-drágakövektették híressé: a zafír, a rubin, az akvamarin, a topáz stb. Csak néhányat említettem, de ezek mind Kínában, mind az ógörög világban, mind Rómában igen keresettek voltak. Még egy érdekesség: minden faragványon, domborművön ábrázolták az elefántot. Ugyanis a tudomány és művészet istenét elefántfejjel képzelték el.
Ellátogattunk a sziget déli részébe is, és felkerestük a tengerpart közelében a híres yalai rezervátumot. Nevezetessége, hogy itt Ceylon minden nagyvadját, elefánttól a tigrisig, megtaláljuk. Hatalmas kiterjedésű területen élnek az állatok, és mintha csak tudnák, hogy semmi veszély nem fenyegeti őket, egészen a közelükbe engedik a gépkocsikat. Szigorú szabály azonban, hogy megállás után járatni kell az autó motorját, mert ha a motor leáll, Sri-Lanka-leopárdmegeshet, hogy az állatok támadnak. Hogy nem teljesen veszélytelen az ilyen megállás és kiszállás, azt mi egy bivalycsordánál tapasztaltuk. Ugyanis fényképezés céljából közelebb akartunk menni az állatokhoz, mire a csorda bikája – farkával csapkodva – megindult felénk. Az ilyen pillanatokban mindenkit elfog a vágy az autó belseje után – mi is ott kerestünk menedéket.
Jártunk a sziget nyugati partján is. Itt az országút mellett szinte egybefolynak a kis falvak. Az apró házakat pálmafák, virágzó trópusi bokrok veszik körül, és minden falunak szép iskolája van. Az első pillanatban feltűnt, hogy rengeteg a gyerek. Ha valamelyik faluban megálltunk fényképezni, azonnal körülfogtak minket. Mindegyikük fehér ruhában volt, fiúk-lányok a jellegzetes ceyloni száriban, egy szoknyaszerűen maguk köré csavart és övvel összefogott fehér lepedőfélében. Nagyon tiszták, a hófehér ruhákon egyetlen folt sincsen.
A sűrűn lakott területről hamar kiértünk, és az országút a dombok közé kanyarodott. Először azt hittük, hogy ismét erdős vidékre értünk, mert az utat mindenütt fák szegélyezték. Ezek azonban gumifanem igazi erdők, hanem gumiültetvények voltak. A sorokba rendezett fákat emberkéz ültette. Törzsükből a jellegzetes csavarvonalban futó bevágások mentén tejszerű nedv folyt egy odadrótozott fél kókuszdióhéjba. Így fogják fel a nyersgumit, majd az ültetvény munkásai kannákba öntik.
A gumiültetvényeket elhagyva ismét trópusi őserdőbe értünk. Az út lefelé vitt, és alattunk egy patak csordogált. Egyszerre valami furcsa, morgásszerű hangot hallottam, és 20-30 méterrel előttem megmozdult valami. Az ösvény éppen az erdő széléhez ért,és amikor felnéztem, a patak előtti tisztáson egy hatalmas elefánt állott. Hosszú, ívelt agyara volt, és szemmel láthatóan engem figyelt. Közben idegesen előre-hátra csapkodott két nagy fülével. Tudtam, hogy itt élnek még vad elefántok, bár legtöbbjük már háziállat, és teljesen veszélytelen az emberre. Mindez egy pillanat alatt futott át az agyamon, míg farkasszeme néztem vele. A következő pillanatban a feszültség feloldódott, mert emberi hangokat hallottam. Előreléptem, és megpillantottam a másik elefántot is. Békésen feküdt a patak vizében, oldalra fordulva, ormányával időnként egy-egy adag vizet fröcskölt magára. Mellette állt a gazdája, az ormányos hátát vakargatta egy éles szélű kókuszdióhéjjal, mintha csak borotválni akarta volna. Ceyloni kísérőnk elmagyarázta, hogy ezek szelíd, dolgozó elefántok. A környéken erdőirtás folyik, és az elefántok a levágott, láncra csatolt törzseket vízmosásokon vontatják le a völgybe. Ilyenkor déli szünetet tartanak, és a 40 fokos hőségben a hűvös patak vizébe húzódnak.
Folytattuk utunkat a pálmafákkal tarkított, gyönyörű őserdőbe. Itt ismét megkezdtük talajvizsgálatainkat, és este sok értékes trópusi rovarral és egy elefántkalanddal gazdagabban tértünk vissza szálláshelyünkre.

 

Forrás: Balogh János – Érdekes szigetek (78-82. oldal) RTV-MINERVA Budapest, 1982  ISBN 963 223 218 6

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s