Tóth Éva költő, műfordító

Közzétette:

 

Tóth Éva

Élete
Született     1939. január 30.

Elhunyt 2017. december 15.

Debrecen, Magyarország
Nemzetiség     magyar
Szülei     Tóth Endre
Fehértói Piroska
Férje     Ambrus Gábor (1964-)
Gyermekei     Gergely (1966-)
Pályafutása
Jellemző műfajok     esszé
Első műve     Egyetlen értelem (versek, 1977)
Irodalmi díjai     József Attila-díj (2002)

Életpályája

Szülei: Tóth Endre (1914-2011) és Fehértói Piroska voltak. 1957-1962 között az ELTE BTK magyar-francia szakos hallgatója volt. 1962-1967 között tanár volt. 1967-1968 között a Magyar Rádió munkatársa volt. 1968-ban elvégezte az ELTE BTK spanyol szakát is. 1971-1983 között a Corvina Könyvkiadó szerkesztője és főszerkesztője volt. 1984-1990 között az Új Tükör világirodalmi rovatvezetőjeként dolgozott. 1990-1992 között az Írószövetség külügyi titkára és az elnökség tagja volt, 1995 óta választmányi tagja. 1990-1992 között a Fordítók Nemzetközi Szövetségének vezetőségi tagja, a versfordítói szakosztály társelnöke volt. 1992-1993 között a Georgia Egyetem (USA) Fulbright vendégprofesszora volt. 1992-2002 között, valamint 2007 óta a költői szakosztály vezetőségi tagja. 1993 óta a Magyar PEN Club intézőbizottsági tagja, 1994 óta alelnöke, 1995-től a Nemzetközi PEN Club fordítási és nyelvi jogi bizottságának tagja. 1995-2004 között a Magyar Latinamerikanisták Társaságának tagja volt. 1995 óta a Nemzetközi Madách Társaság alelnöke. 1995 óta a Móricz Zsigmond Társaság vezetőségi tagja. 1995-2005 között, valamint 2007 óta a műfordító szakosztály vezetőségi tagja. 1998 óta a Csokonai Irodalmi és Művészeti Társaság elnökségi tagja.

Magánélete

1964-ben házasságot kötött Ambrus Gábor (1936-) vegyészmérnökkel. Egy fiuk született: Gergely (1966).
Munkássága

A népi-nemzeti költészet emblematikus alakjának számít. Emlékvers című költeményét (1999) tizenhét nyelvre fordították le. A Nemzetközi PEN Club nyelvi jogi és fordítási bizottságának tagjaként részt vett a Nyelvi jogok egyetemes nyilatkozatának kidolgozásában.

Műfordításai

Augusto Roa Bastos: Embernek fia (regény, 1975)
Alejo Carpentier: Barokk zene (regény, 1977)
Miguel Otero Silva: Kihalt házak (regény, 1978)
A. Neto: Vérzünk virágzunk (válogatott versek, 1980)
Alejo Carpentier: A hárfa és az árnyék (regény, 1982)
Nicolás Guillén: Papírhajó az Antillák tengerén. Versek felnőtt gyerekeknek (versek, 1987)
P. E. Taviani: Kolumbusszal Amerikába, 1492 (1992)
Jorge Luis Borges: A halhatatlanság, öt előadás (1992)
J. Jorge Padrón: A pokol körei. Versek, 1973-1975 (1996)

Díjai

Salvatore Quasimodo-emlékdíj különdíja (1996)
Arany János-jutalom (1997)
Csokonai-díj (2001)
József Attila-díj (2002)

 

MEDITÁCIÓ

Mennyit érek én,
mi méretik meg bennem,
amikor a tekintetek
kereszttüzében állok,
mint célpont?
A gondolat-fegyvereknek
ember vagyok
– a milliárdok közül
egyetlenegy nő –
asszony, …anya.
Virág sarjadt belőlem
– így sorsom betöltve –.

Mégis,
miért vakablak az ég,
CSEND a villám,
égiháború a mennydörgés
és bárhogy fúj, fütyül a szél,
csak az erejét félem,
s érzem én?

Mi zárt be ketrecembe,
… mily emberi ítélet?

Miért vagyok oly elhagyott,
…oly egymagam,
mint Jób volt egykoron?

Vállalom arcom ráncait;
az időt-, az éveket
nem tagadhatom.
Áh, csak kártyavár,
omló rom-halom
…s küzdelem volt,
mit eddig éltem!
S e lét-kereszt alatt
térdre rogyva kérdem:
– Hol maradt az áldás, Istenem,
miért oly egymagam vagyok,
s miért ez a rémítő CSEND,
ami évek óta körbe-körbe vesz?

HANGTALANUL

Az emlékeimből élek –
Nap, Fény. Levegő körbevesz,
ölel –
naponta megrágom, emésztem
a holnapi napot,
mert a holnap is a ma vagy
a tegnap lesz –
Éltem pár évtizedet
a csikorgó, zokogó, ujjongó,
sikongó, sikoltó hangokkal,
s most újra felélem az utolsó percéig
újra élem,
ami élek,
minden  kis emléket  újraemésztek –
Zárt ablakok üvegén szemed fénye csillog,
zárt ajtók valamikor átlépett küszöbe mögött
vágyakozón felém tárt karod
kényszerít újra lépnem,
s lépek újra a levegőbe,
míg levegő van bennem,
visszafelé,
szünet nélkül,
remény nélkül,
hogy akár a múltat,
akár a jelent valóban éljem.

KI MONDJA MEG?

Ki mondja meg,
miért izgat a SZÓ,
a HANG, a KÉPZELET,
minden Téged idéz,
bár áthatolhatatlan függönyt emelt
közénk sok-sok év.
S mégis,
ajkamon érzem mosolyod,
bőrömön érintésed,
vállalom Lót asszony szerepét,
ha ez az át érted!

Óh, húznak a kövek,
kiáltanám:
ments meg!
Egyetlen szavadtól újra élek,
hidd,
lépteink nyomán százszorszép virágok nyílnak,
s zöld-arany lobogással átölel az élet.

HA LENNÉK…

Festő ha lennék
elkérném Isten ecsetét,
amivel a világot színezte
a kezdetek-kezdetén,
s szüntelenül téged festenélek.

Ég-kékben fürdetném szemeidet,
a barna rögszínét kapná hajad,
mely hamvas fehérre, deresre vált,
ahogy forgószélként az idő
feletted elsuhant.

A lillafüredi sziklák
konok-kemény szirtjei
még őrzik nevetésedet,
…s hangodat.
Léted szívembe marta magát,
mint örök, vágyó,
…fájó gondolat.

SIKOLT A FÉNY

Sikolt a fény
a könnyfoltos aszfalton,
vigasztalan téli eső
veri az ablakot,
visszájára fordult kint s bent
minden;
csupa múlt idő,
sehol szemérnyi jelen.

Hervadt csókoktól sebes
a szívem,
tenyeremben
maroknyi korom az élet,
szél-fújta CSÖND a hangom;
…sikoltó fény
a könnyfoltos aszfalton.

Forrás: Wikipédia, http://www.hallottad.hu/

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s